Segítségre lenne szükségem? (Alább az okát)
14 éves meleg fiú vagyok, fiatalon volt némi problémám- molesztáltak, onnantól fogva teljesen paranoid lettem, és amikor esetleg nemiségre terelődik a szó, ösztönösen és akaratlanul elkezdem manipulálni az illetőt, ha veszélyben érzem magam, még inkább, az ilyen esetek után irdatlan bűntudatom van.
Azóta semmit nem érzelmekkel nézek, hanem ridegen és számítóan. Az a kevés érzelem is a fent említettekkor van. A paranoiám szép lassan olyan méreteket öltött, hogy amikor esetleg itthon elmegy az áram, nem vagyok hajlandó a saját szüleim (!!!!!) előtt menni a szobák (ők az övékbe, én a sajátomba) felé zseblámpákért, és még az ételt sem szívesen fogadom el tőlük.
Amikor egy szép, férfias hangot meghallok, automatikusan biztonságérzet fog el- lövésem sincs, miért.
A megszokott, bejáratott napirendem ad némi biztonságérzetet, ugyanakkor most lett egy látszatra apróbb változás. Egy tanárnő, aki alsóban a napközis tanítóm volt (és nem mellesleg nagyon szerettem.) elhunyt, péntekenként, mikor ügyeletes lenne, nem állt ott a bejárat előtti első radiátornál, azóta a péntekek elviselhetetlenek. Egyenesen utálom, ha valaki megölel, mert tudom, hogy akkor teljesen sebezhető vagyok.
A nehezen kiépített társasági életem összeomlani látszik, amitől a hideg is kiráz. Matematikát tanulok magas szinten, most csoportelméletet, lineáris algebrát, valós analízist, számelméletet, tehát van eszem. Amikor közölte velem az igazgatóhelyettes, hogy bejutottam egy programba, nem örültem neki, hanem azonnal jött az, hogy "Rendben, akkor valószínű, hogy bejutok egyetemre."
A probléma röviden tömören a következő: Egyre lelketlenebbnek, paranoidabbnak látom magam.
Valamint éppen szoktam látni az ajtóm előtt egy fehér alakot, ami állandóan bámul, néha úgy kiakaszt, hogy magzatpózban, könnyezve fekszem órákig. Ez alvás előtt szokott lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!