Ilyen esetben kell valamit tenni?
Lehet, hogy nem a legjobb kategóriába soroltam a kérdésemet, sajnálom.
Az a helyzet, hogy 13 éves lány vagyok, nemsokára 14. Gyakran írok történeteket, vagy forgatókönyveket, csakis a saját szórakozásomra. Mindig az van, hogy az általam létrehozott történetekben (egyes szám első személyben írok)sokkal jobban kezdtem magam érezni, mint a való világban. Ha valami a való életben rosszul sikerül, akkor mindig azzal vigasztaló magam, hogy a történeteimben minden jól fog sikerülni. Lassan odáig jutok, hogy a történeteimben szereplő emberek, események, helyszínek sokkal fontosabbak számomra, mint azok, akik a való életben körülvesznek.
Képes vagyok beleszeretni abba a nem létező emberbe, akit én alkottam meg.
Ez már beteges, vagy még belefér?
Az értelmes válaszokat előre is köszönöm!
19 éves vagyok és kb annyi idős lehettem mint te mikor kitaláltam azt a storymat, amibe úgymond "menekülök".. bár nem mondanám menekülésnek, mert szerintem az, ha valamitől félsz vagy nem mersz megcsinálni (az én esetemben legalább is akkor), nem árt egy kicsit elszakadni a való életből és egy úgymond "fantazi" világban kicsit feltöltődni. :))
Mint ahogy említettem, én is főleg mikor valamilyen kilátástalan helyzetben vagyok, amit meg kell oldjak, akkor szívesen "vonulok vissza" a magamnak létrehozott világba, amit amúgy az elmúlt 6-7 évben egyszersem írtam le. :) A fejemben létezik, emlékszem MINDEN eseményre, szereplőre... talán ez az amire a legjobban emlékszem, néha még magamnak mesélgetem mi-hogy történik benne, ki mikor hal meg (bár ez durva :D) vagy ki kibe szeret bele. :)
Tök jó kikapcsolódás, de egyet értek az előttem lévőkkel, hogy néha nem árt kimozdulni, én is azon vagyok. ;)
Erdőkbe járkálgatok EGYEDÜL, és feltölt a természet, főleg, hogy egyedűl lehetek vagyok ott és élvezem a természet csendjét. :)
Néha még ott is sztorizgatok, a természet adja az ihletet. :D
Ha jól érzed magad tőle, de nem szakasz el a valóságtól. Tehát különbséget tudsz tenni fantázia és valóság között. És ha a szabad idődben teszed, a kötelességeidet elvégzed. Akkor teljesen normális. Az hogy egyeseket zavar, hogy nem velük foglalkozol. Az az ő dolguk. El kell fogadniuk téged így, ha jót akarnak neked. Azért nem árt a mozgás, meg menj néha közösségbe is.
Ez szerintem jobb, mint a TV vagy az alkohol. Meg Ráadásul még alkotsz is. Lehet egyszer még hasznát veszed.
# 4/ vagyok
Nem lehet, hogy van valami a 'való életben' amit nem mersz megtenni és ezért menekülsz előlük?
Vagy esetleg olyan személyek, akik bántanak?
A „barátaim" csak kihasználnak.
Menekülni? Nem hiszem.
Ez ismerős..
De.. tudod csak azt lehet kihasználni, aki hagyja magát.
Nekem pl van/volt 3 olyan személy a suliban akikkel "haverkodtam". Mikor kérdezték, őket neveztem barátaimnak.
Az egész osztályban ők voltak azok, akik közt szívesen elvoltam, mert rajtuk kívül mással nem igazán tudtam beszélgetni - nem igazán a nekem való party ez a jelenlegi osztály.
De ahogy telt az idő kezdtem minél jobban rájönni arra, hogy ez a 3 személy sem "nekem való". Ugyanis tipikus energiavámpírok, akiket az éltet, ha el tudják szívni a másik energiáját, ezenkívül folytonos megjegyzéseket tesznek mindenre, amire csak lehet.
Voltak is ebből veszekedések régebben.
Mostanában hoztam egy dötést - nem tartom velük a kapcsolatot. Minek vagyok olyan emberek között, akiknél folyton csak azt érzem, hogy lehúznak?
E helyett megpróbálom magamat megismerni, elkezdtem mindenféle "programot" szervezgetni magamnak (túrázgatok a helyi erdőkben) és nagyon jó pihenésnek, feltölt.
Neked is szerintem át kéne értékelned, hogy megéri e miattuk szenvedni vagy nem. És nyilván nem. Nem ér annyit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!