Bekattantam? Mi van velem? Mit tegyek?

Kezdem azt érezni hogy semmi értelme az életemnek. Kiskoromban mindig is jó tanuló voltam, de eközben az a stréber srác akit mindenki bántott, de voltak vágyaim és céljaim, ha bután is hangzik itt "tudós akartam lenni". Aztán annak érdekében hogy népszerűvé váljak belementem a hülyeségekbe én is, dohányzás, fű és stb, de így se tudtam az lenni aki akarok, nem tudtam teljesen legyőzni a félelmem a többi ember iránt. Rengeteg időt kell eltöltenem valakivel ahhoz hogy utánna tudjak vele úgy beszélgetni hogy megjátszom hogy normális vagyok és jól érzem magam. Egy más ember vagyok itthon a családommal, egy más az ember iskolában, egy más ember az internetes közösségekben. Soha nem volt egyetlen barátom se, vagy akármilyen ember is akivel beszélhettem volna. 18 éves létemre mégha haverom volt is, igazi barátom sose. Akit a barátomnak gondoltam azzal sem tudtam sosem őszintén beszélni, majd mikor talált egy normális embert helyettem inkább vele találkozgatott.

Elkezdtem álomvilágokban élni, számítógépes játékokkal játszottam, könyveket olvastam, filmeket és animéket néztem. Bármi ami kiránthat a valóságból és megfeledkezhetek önmagamról. Annyira függővé váltam ezektől, hogy ha véget ér egy sorozat amit nézek mély letargia kap már el hogy többet "nem találkozhatok" a szereplőkkel, nem élhetek át ilyen módon érzelmeket más emberekkel. Néha már megvetem a valóságot, mert tudom hogy nincsenek ott olyan jó emberek, olyan dolgok amik olyan izgalmasak mint a fantázia világaimban, nem látom értelmét hogy ott éljek. Különböző szimpatikus karakterek személyiség jegyeit aggatom magamra, olyan akarok lenni mint ők, hogy boldog legyek. Például ha megnézek egy történetet amiben egy író szerepel hirtelen nagy vágyat érzek rá hogy én is író legyek, hogy átvegyem a szokásait amit leművel. Ez általában szerencsére hamar elszáll. Mikor emberek közé kerülök néha tovább érzem ezt, de néha teljesen elszáll, mintha normális lennék.

Egyszerűen sokszor szenvedni akarok lelkileg ha jól is érzem magam, néha próbálom magam szándékosan depresszióba taszítani amit felismertem de már csak nevetni tudok rajta hogy milyen szánalmas vagyok. Gondoltam öngyilkosságra de gyáva vagyok hozzá. Egyszer egy borotva pengével akartam felvágni az erem, de igazából tudom hogy csak kórházba akartam kerülni, azt akartam hogy sajnáljanak. Hogy talán ezzel elmondhatom amit érzek, de azt hiszem az is ösztönzött hogy nem rég láttam egy animét aminek az egyik szereplője öngyilkos próbált lenni, de túlélte. Én is meg akartam próbálni és túlélni. Ha elszakítanám a kapcsolatot ezektől a különböző álomvilágoktól akkor összeroskadnék. De azon gondolkodom már hogy én csak bűnbakot akarok keresni hogy ez egy betegség, igazából csak egy akarat gyenge senki vagyok. Gondoltam már arra hogy egyszerűen totális drogfüggővé vállok és szép lassan pusztítom el magam, közben legalább "lebegek", szép lesz a maradék időm. De ha megtenném akkor tudom hogy mikor már késő lenne akkor sírnék mint egy kislány.

A családomon kívűl sosem volt semmilyen érzelmi kötődésű kapcsolatom más emberekkel. De magamhoz se tudok őszinte lenni, nem tudom már hogy most ismét csak bűnbakokat keresek vagy mi van velem. Akárki, aki volt már hasonló helyzetben..

18/F