Mit tegyek, hogy ne őrüljek meg? Hogyan mentsem meg magam?
Elmondom a helyzetemet (nem lesz hétköznapi történet). Szóval: egy húszas évei elején járó fiatal srác vagyok. Olyasmi vagyok, amit ez a cikk "univerzális dilettáns"-két jellemez:
...vagyis minden területen igyekeztem mindig megfelelni, és nem szűkítettem az érdeklődésemet. Ennek az előnyös oldala az, hogy igen sokoldalú vagyok, nagyon sok mindennel foglalkoztam hobbiszinten az éveim során, és szinte mindenhez hozzá tudok szólni. Hátránya, hogy egyetemista létemre még most se tartok afelé, hogy bárminek a szakértője legyek.
Valamiért az a rögeszmém, hogy nekem valamiben a legeslegjobbnak kell lennem és óriási sikereket elérnem (valszeg onnan ered ez, hogy mindig okos kissrác voltam, sokat dicsértek, mindig tudományos karriert jósoltak nekem). Ez a gondolat kicsinál. Gimi vége óta nem bírok semerre mozdulni. Már a második egyetemre járok és még mindig nem azt tanulom, ami érdekel. Egyszerűen félek tőle, hogy abban, amit elkezdek 1. nem leszek a legjobb, csak középszerű, 2. nem leszek sikeres. Mert ez az utóbbi a másik rögeszmém. Hogy azzal, amit választok, sikeressé váljak és sok pénzt keressek.
"Húha, nagy dolog", mondhatjátok. Csakhogy nekem ez tényleg az agyamra ment. Depressziós lettem a teljesítménykényszerem miatt. Döntésképtelen lettem, ma már ott tartok, hogy a legegyszerűbb dologban (milyen biciklit vegyek) is képtelen vagyok dönteni, hetekig rágódom rajta. Minden döntést, aminek számomra nagyobb érzelmi súlya van, iszonyú nehezen szülök meg. Eközben meg a szüleim nagyon szorgalmas és nagyon sikeres emberek; gyakorlatilag biztosítva van a jövőm, ha bekapcsolódom abba, amit ők csinálnak. Csakhogy engem az 1. nem túlzottan foglalkoztat, 2. nem érezném saját teljesítménynek. Közben itthon nekem minden adva van, eltolódott a gyerekkorom, és már azt sem tudom, merre van fent és lent. Nem tudom, mikor kellene nekem elkezdenem dolgozni (hisz amire kell, kapok pénzt jelenleg), mikor lesz elvárás tőlem, hogy különköltözzek, meddig lavírozhatok még az egyetemek és irányok között, mit kellene egyáltalán kezdenem magammal. Hisz a saját út mindenképpen nehezebb, mintha a szüleim nyomdokába lépnék. Úgy érzem, megkerülhetetlen, hogy folytassam, amit ők csinálnak, még ha nem akarom is. Megöl a kényelem és nem érzem, hol vannak a saját határaim.
Tudom, hogy ez egy ekényeztetett gyerek nyavalygásának tűnik, de higgyétek el, én ezt nagyon drámaian élem meg. Tele vagyok mindenféle testi bajokkal. Iszonyú sokat görcsölök, mindenféle izommerevedéseim vannak, alig eszem és állandóan alhatnékom van. Libidóm a béka segge alatt. A stressz mindenemre rámegy. Tele vagyok önértékelési problémákkal. Alapból egy lelkiismeretes gyerek vagyok, de most semmirekellőnek érzem magam és nem látok magam előtt jövőképet. Nem merek belekezdeni dolgokba, amibe meg belekezdek, azt tipikusan félbehagyom. Úgy érzem magam, mintha lenne egy kocsim nagyon erős motorral, ami folyton a garázsban állna. Nem tudom, mit lépjek. A legnagyobb félelmem az, hogy egy semmihez nem értő, beteljesületlen ígéret leszek, aki koloncként majd a szülei nyakán lóg a húszas évei végén és nem indult el semmilyen irányba és jóval a képességein alul teljesít. Ez a legnagyobb félelmem. Nem tudom, hogy törjek ki.
válasza:Hm, szerintem te nagyon szerencsés vagy, mert van anyagi háttered, hogy azt tanuld, amit szeretnél. Ha nem tudod, mi az, akkor talán keress egy pszichológust, akinek a segítségével irányt találhatsz (tesztekkel, beszélgetéssel).
A kapcsolatod a szüleiddel szerintem az egyik legnagyobb konfliktusforrás, a teljesítménykényszer onnan eredhet, a döntésképtelenséggel együtt. Nem azt mondom, hogy hajszolnak, hanem nekem inkább a leírtak alapján úgy tűnik, te vagy az ő kisfiuk, akit óvni kell, dicsérni és körberajongani. Amolyan "túlszeretett gyerek". Talán egyke vagy, talán kései gyerek, erről semmit nem írtál.
válasza: válasza:Ahogy leirod, a nyomast nem a kornyezeted gyakorolja rad, hanem te sajat magadra.
Te vagy az ellenseged!
Tudod mit szeretnel tanulni? Ha igen, kezd el! Ha nem, fordulj az onismeret fele. Az elet egy utazas, egy veget nem ero onismereti trening.
Engedd el az elvarasokat es bocsass meg magadnak!
válasza: válasza:No, tehát:
#1: Az igaz, hogy túlszeretett gyerek vagyok, de nem vagyok egyke. Viszont egyedüli fiú vagyok a családban, ez talán közrejátszik. Plusz, anyukám mindig nagyon szeretett, és talán túlságosan is megadott nekem mindent.
#2: '92-ben születtem és oroszlán vagyok. Bár megjegyzem, nem igazán hiszek az asztrológiában.
#3: "Ahogy leirod, a nyomast nem a kornyezeted gyakorolja rad, hanem te sajat magadra.
Te vagy az ellenseged! "
Ebben igazad van, nálam erős a külső-belső kontroll egyaránt. De ezeket nem nagyon bírom elengedni. Egyszerűen nem érzem, hogy hasznos lennék, hacsak nem nyújtom a maximumot.
"Tudod mit szeretnel tanulni? Ha igen, kezd el!"
Most lett volna itt a lehetőségem, hogy egyetemet váltsak, és elmenjek abba az irányba, ami érdekel, de nem tettem, mert külföldre kellett volna hozzá mennem, ahol nem éreztem jól magam, és itt már csak 1 évem van hátra. Nem tudom, jól döntöttem-e. Érzésem szerint nem. De valahogy mindig akkor érzem csak egy döntésről, hogy jó-e vagy rossz, miután meghoztam. Nagyon ritkán van másképp.
"Engedd el az elvarasokat es bocsass meg magadnak!"
Ezt meg kell tanulnom, mert eddig sose ment.
#4:
"Szia! Először is miért akarsz "sikeres" lenni?"
Valószínűleg szülői példa.
". Miért akarsz sok pénzt keresni? Azt írod, hogy jó anyagi körülmények között élsz."
Hát pont ezért. Nem akarom ennél lejjebb adni. Nem akarom, hogy rosszabb helyzetbe kerüljek, mint ahonnan jövök.
"nem kell rengeteg pénz - amit úgy sem tudsz elkölteni."
Hááát, én nem egészen így látom... :) Nem milliárdos akarok lenni (bár miért is ne?), de úgy gondolom, hogy nem bírnám elviselni, ha csak annyit keresnék, ami egy magyar átlagkereset. Mert az semmire nem elég. Én mindig elfogadhatatlannak tartottam a heti 40 órás, 9-5-ig modellt, két hét szabadsággal és a végén egy kis nyugdíjjal. Szerintem ez lélekölő, monoton és embertelen. És rossz az az alapelv, hogy egy egész életen át dolgozzunk azért, hogy a végén, mikor már öregek leszünk, egy kicsit élvezzük az életet.
Visszatérve a pénzre: pénz mindig kell. Hogy mást ne mondjak, azért, hogyha ne adj' isten bármilyen egészségügyi probléma lépne fel, akkor az ember megkaphassa a legjobb kezelést. A legfontosabb dolog mégiscsak az egészség. Ahhoz, hogy valaki kényelmesen éljen, megvalósíthassa az álmait, szabad és független legyen, elengedhetetlen a pénz.
"Nagyon sok ember nem azt csinálja az életben amit szeretne, de talál mást ami örömet okoz neki. "
Vannak dolgok, amikben nem szeretnék kompromosszumokat kötni. Úgy gondolom, hogy akkor jó egy élet, ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret.
#5:
"Most nem hiszem, h megnyugtatlak, de sosem leszel a legjobb. "
Miért ne lehetnék? Hisz mindig van egy legjobb... ha most vesszük a világ legjobb rövidtávfutóját, bokszolóját, sakkmesterét, focistáját, stb. akkor neki nem mondhatnád, hogy "nem lehetsz a legjobb", mert igenis ő az. Mindig van egy legjobb, miért ne lehetnék én az valamiben? Középiskolában pl. én jutottam az egész suliból a legtovább az angol OKTV-n.
"Ne másoknak akarj megfelelni, hanem magadnak."
De magam miatt akarok a legjobb lenni! Ezek belső elvárások. Nagyon erős a belső kontroll nálam. Igazából rengeteg mindenben érzem azt, hogy elkéstem, és hogy valaki más van azon a helyen, ahol én is lehetnék.
"Egyébként valamely előttem szóló, írta, hogy menj pszichológushoz, szerintem nem rossz ötlet, majd ott talán magadra lelsz ;)"
Jártam. Középiskolától kezdve (de már azelőtt is) gyakorlatilag mindig jártam nagy intervallumokkal valamilyen szakemberhez, segítőhöz, baráthoz. Jártam sulipszichológusnál meg "hivatalosnál" is, utóbbihoz másfél évig, de miután őt otthagytam, azután is még fel-felkerestem egyet. Részben ennek köszönhetem, hogy - én legalábbis úgy érzem - a koromnál fejlettebb az önismeretem. Bár túró a fenekembe, mert boldogabb nem vagyok tőle - még. De egyszer azt hiszem, hasznomra válik majd ez a sok tapasztalat. Talán segíthetek majd pl. a fiamnak egyszer, amikor hasonlókon megy át.
Bocs, hogy csúsztam az idővel, már 48 perce elmúlt a tegnapi nap, de a viharnak köszönhető a késés :)
válasza: válasza:Azt gondolom, a "túlszeretés"-nek lehet következménye, hogy saját magaddal szemben is túlzott elvárásokat támasztasz, hiszen bizonyítanod "kell", hogy rászolgáltál. Ez ördögi kör, mert szülői részről még jobban dicsérnek, te még inkább bizonyítasz és stb. Ha meg azt mondják, "nem baj, majd legközelebb sikerül", akkor még jobban igyekszel... Rágörcsölsz. Ez a kifejezés, azt hiszem, pontosan leírja a dolgot, amit említettél is.
Biztosíthatlak, nem mindenki tudja, merre lenne jó elindulnia 18-20 évesen. Erre jók a pszichológus tesztjei, sokat segíthetnek (olyan személyiségtesztek, amik a pályaválasztást is segítik, valamikor pl. a munkaügyi központokban voltak pszichológusok, akik tesztet írattak a delikvenssel, és kiértékelték utána. Nálam az eredmény tényleg lefedte az érdeklődési körömet. Nem tudom, most hogy van, talán érdemes lenne ezt is megpróbálni).
És még egy valami: nem feltétlenül abban vagy jó, amiről te azt gondolod, egy-egy jó barát sokszor meglepő dolgokat mond el neked arról, hogy ő hogy lát téged, mert gyakran a legjobb dolgokat annyira spontán módon csinálod, hogy észre sem veszed :-)
Valamiben a legjobbnak lenni nem mindig (nagyon is nem mindig...) jelenti azt, hogy ráfeszülsz és direkt valami nagyon jó dolgot akarsz csinálni, hanem sokszor egyszerűen csak "jön magától".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!