Megkérhetem a pszichológusomat, hogy öleljen meg? Vagy felejtsem el?
Ő férfi, én nő vagyok, de komolyan képes lennék meghalni egy ölelésért.
Nem úgy tekintenék rá, mint egy "férfi ölelésére", amúgy sem tudom az milyen, hanem csak egy "sima" ölelésre.
Vagy inkább ne kérdezzem meg?
válasza:Volt ilyen időszakom a terápiám során, bár én nem a pszichológusomtól vártam az ölelést, nem kötöttem hozzá ezt az érzést. Én is azt javaslom, hogy beszéld meg vele nyíltan, mert ez egy olyan érzés, aminek az eredetével, okával érdemes foglalkozni. Gyanítom, hogy nem kimondottan a pszichológusod ölelésére vágysz, hanem arra, hogy olyan ember öleljen meg, akihez kötődsz, és mivel jelenleg nincs ilyen elérhető (!) személy, ezért vetíted az érzést a pszichológusra. Ez teljesen normális, természetes, de mindenképpen érdemes fel- és átdolgozni. Ez csak akkor lehetséges, ha nyíltan beszélsz róla.
(Nekem az lett a megoldás, hogy lettek olyan hozzám közel álló emberek a környezetemben, akik megölelnek. :) )
Oké, de nekem valószínűleg nem lesznek, ezért a probléma továbbra is adott lesz. Inkább az lenne a jó, ha ezt az egészet valahogy el tudnám felejteni.
Köszönöm egyébként a válaszokat! :)
válasza:
válasza:Oké, ez lenne az ideális, de kit?
A barátaim messze vannak, az ország szó szerint másik végében, sokan pedig külföldön.
Anyám már nem él, apámmal nem olyan a kapcsolatom.
A munkatársaimmal pedig nem olyan a viszony..
válasza:Ha tényleg annyira fontos számodra, akkor felülsz a vonatra és találkozol velük. Nem csak az ölelésért, hanem az együttlétért, a közösen eltöltött időért.
Amikor én ebben az állapotban voltam, a terápiám első hónapjaiban, akkor az egyik barátom, aki külföldön él, éppen pár napot itthon töltött. A terapom javasolta, hogy KÉRJEM MEG, hogy találkozzunk, jelezzem, hogy szükségem van a társaságára, mert ha nem teszem, akkor ő nem fogja kitalálni. Így tettem, találkoztunk, nagyon jólesett. Ölelést is kaptam. :)
Igenis rajtad is múlik, hogy megkapod-e azt, amire vágysz. Ha csak azt hajtogatod, hogy nem lehet, ezért, meg azért, akkor garantáltan nem kapod meg.
Hozzáteszem: ez egy állapot, ami MOST van, és még bőven alakulni, változni fog. Most nem tudod elképzelni, de ha terápiázol, akkor semmi sem lesz ugyanolyan, mint most. Rengeteget változol majd, és ettől azok a gátló körülmények is változnak, amiket most érzel. Ne hidd, hogy ez egy állandósult állapot. Meg fogsz tanulni kapcsolatokat alakítani, kérni, igényeket kommunikálni, és akkor már más lesz a helyzet.
Nem tudom kifizetni az útiköltséget, így, hogy járok terápiára, az elég húzós, nem marad pénzem másra költeni.
Én amúgy szeretek oda járni, mert ott legalább heti egy órát foglalkoznak velem (bár elég szánalmas, hogy ezért fizetni kell, de persze kifizetem), abban viszont nem hiszek, hogy valaki majd szeretni fog, csak magam miatt. Egyébként sokat változtam a másfél év alatt, mióta járok, de ebben nem tudok hinni, és ezért nem is fantáziálok kapcsolatokról.
Meg a magányt azt tudom kezelni, nem foglalkozom vele, csak az ölelés hiányzik.
De azon gondolkoztam, hogy ha azt is valaki adna félévente egyszer, igazából én annyival is beérném, főleg, hogy nem vagyok hozzászokva.
válasza:Engem sem nagyon szokott megölelni senki, kb. nem is tudom, mikor ölelt meg utoljára bárki a környezetemben.
Viszont a pszichológusom már kétszer is, amolyan biztatásként...vagy nem tudom. Először hirtelen lefagytam, annyira megdöbbentem. Mert bár jól esett, én is úgy tudom, hogy a pszichológusnak/pszichiáternek NEM SZABAD megölelni a klienst, bármennyire is szimpatizál vele, távolságot kell tartania.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!