Lehetséges, hogy sosem voltam boldog? (bővebben lent)

Ha visszagondolok a gyerekkoromra már akkor sem voltam soha boldog, nem igazán tudtam örülni semminek mindig a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. Ma sincs ez másképp. Jártam pszichiáternél diagnosztizált depressziót (és mást is) de valljuk be nem mentem vele sokra, sem a gyógyszereivel. Bár a mostani dolgaimat tudom ezzel magyarázni. De korábban? Lehetséges, hogy eleve ilyen vagyok és ez nem is betegség, egyszerűen csak nem szeretem az embereket és nem értem meg őket ahogy ők sem engem? A családtagjaim is folyton az orrom alá dörgölik, hogy miért olvasok meg gondolkodok folyton helyette ismerkedjek és legyek boldog. Na nem azt mondom, hogy nem szeretek a gondolataimban élni. Csak kíváncsi vagyok. Hogy lehetséges az, hogy 3-4 évesen is ilyen voltam? (anyámmal beszélgettem és ő mondta, hogy kisgyerekként is folyton gondolkodó, visszahúzódó és boldogtalan voltam, én nem emlékszem arra az időszakra) Volt pár depressziós és más mentális problémával rendelkező családtagom de nem túl közeli rokonok.. létezik, hogy belém lett "kódolva" ez a dolog? 8-9 éves koromban váltak el a szüleim apámról annyit kell tudni, hogy agresszív volt és irtó sok dühkitörése volt leginkább alkohol hatása alatt de igazából anélkül is (szóval bántalmazások stb.).

A szokásos 3-4 szavas motivációs mondatot mellőzzétek, ha kérhetem.

A hasznos válaszokat előre is köszönöm, és elnézést hogy kissé hosszúra sikeredett.

18/L