A boldogtalanság alkati adottság?

Az vagy,amit hiszel magadról.

Ez csak önsajnálat.

Túl sokat agyalsz,kezdj el élni!Járj társaságba, ismerkedj,sportolj,olvass sokat,tanulj valamit.Kösd le magad hasznos dolgokkal.

Mondom ezt úgy,hogy teljesen padlón vagyok lelkileg.De máskor is voltam már és tudom,hogy felállok újra.

Nekem a sport segít legtöbbet.

Az a baj, hogy nem hiszel magadban. Sok minden a fejben dől el. Hidd el magadról, hogy jó fej vagy és hamarosan mások is annak látnak.. lesznek barátaid.

Olvasd el Szendi Gábornak a boldogságról szóló könyvét.

Van alkati tényező is benne, de sokat jelent a környezet hatása, hogyan viszonyulnak az élethez a szüleid, családod, stb.

Egyél sok édességet, hallgass jó zenéket, ez mind boldogsághormont termel. Találd meg a saját hobbid, amit szívből szeretsz, akinek van hobbija, az is boldog. És igaz, amit mások is írtak, döntsd el, hogy igenis jó fej vagy, boldog leszel, pozitívan nézed az életet.

"Valószínű akkor is ilyen lennék ha mindez meglenne.

Más után sóvárognék. Ami nekem nincs. És továbbra is boldogtalan lennék."

Szerintem ezek már olyan túl elszállt gondolatok, amivel reális önképe nehezen lehet az embernek, pedig fontosnak tartom, hogy elsősorban önmagamból induljak ki, a saját életemből, ne másokhoz viszonyítsak, mert mások élethelyzeteihez többnyire nincs közöm. Én csakis a saját életemből tudok kiindulni és fabrikálni valamit, amit szeretnék, bezavarhatnak az olyan gondolatok, amikor százféle más élethez viszonyítom a sajátom, habár amikor az ember nemis a jobb életekhez viszonyíttat, hanem problémákat hasonlít össze, az egy kicsit értelmetlen. Legalábbis hasonló kaliberű problémák között nincs az, hogy eldöntöd, hogy melyik elviselhetetlenebb, megoldhatatlanabb, stb. miközben nem vállalod a sajátod. Azon nincs értelme gondolkodni, hogy más helyzet könnyebb lenne-e vagy épp nehezebb.

Csak azt látom, hogy nagyon elvan szállva a kérdés:) azt, hogy más(/jobb) helyzetben boldog lennél-e, ki kell próbálni, nem kifogásokat gyártani a helyzetek megoldására.

A másik oldala a dolognak, hogy valóban vannak olyan alkatú emberek, akik általában többnyire boldogtalanok, még akkor is, ha jó helyzetet teremtettek önmaguk köré. Nagyon sok dolgot nem reagálnak le cukormázas boldogsággal, de másképp mégis jól megvannak, van egyfajta elégedettségük, ami nagyon jó érzés, nem úgy mint a kétségbeesett, életüket értelmetlennek érző megkeseredett embereknek. Szóval azt gondolom, hogy nem csak szentimentális oldalról közelíteném meg az ilyen témát, hanem konkrétan azon gondolkodnék, hogy hol és mit is akarok őszintén (nem muszáj akarnom épp azt amit nem lehet), miben tudok dönteni és határozott lenni. Esetleg bármiből kiszemerkélni azt, hogy az ábrándozás, elégedetlenkedések között Én mire vagyok képes.