Ki lehet mászni ebből a helyzetből vagy bele kell törődni?

# 1

Milyen fősulira mennék? Az a baj hogy már azt sem tudom hogy én mire lennék képes. Az évek alatt sok munkahelyet megjártam már. A gyerekkori traumák okozta különböző szorongásos és pánikszerű beidegződések miatt nem tudtam megfelelő teljesítménnyel dolgozni, ezért több munkahelyet is ott kellett hagyni. Az én életemben leginkább ezek az élmények okozták a legnagyobb törést és az, hogy miután ezek miatt munkanélküli lettem és nem tudtam fizetni az albit, utána az utcára kerültem.

Apám vállalkozó, de neki a cége mindig többet jelentett mint bárki és bármi más (ebbe a családját is beleértve). Szégyen szemre hozzá kellett menjek rabszolgamunkára. Ő kihasználja és visszaél a végletekig a kiszolgáltatott helyzetemmel és azt csinálhat velem amit akar. Az előző munkahelyekkel ellentétben itt "tolerálják" a mindenféle pszichés beidegződésemet, de cserébe azt csinálhatnak velem amit akarnak. A munkahelyen a legutolsó alkalmazott is úgy bánhat velem mint a lábtörlővel, nekem pedig szó nélkül el kell tűrnöm mindent vagy mehetek a híd alá.

Apám egy társasház jellegű cigánysoron él egy putriban (mert világéletében igénytelen ember volt) én meg vele és a f***át szopom fel minden egyes nap. A fizetésem nagy részét be kell szolgáltatnom a rezsibe.

Ezért szoktam rá az alkoholra is és ezért gondolok az öngyilkosságra is napi szinten. Ami kis pénzem marad havi szinten, annak egy részét biztosan piára költöm. Ha ez sem volna, már nem bírtam volna sokáig mert épésszel ezt nem lehet kibírni.

Próbáltam pszichológust, jártam pszichoterápiára de hiába voltak javulások, a kilátástalan élethelyzetem miatt mindig sikerült visszazuhanni.

Ezt a kérdést is csak amolyan "végső elkeseredésből" tettem fel meg azért hogy legalább ki tudjam írni magamból ezeket, mert senkim sincs akivel ezt meg tudnám beszélni.

# 3

Nekem először egy olyan módszerre lenne szükségem, ami rendet tudna csinálni a fejemben. Mert jelenleg én ott tartok magammal "ha arra képtelen voltam hogy megálljak a saját lábamon és most szégyenszemre mások rabszolgája vagyok, akkor másra sem lennék képes". Az a baj hogy az én életem a kudarcokról és a megaláztatásokról szól. Eddig mindenben mellé fogtam és soha nem volt sikerélményem. Nem ismertem soha az élet naposabbik oldalát sem.

Emiatt alakult ki bennem ez a pesszimista "úgyse fog sikerülni, minek kínlódni, úgyis sz@r minden" világszemlélet. Ezt kéne valahogyan kiűzni belőlem ha egyáltalán van erre mód.