Van aki meggyogyult az anorexiabol/depressziobol? 15/l

Én is depressziós voltam kamaszkoromban, de erre csak évekkel utána jöttem rá. Hisz 13 évesen azt sem tudtam mi az a depresszió, csak annyit tudtam, szarul vagyok. Azóta már többször átgondoltam, és nekem az önbizalomhiány ütötte rá a bélyeget mindenre. Én csak annyit tudok neked mondani, én már átéltem, és nem is hinnéd, mennyi veled egykorú éli ezt át! Hidd el nekem, mert én már átéltem. De ez csak egy pillanatnyi állapot, amint kikerülsz a mostani közegedből (iskola, család) teljesen más lesz minden. Csak addig kell kitartanod picit.

https://www.youtube.com/watch?v=jMVZon-o-kM

Nézd végig ezt. :)

Azzal próbáld meg elfogadni először is, hogy ahogy látod a tested az nem az, ahogy mások látják. Egyáltalán az észlelés szintjén. Kicsit eltolódott valami abban, ahogy érzel, látsz.

Amit csinálnod kell az olyasmi, hogy akkor is menni, ha úgy látod ott van egy fal. Nem szabad hinned az érzékeidnek, érzéseidnek a testeddel kapcsolatban.

És ezek kemény dolgok.

Két dolgot kezdj el csinálni. Enni. Azt, ami legkönnyebben csúszik le úgy is, hogy igazából nem vagy éhes. Ezt ki kell tapasztalnod. Másrészt. És ez nagyon fontos. Pozitív érzéseket kell társítanod a folyamathoz, amit elkezdtél. Mert az agyad okos. És ami rossz érzés azt kerüli és ami jó azt keresi. Ha nem bírsz kicsit sem nyílni miközben eszel, vagy ha nem is közben, de utána elégedettnek lenni, hogy egy kicsit sikerült, akkor még nagyobb falat építesz. És ha egy kis belső örömet képes vagy megtalálni, akkor egy picit építesz egy utat arra a fejedben.

A leüléssel kapcsolatban is. Ne higgy annak ami érzel. Ülj le és maradj úgy és keresd magadban a jó érzést. És ha csak kicsit sikerül azt is sikernek éld meg. Tanítsd az agyadat, hogy mi a jó.

És azt értsd meg, hogy nincs idő halogatni. Most kezd el, amikor ezt olvasod. Azonnal.

anorexiából igen, depresszió sajnos csak rosszabb lett...

habár a testtömegem körüli agyalásom nem szűnt meg, mai napig bűntudatom van ha egy kalóriadúsabb kaját eszek, mindig agyalok h formában tartsam magam.. ez egy ilyen ördögi kör, ha 1 hónapig mindent megennék ami jólesne máris duci lennék sztem.. nőnek lenni nagyon szar, nekem a havibajom sem jött meg évekig mikor túl vékony voltam, felborult az egész hormonrendszerem, de legalább nem görcsöltem havi szinten és nem véreztem össze mindent

Nekem tavaly nyáron-ősszel kezdődött egy "mindennapedzek-egészségeseneszek" életmódváltás átcsapni evészavarrá bizonyos lelki okok miatt, habár nem volt konkrét diagnózisom (éheztettem is és hánytattam is magam). Tavaly ősszel elkezdtem az egyetemet, évek óta küzdöttem, hogy bejussak, de ott a nem-evés miatti rossz közérzetem miatt nem bírtam a tempót,abba kellett hagynom, és hónapokig siránkoztam itthon magamon, utáltam magam akkor is, ha megettem egy fél marék salátát. Többször elájultam, nagyon lefogytam (magamhoz képest. Szerencsére nem lettem olyan "tipikus" csontsovány, nem állt le egy szervem se, stb).

És aztán egy nap elegem lett.

(!! FONTOS: jártam közben pszichológushoz, és nyilván ez is segített, a terápia nélkül talán nem jutottam volna el erre a pontra. !!)

De nekem ez tényleg egyik napról a másikra történt.

Rájöttem, hogy

-eldobtam magamtól mindent, amiért küzdöttem

-tönkretettem az emésztőrendszerem (hónapokig nem tudta feldolgozni a szervezetem a rostosabb/savasabb kajákat (pl egy darab baracktól napokig rosszul voltam)

-csak én tudom magam összeszedni

-milyen hülyeség már azon aggódni, hogy eszek???? De tényleg, gondolj csak bele.

-nem csak az evésemet tudom kontrollálni (nekem ez volt élvezeti forrás, hogy valamit tudtam irányítani, pl hűdejó, nem hagytam felszívódni a gyomromban azt a negyed almát ;))) lifegoals!! ma csak két kalóriát ittam, de edzettem 2 órát, szóval rohadjon meg az összes energia ami véletlenül bejutott a szervezetembe és életben akar tartani, én sokkal erősebb vagyok nálatok!!!!!)

Szerintem ez az utolsó a legfontosabb. Én találtam valami mást, amit tudok "irányítani", ami az életcélom lehet, és ez nem elvesz belőlem, hanem hozzám tesz csomó mindent.

Egyrészt minden erőmmel azon voltam, hogy tudjam folytatni az egyetemet, másrészt kerestem valami hobbit/elfoglaltságot/új tanulható dolgot.

Egyébként ez is számomra olyan furcsa volt, hogy azért estem bele az egész evészavaros körbe, hogy tudjak az életemben legalább egy dolgot irányítani. Aztán ez túlnőtt rajtam, és már nem én irányítottam.

A gyógyulásról/felépülésről:

Eleinte egyes élelmiszercsoportokat kerültem, aztán ezek egyre kevesebben lettek, mostanra alig van pár dolog. Ez egy folyamat. Átbillenhet az életfelfogásod egyik pillanatról a másikra, de ez nem azt jelenti, hogy sose fog visszabillenni. Minden egyes nap választanod kell, és igen, nehéz, nagyon nagyon nehéz, de hidd el, megéri.

Beszélj a szüleiddel a problémádról, keressetek egy jó pszichológust, mert fizikailag könnyű felépülni, mentálisan viszont baromi nehéz, meg kell változtatnod az egész hozzáállásod az ételhez, és meg kell találnod/találnotok azt az okot/okokat, ami(k) miatt az evéshez "nyúltál", illetve meg kell találnod a céljaidat. Ehhez meg kell ismerned magad, és szeretned kell magad, hogy elhidd, érdemes vagy arra, hogy legyenek céljaid és netalántán boldog legyél. Mert az vagy, hidd el nekem, még ha te ezt most épp nem is látod.

Bocsánat a kisregényért, remélem, segíteni fog. Nem téged vagy bárki mást akartam kifigurázni a fentebbiekkel, csak nekem ez segített, hogy megláttam a gondolataim abszurditását.

Ha tudsz angolul, javaslom a következő csatornát, nekem nagyon sokat segített: https://www.youtube.com/user/thisgirlaudra

Mielőbbi jobbulást neked!

(Bármikor írhatsz privátot)

Még valami: jusson eszedbe, hogy mind a tested, mind a személyiséged folyamatosan változik, főleg 15 évesen. Két év múlva nem így fogsz kinézni, ahogy most. 20-30-40-80 év múlva pláne. Gondolj bele, mivel járna, ha mégis így lenne.

Egyik kedvenc, ide kapcsolódó idézetem: "Don't Miss Out on 95% of Your Life to Weigh 5% Less"