Én mindent megjegyzek, kinosan igazságos fa. Sz vagyok, tegyek valamit?

Szia!

Óriási az igazságérzeted és ebből kifolyólag alakulnak ki ezek asértődések és bántanak lelkileg.

Nekem is elég nagy az igazságérzetem,tehát tudom miről beszélek.

Változtatnod mindenképp kellene,mert ez senkinek nem jó,viszont nem egyszerű "játék" ez,ugyanis akaratod ellenére jönnek ezek a hullámok és mindenen fennakadsz.

Próbálj meg nem ilyen sensitív lenni és koncentrálj a pozitív eseményekre...talán így csökkenthető az önérzet sértettsége.

Az előzőnek igaza van, viszont az is igaz, hogy egy elvileg barátnő elfelejti a talit az padlóra tud tenni. Velem is történt ilyen két órája fagyoskodtam a talihelyen aztán felhívtam a srácot hogy na mi van és akkor kelt fel és lövése se volt, hogy miről beszélek. Ez azért eléggé kiakaszt.

Az általános iskola az meg....felejthetetlen borzalom.

Én próbálom kizárni ezeket kerülni az olyan embereket/helyeket amik kiváltják ezt az érzést belőlem.

Segíteni nem tudok.

Addig felejtek el valamit, amíg az adott emberrel nincs probléma, vagy nem jut eszembe egy, utána hullámokban jön elő a többi. Nem az összes, de minél tovább rugózom ezen, annál inkább gyűlik. Ha meg veszekedés van, aki tűélesen emlékszem mindenre, de csak arra, amit a másik "követett el", a sajátom úgy marad meg, mint amit normális memóriának képzelek. Természetesen azt hiszem, hogy mindig igazam van, és emlékeztetnem kell magam, hogy ez nem igaz. Emiatt viszont sosem tudom biztosan, hogy igazam van-e bármikor. Ettől is meg lehet bolondulni.

Utolsó vagyok.

Nekem emiatt barátaim sincsenek. Mindenkiben van valami, amit egyszerűen nem tudok elnézni (nem döntés kérdése). Nem morálisan, távolról rohadtul toleráns vagyok, de ha velem csinálja, lekaparom az arcom.

Ez nem genetika, hanem szocializáció. Amilyen közegben felnőttél, azokat a mintákat követed, és nem csak utánzással, hanem azonosulsz a neked tulajdonított szerepekkel is.

Ezek a mintázatok határozzák meg az érzéseinket, viselkedéseinket, kapcsolatainkat.

Viszont, mivel ezek mint tanult dolgok, ezért újra is lehet tanulni. Ha gondot okoz az életedben, érdemes szakemberhez fordulni, aki segít átdolgozni, új viselkedési mintákat tanulni.

Üdv! Előre bocsátom, hogy én hozzád képest a 22 évemmel még csak kis pisis vagyok, úgyhogy nyugodtan elküldhetsz a fenébe, ha gondolod :D De, mivel a koromnál érettebbnek tartom magam, elég sok mindent olvastam és elég gondolkodós típus vagyok, plusz hasonló a személyiségem, talán tudok hasznos gondolatokat mondani.

1. Ezt én nem igazságosságnak nevezném, hanem nagyon éles, pedáns és állandó ítélkezésnek. És egyébként úgy érzem, itt két dolog van összemosva. Egyrészt, nagyon szigorúak a normáid (erre még visszatérek), másrészt, nem vagy hajlandó felejteni, megbocsátani. Én nem gondolom, hogy az egyikből feltétlenül következik a második.

Nem vagyok vallásos, de szeretem Jézus mondásait. Volt egy olyan mondása, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Amikor ítélsz, akkor nem tudhatod a háttérben levő körülményeket, nem lehetsz tisztában azzal, hogy miért csinálja valaki azt, amit. Az ember hajlamos azt hinni, hogy körülötte forog a világ, és minden, amit mások csinálnak vele, az róla szól. Pedig nem.

2. A másik, hogy ezzel magaddal szúrsz ki. Közhely, de tényleg csak neked lesz rosszabb azzal, ha őrizgeted a sérelmeidet. Ha józan fejjel végiggondolod, nem röhejes évtizedekkel ezelőtti sértéseken rágódni? Az az ember, aki azt ott, akkor neked mondta, már nem is létezik. Az akkori éned sem létezik. Másrészről akkor jegyzünk meg ilyesmit nagyon, ha "betalál", ha valami olyanra tapint az illető, amiben bizonytalanok vagyunk.

Nekem az a tippem, hogy az lehet az ok, hogy rettenetesen szigorú vagy önmagadhoz. Ha magaddal szemben nagyon nagyok az elvárásaid, nem bocsátod meg magadnak a hibákat, akkor természetesen másokkal ugyanígy fogsz eljárni, hisz úgy gondolod, hogy ha magaddal nem vagy elnéző, akkor mások miért érdemelnék meg. Ez nagyon merev gondolkodásra vall. Én is őrzök még általános iskolai sérelmeket, de aztán mindig arra gondolok, hogy akkor a gyerekek még félig öntudatlanok, szajkózzák, amit a szüleik mondanak, irigyek, kicsinyesek, nem tudják, mit érnek el a szavaikkal. Lehet, hogy sokkal nyomorúságosabb az életük, mint neked, és csak a saját frusztrációjukat akarják levezetni. Erre mondják, hogy mindent tudni annyi, mint mindent megbocsátani.

"Anyám, a nővére, és nagymamám hajlamosak magukat "tökéletesnek" beképzelni, mindenki máshoz megjegyzést, megvetést vághatnak hozzá, önkritikájuk a nullánál is kisebb. "

És mennyire szeretik őket az emberek? Mennyire keresik a társaságukat? Lenne egy tippem...

Amúgy sanszos, hogy tőlük tanultad. Ha nem értesz velük egyet a tökéletességüket illetően, akkor meg már fel lehet tenni a kérdést, hogy ugyan te miért lennél az. Illetve, ami a legfontosabb: miért KÉNE annak lenned? Ki várja ezt el tőled? Miért nem lehet beletörődni abba, hogy te is gyarló ember vagy? Csak azért kérdezem, mert ha ilyen rettenetesen nagy a külső elvárás, akkor nem fogod beismerni a tökéletlenségeidet, hazudsz magadnak egy tökéletes személyiséget, és állandóan mások hibáit fogod észrevenni, mert úgy érzed, hogy hozzá kell igazítani őket az elvárásodhoz, hisz az "nem ér", hogy ők hibázhatnak, te meg nem. Szerintem az elvárásokkal van gond. És az lehet, hogy ezek szerint az anyai ágról jön. Ne áltasd magad, a családod három nőtagja is azért ócsárol állandóan másokat, hogy ezáltal titokban magát jobban érezhesse, hisz így könnyítenek a belső nyomáson, hogy nekik tökéletesnek kell lenniük. Gyakran a legnagyobb ócsárlóknak a legalacsonyabb az önbecsülése. Sokkal egészségesebb egy olyan ember, aki elfogadja magát olyannak, amilyen.

Végezetül:

https://www.youtube.com/watch?v=8CRJwCFP6r8

Utolsó, neked vannak barátaid?

Én az egyik hozzászóló vagyok és biztosan nem otthon tanultam ezt, de pár mondatodat még így is döbbenetes volt olvasni.