Megkérhetem a pszichológusom, hogy küldjön tovább pszichiáterhez, hogy kaphassak gyógyszert?

"Azt nevezhetjük problémának, ami gátolja a mindennapi életet"-ezt mondta a pszichológusom.

És akkor belémcsapott a felismerés:

Nekem nagyonis gátolja a mindennapi életet a problémám, sőt, mondhatni, hogy már szinte nem is élek.

Reggelente nem úgy kelek fel, hogy újabb nap, hanem úgy, hogy újabb szenvedés.

Egész nap ideges vagyok, és feszült, nem tudok figyelni az iskolában, amikor nevetek, már nem érzek boldogságot, mint régen, kínzó gondolatok gyötörnek, sokat szédülök, olyan vagyok mint egy robot.

Nem célirányosan élem az életem, hanem mint egy gépezet, felkelek, mert más választásom nincs, és be vagyok programozva az egyhangúságra, életkedvtelenségre.

Az emberektől félek, egyre többet felejtek el dolgokat, olyan dolgokat látok és hallok, amik a valóságban nincsenek, egy minimális dolgon (pl. apám hangosan beszél) úgy fel tudom húzni magam, hogy legszívesebben megütném őt.

Van, amikor rámtör a vágy, hogy legyilkoljak mindenkit körülöttem.

Az érzéseim kavarognak, mint a ringispil, egy nap alatt kb. 50-szer változik meg az érzésem minden ok nélkül.

A családom, barátaim iránt egyre kevesebb szeretetet érzek, olyan, mintha elidegenednének tőlem.

Félek, hogy kis időn belül olyan leszek, mint egy zombi.

Érzések nélkül fogok bolyongani a világban.

A dolgok, amiket szeretek, elidegenednek tőlem.

Nem tudok egy 2 órás filmet megnézni, ami nem bonyolult egyáltalán, mert elkalandozok, pedig érdekel a film nagyon.

Öngyilkos akarok lenni, mert már így is úgy érzem, hogy lelkileg haldoklom.

Még sok dolog van, de nem jutnak eszembe a többik.

Megkérhetem a pszichológusomat, hogy küldjön tovább pszichiáterhez, mert bevallom, mióta pszichológushoz járok, még rosszabbul lettem.