Mi lehet a probléma?

Már egészen kiskoromtól kezdve visszahúzódó voltam és egyre jobban kezdtem elzárkózni az emberektől, voltak barátaim, de mindig csak 1-2, másokkal nem is nagyon beszéltem. Aztán 15-16 éves korom körül elég mély depresszióba süllyedtem, nem volt rá különösebb okom, egyszerűen csak értelmetlennek láttam az egész "élet dolgot", többször is felmerült bennem az öngyilkosság gondolata, mindig úgy éreztem, hogy más vagyok mint a többiek (néha most is így érzem), és ez akkora lelki fájdalmat okozott, hogy tényleges fájdalmat akartam érezni. Mindenki furának tartott, persze voltak barátaim, akikkel igyekeztem valamiféle kapcsolatot tartani, hogy azért ne zárjam el magam teljesen a külvilágtól, de valahogy nem kötött le semmi, úgy éreztem, hogy semmi sem érdekel igazán. Most teljesen normális életvidám embernek érzem magam, mégis úgy érzem, hogy valami nincs rendben. Időnként bekattanok és úgy érzem, hogy nincs kedvem senkivel beszélni és napokig csendben vagyok. Máskor pedig vidám vagyok és annyi energia van bennem, hogy csak úgy jön belőlem a szó, aztán hirtelen történik valami és bizonytalan leszek és letört. Nem tudok kikapcsolni, mert abban a pillanatban, amikor nem csinálok semmit elkezdenek előttem lepörögni olyan megtörtént események, amikor valamit "elbénáztam" és folyton arra gondolok, hogy ezt már nem tudom visszacsinálni és hogy mások mit gondolhattak akkor rólam. Itt most nem nagy dolgokról van szó, csak ilyen apróságokról, például: Egyik ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy tetszik-e az új pólója és azt válaszoltam, hogy "Igen, köszi".. és utána kapcsoltam, hogy mit is mondtam.. tudom, hogy apróság és hogy az illető valószínűleg már rég elfelejtette, de én folyamatosan ilyen dolgokon kattogok, hogy mennyire béna vagyok és hiába próbálok kikapcsolni, mert nem megy. Régebben is voltak ilyen problémáim, de most egyre jobban kezd zavarni, egyszerűen nem tudom leküzdeni ezt a kényszert, hogy egyből arra gondolok, hogy másoknak mi a véleménye rólam. Ezek a folyton ismétlődő, visszajátszódó gondolatok pedig már lassan az őrületbe kergetnek és nem tudom mit tegyek, ti mit tennétek a helyemben? Ez mennyire normális?