Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tehetnék? Teljesen kikészü...

Mit tehetnék? Teljesen kikészültem a nem alvástól! Lent

Figyelt kérdés

28 éves vagyok, világéletemben gondjaim voltak az alvással. Illetve azt hiszem, tiniként kezdődött, bár anyám szerint mindig éjszakai bagoly voltam. Az egyetemen redszeres lett az éjszakázás, na nem a bulik miatt (nem jártam),hanem mert ez volt a bioritmusom. Hajnali négy körül feküdtem le, tíz-tizenegy között keltem, ha az óráim megengedték, és általában egy órát még aludtam délután.Semmi bajom nem volt, mindig kipihent voltam. Voltam olyan szerencsés, hogy suli után otthonról dolgozhattam. Viszont egy év lett másik munkám, a tipikus reggel nyolctól fajta. Borzalom.Egy éve, és még mindig nem szoktam meg. Pedig azt httem, hogy majd egyszer kétszer nem alszok, és alig várom, hogy beájuljak az ágyba, de nem. Alszok kb egy órát ( tényleg mint a hulla akit agyonvertek), majd felébredek, és csak forgolódok. Aztán mire elaludnék, lassan kelhetek is. Komolyan mondom, szerintem én egyhuzamban az elmúlt évben két óránál többet nem aludtam. Kivéve hétvégén, persze. Az a szerencsém, hogy a munkámat el tudom látni, még, bár egyszer kétszer előfordul, hogy elalszok a vécén. Még szerencse, hogy önállóan és nem csapatban dolgozom....

A másik véglet, hogy annyira fáradt vagyok, hogy hazamegyek, és úgy ahogy vagyok, végigfekszem a kanapén, és másnap reggelig alszom...de ilyenkor is rossz. Egyszerűen én már mindent kipróbáltam. Orvosnál is voltam, természetesen. A labor szerint rendben vagyok. Azt mondta, menjek pszichiáterhez, de én nem akarom, hogy telegyógyszerezzenek, és amúgy sem hiszem, hogy lelki okai lennének. Valaki valami segítség, aki járt már így és tud segíteni? Most is már három óra, hatkor kelnem kell.



2016. jún. 1. 02:59
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Hát szedj altatót, nem?
2016. jún. 2. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!