Mit csinál a pszichológus azokkal, akiknek úgymond reálisan alacsony az önértékelésük?

Mondjuk lehet, hogy engem félreértettél. Én nem azt mondtam, hogy számomra minden ember értékes, ó, dehogy. Hanem azt akartam mondani a "minden ember értékes-dumával" igazából, hogy mindenki tudhatja értékesnek saját magát, és ez nem feltétlenül kell legyen kóros mértékű, mint amiket a példáidban írtál, mert az sem reális már. De szerintem mindenki tud magában reális értékeket találni, ha sokat dolgozik ezen. A másik, ami fontosabb, és amit igazából mondani akartam, hogy mindenkinek joga van értékesnek látni magát (ezért sem számít, hogy te például mit gondolsz róla - "csak egy ember, semmi több" - mert ha kiemelsz a tömegből egy embert, és élő, komplex személyként tekintesz rá, talán még te is találnál benne értéket, de ez mindegy is, az se baj, ha nem, a lényeg, hogy ő magában biztosan tudna... idővel).

"Akkor lesz értékes, ha kitűnik, ha letesz valamit az asztalra. És magamat is ez alapján ítélem meg. Ez kóros lenne?" Nem feltétlenül, illetve én nem vagyok pszichológus, így fogalmam sincs. Talán ez csak a te véleményed, de hogy a véleményedet ki formálta, és volt-e joga így formálni... valószínűleg a szüleid, a társadalmi elvárások... Belőlem ez ilyen "na ne már"-érzést vált ki, talán azért, mert magamat értékesnek tudom látni anélkül, hogy sorravenném, mit tettem le eddig az asztalra, mások meg, igenis értékes emberek, ugyanettől szenvednek, mármint hogy ezen a látásmódon és a túlzott megfelelni akaráson nem tudnak túllépni. Értsd, hiába tettek le mondjuk nálam ezerszer több dolgot az asztalra életük során, nem is tűnik fel nekik, vagy ha igen, nem lesz nekik elég, még mindig nem látják az értékeiket, mert egyszerűen rossz oldalról közelítenek. Nem maguk felől. Kissé dühít is az ilyen emberek logikátlansága, mert nekem annak tűnik, pedig tudom, nem tehetnek róla. Ez kóros lenne? :)