Az asperger, vagy autizmus kizárja az empátiát?

Az Asperger szindróma egyénenként eltérő, csak néhány alap tulajdonság van jelen mindegyik egyénnél. Egyént írok beteg helyett, mert nem nevezném betegségnek. Nekem is Aspergerem van, leírok pár dolgot ami talán hasonlíthat a te tulajdonságaidra:Társaságban nehezen, vagy egyáltalán nem tudok enni. Szemkontaktust nem tudom tartani. Nagyon elmerülök a részletekbe egy kedvenc témában, viszont abszolút nem tudom megosztani a figyelmemet. Fizikailag bántanak a háttérzajok, a villogó fények, és fizikai fájdalmat érzek körömvágáskor. Hallottam már olyanról is hogy valakinek a hajvágás okoz fizikai fájdalmat, szerencsére rám ez nem igaz. Nem szeretem azt a jelzőt használni magamra hogy "intelligensebb mint az átlag", mert szerintem ez egy nagyon arrogáns kijelentés, még ha van igazságalapja akkor is. Kitűnő tanuló voltam egész végig, nagyon hamar már óvodában tudtam jóval ezer fölött is fejben számolni ill. írni is, egy ottani könyvből dinoszauruszok csontvázát rajzoltam le napi szinten és magoltam a megnevezéseiket. A Jurassic Park megjelenése után "Dino lázban" égtem, az összes Kréta és Jura kori őshüllőt kisujjból tudtam, soknál még azt is, hogy melyik országokban találtak maradványokat.

Az empátia és az emberi érzelmek olvasása az számomra mindig is problémás volt, általában ki is voltam közösítve minden baráti körből emiatt. Sokan azt hiszik hogy nincsenek érzéseink, pedig vannak, csak nehezen tudjuk őket kimutatni és értelmezni. Ha ott állsz előttem és sírsz, akkor tudom, hogy szomorú vagy. Ha nevetsz, akkor boldog, de e kettő véglet között abszolút fogalmam sincs hogy mit érzel, nem tudom értelmezni a gesztusokat.

A kézfogás és az ölelés az abszolút nem megy, még ha családtagokról van szó, sajnos akkor se. Automatikusan húzódik ki a kezem a másik ember szorításából és húzódik el a felső testem a másik emberétől. A köszönéssel is problémáim vannak, ha valaki jön hozzánk mindig megkérdezem a szüleimtől hogy mit kell neki köszönni, mert ha nem tudom, akkor semmit se tudok mondani. Vagy ehhez hasonló a "köszönöm", és a jó napot/reggelt/estét után a "kívánok" szócska, ami nagyon erőltetve jön csak ki és furcsán. Nagyobb társaságban nem érzem jól magam, nem tudok megszólalni és a földre meresztem a szemeimet.

Összességében viszont azt mondanám hogy nem panaszkodhatok arra, aki vagyok. Sőt, inkább örülök neki. Furcsának tűnök másoknak, nekem pedig ők tűnnek furcsának, de nem szabotált ez a "betegség" soha semmiben, amiben fontos lett volna az életemben. A szüleim mind a mai napig nem értik hogy mi a fene van velem, de még mindig a család tagja vagyok. Vannak barátaim, közülük néhány hasonló "problémával" küzd. Barátnőm szerintem sose lesz, de majd valahogy elboldogulok. :D Illetve lehet 20 év múlva már nem is lesz szükség biológiai partnerre ha a robot technológia képes lesz annyit fejlődni hogy robot társainkkal együtt éljünk.

És nem, ez nem zárja ki az empátiát. Én is csak egy ember vagyok, csak egy kicsivel több türelmet és megértést igénylek. Remélem tudtam segíteni. :)

Ezek alapján simán lehetsz Aspergeres, nem zárja ki az autizmust az empátia.

Azt nem írtad hogy fiú vagy lány vagy-e. A lányok általában megtanulják másolni az embereket, annyira nem ütköznek ki ezek jellegzetes személyiségjegyek, pl hogy nem ismered fel az érzelmeket arcról. A diagnózist fiúkra kifejlesztve állították össze, ezért lehetnek eltérések.

Én most tartok ott, hogy ki szeretném vizsgáltatni magam. Ugyanúgy mint 1-es, az állatokkal együtt tudok érezni, pl a macskám a mindenem, de emberekkel nem. Meg szoktam kérdezni a testvérem, hogyan kell viselkedni, mit kell mondani, engem egyedül ő támogat. A szüleim sajnos lehülyéztek, hogy mindent összeolvasok a neten, és beképzelek dolgokat, közben minden teszten kijött, hogy gáz van. Barátaim sosem voltak, inkább álbarátok, akik kihasználtak.

Ha már felnőtt vagy, az Autizmus Alapítvány Ambulancia csinálja a diagnózist (fizetős), ehhez kellenek a szüleid is, mert ki kell tölteni egy hosszú kérdőívet. Innentől nem tudom hogyan zajlik, nálam megakadt a dolog.

Szerintem egyébként nincs gond azzal, hogy ilyen vagyok, a párkapcsolatról már rég lemondtam, de azért jó lenne tudni, tényleg Aspergeres vagyok-e.

23/L

Az empátiahiányt én általánosságban inkább a pszichopatáknak szoktam tulajdonítani meg a szociopatáknak... bár náluk is komplikáltabb a helyzet.

Szerintem azt is fontos ilyenkor megrágnod magadban, hogy az empátiatéren mi okozza a problémát;

1) ha észleled, hogy a másiknak mi baja van, akkor nem szeretnéd, hogy rossz legyen neki, csak nem tudod ezt normálisan kifelé közvetíteni

2) haloványan, de érzel valami rosszat amiatt, hogy a másiknak rossz, nem ugyanolyan akkor a komfort, csak nem tudsz ezzel saját magadon belül se mit kezdeni, nem érted ezt az állapotot.

3) látod, hogy a másikkal valami nem oké, de egyszerűen nem érdekel, maximum irritál

Ha az első vagy ritkábban a második, akkor valódi empátiahiányról szerintem nem beszélhetünk. Néha felmerült bennem az is, hogy aspergeres vagy pszichopata lehetek, - az INTJ-knél az utóbbi a gyakoribb :D - a kutatás során arra jutottam, hogy az aspergeresek inkább csak másabbak olyan szempontból, hogy nehezebben találják meg az összhangot az átlag emberrel, bizonyos dolgokra érzékenyebbek. Az általad felsorolt dolgok rá is illenek egyébként az aspergeresekre, ha az "úgynevezett tünetek" széles skálán is mozognak, emberenként nagyon változatosak.

MBTI-szempontból meg... A tipikus Aspergeres karakter rendre INTP, de láttam már Aspergeres INFJ-t is, viszont nála ez abban ütközött ki, hogy "túl sok" empátiája volt, átvett a környezetéből minden érzést, minden viselkedésmintát magába szívott, akár egy szivacs, annyira beleélte magát minden szituációba, aminek a tanúja volt, hogy ezzel a rengeteg érzelmi ingerrel nem tudott belül mit kezdeni. Külső szemmel meg olyan volt, mint az aspergeres INTP... "mint aki látszólag nem érti, ami körülötte van".