Egyre többet gondolok az öngyilkosságra. Kilátástalan a helyzetem, hová forduljak?

Pofon egyszerű.

Gyere fel pestre és iratkozz be nappali okj s képzésre. Most módosítottak törvényt, ingyenesen lehet igénybe venni 2 képzést is 25 év felett is.

Kérj kollégiumi elhelyezést és diákmunkát végezz.

Hát először is: ezt az öngyilkosság dolgot sürgősen verd ki a fejedből!

Tudod senkinek nem könnyű,még ha annak tűnik is. Tessék az én példám: a te korodban a családom le se szart,volt sokszor hogy száraz zsöml€t se tudtam venni,napokat éheztem. Ők inkább gátoltak mintsem segítettek. Ma - nem 2 nap alatt - de 10 év elteltével sikeres vagyok a szakmámban és van egy szép családom.

A siker nem jön könnyen,nem azonnal a New York Time's-ba fogsz írni!

Ha mindenki minden akadály előtt öngyilkos lenne,hát szépen néznénk is ki!

Szia.

Én teljesen megértelek.

Egyszerűen nincs szerencséd valamiért, én is ilyen vagyok sajnos.

Valamiért nem vagyunk szimpatikusak a társadalomnak, vagy nem tudom.

De azért öngyilkosságra nem szabad gondolnod, ahhoz még túl fiatal vagy.

Sőt talán most vagy a legjobb korban, 25 évesen már nem vagy gyerek, de még felnőtt sem igazán.

Pontosabban felnőtt vagy már persze, de még nem olyan, aki a saját lábán is meg tud állni.

Az újságírás nem rossz munka, csakhát valóban nehéz benne elhelyezkedni, mint ahogy sok más szakmában is.

Sajnos mostanában sok diplomás ember se kap munkát, hát még akinek még kevesebb iskolája van.

Hát ha Debrecenben nem tudsz érvényesülni, akkor itt kellene megpróbálnod valahogy a fővárosban.

Bár írtad, hogy anyagilag nem tudod megoldani a költözést.

De szerintem ne szégyelld magad, hiszen benned megvan az akarat, csak nem jönnek össze a terveid.

Az viszont fura, hogy még takarítói állást se tudsz vállalni, mert még onnan sem írnak neked vissza.

Pedig valahogy ki kellene törnöd abból a közegből, különben csak még jobban el fogsz keseredni.

Nem laknak ismerőseid, barátaid, rokonaid a fővárosban, akiknél ellakhatnál legalább addig, amíg egy kicsit egyenesbe nem jössz?

/42F/

4-es vagyok:

Párkapcsolatod sincs?

Hátha úgy több esélyed lenne érvényesülni.

Pesten nem feltétlenül kellene egyedül fenntartanod egy albérletet, többen is ki lehet venni közösen egy lakást, és megosztani a költségeket.

Vagy pl. elég sok pasi keres maga mellé lakótársat is, így nem kellene egy egész lakás rezsijét egyedül fizetned, sőt ki tudja, lehet akár komoly kapcsolat is kialakulhatna idővel köztetek...

Először is egy kemény vélemény: az öngyilkosság tényleg egy önző cselekedet. Nagyon sok olyan hozzátartozóval beszéltem, akiknek a szerette öngyilkos lett. Az ő életük – mondhatni így is – örökre megváltozott, tönkrement. Voltak / vannak, akik emiatt súlyos depresszióba estek és olyanok is, akiket annyira megviselt a hozzátartozójuk öngyilkossága, hogy gondokság alá kellett helyezni.

Olyannal is beszéltem, akinek az autója elé ugrott valaki és meghalt. Az autóvezetőt hónapokig pszichiátrián kezelték, mert sokáig nem tudta feldolgozni ezt a halálesetet. Közben az autóvezetőnek és családjának bedőlt a hitele, a betegállomány miatt nem tudták fizetni a szükségeseket.

Szóval rendkívül sok élet megy / mehet tönkre, mert mi egy – általunk gondolt – könnyű megoldásként örökre kivonjuk magunkat a forgalomból.

Tény, hogy egy állástalanság is annyira beszűkítheti az ember tudatát, hogy eljuthat ilyen önagressziós gondolatokig.

A beszűkült állapot nem azt jelenti, hogy az illető buta, hanem ilyen nem könnyű élethelyzetben az is nehezebben gondolkodik, akinek diplomája van.

Az is tény, megoldások léteznek, nem is kevés, viszont nem annyira könnyű megtalálni ezeket, de nem lehetetlen.

Elmondok pár rövid történetet az életemből, amik régebben történtek már:

- Egy baleset miatt közlekedési fóbiám lett. Átéltem mindent, amit a tankönyvekben írtak. Aztán akkoriban tanultam a fóbiákról, majd alkalmazni kezdtem a megtanultakat és teljesen rendeződtem. Közben fura volt, hogy rengeteg fóbiás ember ragadt meg a betegségében, akár úgyis, hogy évek óta pszichológushoz, pszichiáterhez jár és akár úgyis, hogy nem vesz igénybe ilyen lehetőségeket. Majd hozzám is kerültek fóbiás betegek és meglepő módon pár napon / héten belül rendeződtek.

Egy idő után rájöttem, az eü. miért nem adja meg a gyors gyógyulási lehetőségeket, milyen visszaélések történnek, miért nem érdeke a szakembernek, hogy a beteg hamar meggyógyuljon, ill. a többi kolléga nem élte át soha az „X” fóbiát, igaz tanultak róla, vizsgáztak belőle, de ne nem tudták igazán elképzelni, mit is élhet át a beteg, így csak a sablon gyógyítási lehetőségeket alkalmaznak, de ezek közül sem mindet, így a betegek nem is gyógyultak úgy, ahogyan ez jó lett volna. Az átélt fóbiám miatt folyamatosan egyre több embernek sikerült segítenem és kihozni őket a pszichiátria körforgásából.

Ha soha nem alakult volna ki a fóbiám, talán én is csak egy sablon segítő lennék, kevés eredménnyel.

Most már nagyon örülök, hogy volt ez a fóbiás időszakom, mert ha tudom miről beszél a beteg, mit él át, akkor könnyebben is lehet segíteni.

- Az eredménytelen, színvonaltalan, visszaélős, kiégős eü-t otthagytam, álláskereső lettem, viszont csak olyan helyre tudtam volna menni, ahol szintén a bürokrácia az úr és nem gyógyítás zajlik, hanem betegségben tartás. Ezt én nem vállaltam. Semmilyen munkát nem találtam. Kezdtem én is rosszul érezni magam mind testileg, mind lelkileg egyaránt. Aztán jött a mélypont. Vagy közmunkát vállalok és akkor lesz valamennyi pénzem vagy nem vállalom és akkor elég nagy bajba kerülök, mert nincs támogató családi hátterem. Elvállaltam, de akkor még nem tudtam mit. Egy reggel azt mondták, utcát kell söpörnöm. Shockot kaptam. Felsőfokú végzettséggel utcaseprő lettem. Aztán megláttam a kollégáimat, 6-8 általános iskolát végzetteket, igen szegényeket. Utcaseprés közben segítettem nekik, hogyan lehet hatékonyan megoldani pl. a családi konfliktusokat. Aztán észre vettem, mindig más söpör velem és beszámolnak, hogyan is ment otthon a béketeremtés és miegymás, majd jöttek az újabb lelki apanázs miatt.

Gondolkodtam. Ezeknek az embereknek amúgy soha nem segítettek, nincs is nagyon rá lehetőségük a diszkrimináció miatt. A diszkrimináción nem csak a hovatartozást értem, hanem pl. a ruházat, iskolázottság miatti elutasítást is. Szóval most többeknek jobb lehet / lett az élete, mert söprés közben hatékony életvezetési tanácsot kaptak. Ez feltöltött. Rájöttem, ez is milyen jó – igaz alig tudok megélni –, de boldogabb vagyok a támogatás megadása közben és ez tényleg jó. Viszont sokkal kevesebb élelmiszert tudok megvenni, de legalább tudok emiatt fogyni, tehát ez is jó.

- Aztán megláttam egy pályázati lehetőséget. Ha valahol elhelyezkedtem volna a bürokratikus eü-ben, akkor nem tudtam volna megpályázni, mert ez csak álláskeresőknek szól és közmunkások is igénybe vehetik. Ekkor már örültem, hogy nem helyezkedtem el, mert így beadhattam ezt a pályázatot.

Idekívánkozik, hogy évekkel korábban az utolsó forintjaimon beiratkoztam egy suliba, majd levizsgáztam az adott témából. Azt tudtam, hogy jó, de akkoriban kicsit szidtam magam, minek kellett ez, amikor pénzem sincs nagyon és nem is tudom használni ezt a végzettséget. A pályázatomban aztán ezt a tevékenységi kört jelöltem meg és ezt csinálom és ennek is igazán örülök. Ezen kívül tökéletes döntés volt akkoriban ennek a végzettségnek a megszerzése.

- Könyvelő és adószakértői segítségre volt szükségem. Akkor ezt még nem tudtam megfizetni. Gondban voltam. Mentem valahova. Kivel találkozom az utcán? Azzal a közmunkás társammal, akinek segítettem, hogyan tudja megoldani a férjével való konfliktusát. Nem váltak el, a helyzetüket megoldották. Ez a hölgy könyvelő és adószakértő. Viszonozta a segítségemet, ingyen. De jó, hogy közmunkás is voltam!

A sors az utunkba hozza a lehetőségeket, csak nem mindig vesszük ezt észre vagy éppen akkor nem értjük még a miérteket és elutasítjuk ezt.

Viszont ha átélünk első kézből helyzeteket, akkor sokkal jobban átláthatjuk az adott dolgokat, és olyan új utakat eredményezhetnek, amiket csak akkor tudunk megvalósítani, ha átéltünk valamilyen nehézséget.

Amúgy pedig jó átértékelni a nehézséget, mert nem nehézség van, hanem megoldandó helyzet. Mindig az az út jön velünk szembe, amire szükségünk van, szüksége van másnak is. Ha így fogjuk fel, akkor könnyebben meglátjuk a megoldási alternatívákat. Ha önsajnálatba, depresszióba menekülünk, akkor saját magunk hozunk létre saját magunkban frusztrációt, aminek hatására boldogtalanságot idézünk elő pszichoszomatikus betegségekkel, de a környezetünket is boldogtalanná tesszük, mert csak azt látják, hogy a hozzátartozójuk boldogtalan, frusztrált, depressziós.

Megoldandó helyzetként érdemes felfogni mindent, ezt érezni, ezt érzékeltetni, mert akkor mások is közelebb kerülhetnek hozzánk. Mert egy depressziós, szomorú embert sok esetben elkerülnek a többiek vagy kóros kapcsolatokat eredményezhet vagy elutasítanak egy álláskereső megbeszélésen, mert hiába mosolyog az illető, akkor is érzékelhető a „negatív” hozzáállása, kisugárzása, békétlensége, önfeladása, egyebek.

Célok vannak. Pl. ma ezt és ezt a munkalehetőséget nézem át a neten. Ma ide és ide telefonálok vagy megyek el. Érdemes befejezni azt a gondolatsort, amit ilyenkor sokan mondanának, pl. évek óta keresek és nem jön össze, akkor mi értelme van... Ez nem visz előre, csak hátra. De miért is akarjunk magunknak rosszat? Választhatunk: összeomlás, szomorúság, boldogtalanságba menekülés vagy mindenben megtalálni a pozitívumokat, nem nehézségként kezelni a helyzeteket, hanem megoldandó lehetőségként. Mától tehát megoldások és megoldás keresések legyenek, odafigyelni mindenre, mert a leghaszontalanabb, legszokatlanabb ötlet, találkozás, információ lehet a későbbiekben a legjobb.

Sok sikert mindenben.

Üdv.

Én 24 évesen mérnöki diplomával vagyok így, sajnos nincs ismerősöm itt-ott, mint sok évf. társamnak és így nehéz munkát találni, ráadásul más okból is szarban vagyok szóval tetemes adóságom is van, lesz, gyűlik.

A szüleim tartanak, pedig végigtanultam az életem ideáig, de egy lyukas garast nem ért az egész, utólag? elmennék pincérnek vagy tanulnék valami szakmát és nem mennék egyetemre...

Én is Debreceni vagyok, csak éppen fiú, nem lány, nos én is gondolkoztam már azon amin te, de nem akarok véget vetni az életemnek egyenlőre...

Sajnos nehéz ez az élet, talán megpróbálok egy phd programba bekerülni, de nagyon stresszes ez az élet dolog, én alkalmi munkákat csinálok, de fiú vagyok, én el tudok menni pl. 2 napra xy dolgot bepakolni 3-4 ezer ft-ért naponta, nem sok ahz a pénz, de valami....

Próbálj alkalmi munkát keresni magadnak és onnan lépkedni felfelé, hátha el tudsz csípni valamit a keresgélés során, persze nehéz, mert az éveink elszállnak, én is még most voltam 18 éves, ballagó, színjeles érettségivel és tele reménnyel, hogy egyetem, utnána meg milyen jü lesz majd nekem, de csatt, nem lett... diákhitel a nyakamon, de nincs semmim, szóval végrehajtani nem tudják, csak gyűlik, egyszer meghalnak a szüleim, öröklök, majd akkor viszik a házat, amiben 15 éve élek és akkor hajléktalan is leszek, még lejjebb csúszok, ennyi a kilátásom, akkor majd talán elmegyek, de addig is próbálkozok és igyekszem minden percet kiélvezni, nem stresszelem magam...

Szia !

"Édes kevés, tudom." írtad.

Dehogy kevés !!! Van egy dolog amit megtanultál és jó vagy benne. Nyiss egy blogot neten (Ingyenes) és írd ki magadból a dolgokat. Ilyen módón is fel lehet törni és biztos láttál sok példát erre (Bihari Viki - Téka sztoriai pl). Öngyilkos ne legyél, mert ez a legrosszabb amit tehetsz magaddal és a hozzátartozóiddal is. Lehet klisé de ott van előtted az internet ami hemzseg az önmegvalósító és személyiség fejlesztő eladásoktól és tréningektöl. Működik csak sült gamalb módjára. Te is kellesz hozzá és TENNI KELL ÉRTE !!!

Ha dob eléf valamit az élet ahogy előttem is írták lehet nyersz vele vagy a másik hogy tanulsz. Ne kudarcként fogd fel ezeket. Járj el sétálni a barátaiddal a természetbe ami nem kerül pénzbe. Esetleg párkapcsolat amit szintén említettek. Mindenképpen próbálj emberek között lenni ismerkedni és ne begubózni mert akkor nem jön semmi és az élte elmegy melletted. Magától nem fog megoldódni semmi és ne csak napi 8-12 órás céges munkában gondolkodj kérlek !!!

Állj fel, rázd meg magad és valósítsd meg amiröl szeretnél írni. Tanulj másoktól akár külföldi oldalakat böngészva praktikák után kutatva. Ne szégyelj segítséget kérni másoktól a netet pedig fejlődésre használd ! Ez óriási lehetőség és nyitott könyv a világra ha okosan használod. Sorolhatnám a dolgaimat én is, de nem fogom. Bármit is vársz, tenni kell érte és magától nem fog jönni, ez biztos. Mindenképp alkoss és csinálj valamit, mert az fog kibillenteni! Ja és mosolyogj néha valamint vidám zenéket hallgass miközben írsz ;)

Sok sikert kívánok, és boldog életet.

Pár anyag:

szabo-peter.hu

[link]

Kereszty András, Szabó Péter, Bryan Tracy előadások You Tube-on

[link]

Pl. Olvass a profi blogolás megkezdéséröl. Lehet később az írásaid magazinok is átveszik és honorálják.

Stb stb...

Az öngyilkosság megfutamodás, és iszonyú büntetés a családodnak!

Nem tudom miről beszélsz, és nem is értelek:

Pár hete Debrecenből repültem Londonba.

A repülőtéren öles betűkkel: légiutas kísérőket, földi kiszolgálókat stb. felvesznek!

Utazhatnál, foroghatnál, élhetnél mint Marci Hevesen! Nem egyet, hanem 30.at!(protekció sem kellett hozzá!)

Mondjuk nem értem, hogy ha állandóan pályázatokat írkálsz, meg internetezel, akkor ezek a lehetőségek hogy nem "verik ki" a szemed? És nem csak a repülőtér van...

Jó lenne ha összeszednéd magad, és egy kicsit felhagynál sz önsajnálattal, és beindulnál nyitott szemmel keresgélni! (különben - szerintem - megint van stewardes felvétel (úgy tudom)! Menj ki a repülőtérre (az állomás elől indulnak a buszok) és nézz szét személyesen!

(Különben én utálom, és semmibe sem nézem az újságírókat, de téged - még - sajnállak, s remélem nemsokára irigy leszek rád!:)))