Nem akarom megbántani a pszichológusomat, de szeretnék vele őszinte lenni. Szóval ez még belefér?
Igazából én nem szeretném megbántani a pszichológusom, ezért is érdekel a véleményetek.
Sajnos ugyanis úgy érzem, hogy már nem bírom magamban tartani ezeket az érzéseket és gondolatokat, amelyek egyrészt jó érzések,de félek, hogy bántóak is lesznek. Bár úgy gondolom, hogy egy pszichológusnak tudnia kell kezelni és simán lepereg róla.
Tehát, a lényeg: "Ő úgy gondolja, hogy az anyagiak miatt nem járok hozzá hetente. Ez azonban csak részben igaz. Azért nem járok, mert szeretek járni. Én nagyon megkedveltem a terápiát és persze Őt is.
Néha, mint pl. a múlthéten is miután kijöttem olyan szeretet tört rám, amely szinte már fájt. Nem tudom, hogy miért éreztem ezt, de sajnos néha ezt váltja ki belőlem. Én viszont ebből nem kérek, mert nem tudom elviselni.
Ugyanakkor a "nagy" szeretet mellé más érzések és gondolatok is megjelennek. Elegem van ugyanis abból, hogy körülöttem mindenki olyan türelmes, és, hogy ezt próbálják rám erőltetni, hogy legyek én is az. Elegem van, hogy bármit mondok vagy érzek Ő (a pszichológus) mindenre azt mondja, hogy megérti, hogy milyen nehéz lehet nekem. Nem, nem értheti, mert nincs a helyemben, így nem érezheti azt, amit én.
Amikor nagyon kivagyok, mint pl most is egyszerűen idegesítenek a kérdései. Főként mikor ugyanazokat teszi fel, amelyekre Én ugyanazt válaszolom vagy ugyanúgy nem mondok rá semmit. Idegbajt kapok, amikor belépek a szobába és jön a szokásos "Hogy vagyok?"- kérdés. Szerintem ha jól lennék, akkor már nem lennék ott. Néha nagyon szánalmasnak és egyben szórakoztatónak is találom ezt az egészet. Egyrészt, mert kilépek az ajtón és kacagok magamon, hogy mennyi mindent összehordtam. Másrészt pedig szánalmasnak és egyben szórakoztatónak találom, hogy Ő próbál segíteni, én viszont csak azt érzem, hogy ezek már amolyan sablonos dolgok és igazából már nem is tud rajtam segíteni. A legjobban pedig azt utálom, hogy olyan érzéseket hoz ki belőlem a terápia, amelyeket nem tudok kezelni. Persze utálom magamat is, egyre jobban..." Igazából ennyi lenne a lényeg. Plusz egy-két rossz dolog magamról, amelyeket most nem írnék le, de persze azok is fontosak. A "dokim" egyénként Nő, kb 30 éves.
21/L
Mondd el neki az igazat. Ahhoz, hogy jól tudja végezni a munkáját neki is szüksége van visszacsatolásra, építő jellegű kritikára. Ne vágd a fejéhez a dolgokat, hanem szépen fogalmazd meg. A terápia mindig közös munka.
Szerintem neked inkább "Csernus-típusú" terápia lenne szükséged, ha te is így gondolod érdemes lenne egy ilyen terapeutát felkeresned. :)
Egyébként a pszichológus szakma nagyon-nagyon felhígult az utóbbi időben. Lehet, hogy kifogtál egy gyengébbet. A korából ítélve valószínűleg még nem olyan régóta dolgozik magánpraxisban, ezért is jó lenne, ha elmondanád neki a problémád. Ha egy kicsit is értelmes elgondolkodik rajta, hogy miért nem működik jól a dolog.
Hiába ragaszkodsz az általában bevált pszichomókusodhoz,
érdemes "kipróbálni" mást is.
Persze előtte mondd el bátran a negatívumokat a jelenleginek is.
Privátban tudok küldeni Csernus stílusú, mégis kíméletes dokit, elérhető áron.
amiket kihoz az a terápiás feszültség
"A jó terapeuta
Minden szenvedésben van közös vonás. A jó terapeuta bensőjében megvan a szükséges élmény, amely reflektálódik benne, és segít megérteni a páciens szenvedését. Érteni fogja önt, és már az első interjún olyan érzése lesz önnek, hogy megértett, meglátott valamit, amit korábban nem. (Még ha az csekélység is, és messze van a megoldástól. Minél nagyobb a probléma ugyanis, annál több időt igényel a feldolgozása.) A jó terapeutával való első találkozás után úgy megyünk el, hogy érezzük hangulatunk, érzelmeink változását - ami a megértettség jó érzése mellett keveredhet fájdalommal is, hiszen nehéz érzések kerülnek elő ilyenkor. S később azt is, hogy van valamilyen kapcsolat köztünk, hogy meg tudunk nyílni előtte.
A jó terapeuta rezonál önre, az ön érzéseire, és át tudja alakítani a nyers érzéseket megértéssé. Határozott, de ugyanakkor gondoskodó is annyira, hogy ebben segíteni tudjon.
Gyakran elkeserítő, hogy valamilyen nagyon hozzánk nőtt, alapvető dologban kell megváltoznunk. A terapeuta szembe fog szállni e változás elleni tiltakozásunkkal. Önnek késznek kell lennie arra, hogy akár keserű igazságokat fogadjon el saját magáról. A jó terapeuta képes megfoghatóvá tenni azokat a dolgokat önben, amik nem az ön javát szolgálják, s elnyerni az ön együttműködését ennek leküzdésére.
Az alkalmatlan terapeuta
Aki mindig megnyerőnek, barátságosnak tűnik, valójában elkerüli a problémás területeket, s nem ösztönzi változásra páciensét. Ilyenkor az ülés végén ürességérzet, vagy mindig (gyanúsan) kellemes, ellazult érzés jelentkezik.
Aki csak azt tükrözi vissza, azt ismétli, amit a páciens éppen mondott. Ilyenkor nem tud meg semmit érzéseiről, nem találkozik másik nézőponttal, s nem jut új ismerethez.
Aki teljesen érzelemmentesen és távolságtartóan bánik páciensével. Ha a terapeutának nincsenek érzései, akkor nincsen semmije sem, amiből megértést formálhatna.
Konklúzió
Ha úgy érzi, alkalmatlan a terapeutája, merjen váltani!
(A fenti összefoglaló N. és J. Symington: Hogyan válasszunk pszichoterapeutát? c. könyv alapján készült. A leírás pszichoanalitikus módszert alkalmazó terapeutákra vonatkozik.)
" forrás: [link]
Szia!
Elosszor is ,vicces mert most en is hasonlo cipoben jarok pedig anno sosem gondoltam hogy valaha is fogok.:)
Az orvosod a dolgat probalja vegezni te meg egyszeruen bele- untal.Onsanyargatas meg azert van mert tudod hogy "a viselkedesed nem helyes".Dokit valtani azert nem olyan szukseges mert ilyen alapon abba is hamarosan beleunnal.Tehat neked kell mashogy hozza allnod a dolgokhoz.
Koncentralj a celjaidra ha nincsenek talalj.vagy egyszeruen szorakozz ,erezd jol.Elvezd amid van ,engedd el magad es elobb-utobb a dokid sem lesz olyan idegesito.Ne bantsd magad csak eld az eleted ;)."Amire figyelsz az a vilagod"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!