Van más út az öngyilkosságon kívül? Van más lehetőség számomra?

Ez egy rossz tévhit (és sokszor kifogás) hogy terápia hatására átalakulnál más emberré... nem, a gyógyult ember tökugyanaz a személy marad, személyisége nem változik, csak megtanulja kezelni az életben felmerült problémáit és leszokik pár rossz berögzülésről (ami nem agymosás!), de nem a betegség határozza meg az embert, ez hülyeség (helyettesítsd csak be nem mentális betegségekkel és rájössz, miért). Még ha odáig is jut a dolog hogy pszichológus nem elég és pszichiáter kellene meg gyógyszerezés, a gyógyszerektől sem alakul át az ember (mellékhatások persze vannak, elég gázak, de ha hat amúgy, akkor mérlegelni kell, a betegség sokszor rosszabb bizony).

A lényeg, hogy van út az élethez, a gyógyuláshoz, csak el kell rajta indulni (sokszor ez a legnehezebb).

Szerintem meg nem írtál le mindent, de ne legyen igazam...

De nagyon magamra ismertem a soraidban, sajnos.

Ha így van, akkor azt a traumát kell feloldani, különben soha nem lesz normális életed...tényleg pszichológushoz kellene fordulnod, aki segít Neked ebben.

Jó pár évvel vagyok nálad idősebb, nagyon sok mindenben magamra ismertem a leírásodban. Sokféle módszert próbáltam, feleslegesen. Túl vagyok egy kudarcos házasságon, ami még inkább súlyosbította a problémáimat.

Te magad is írtad, hogy ami van, az rossz, de legalább ismerős... hát így választanak párt a személyiségzavarosok. Tudat alatt az ismerős rosszat... és viszik tovább a problémát, örökítik tovább a gyermeküknek. Nem tudunk mély, intim kapcsolatokat kialakítani, mert nem tudjuk, hogy kell. Nincs rá mintázatunk, nem tanultuk meg... és így már a gyermekünk is sérül. Bár lett volna lehetőségem fiatalon, a gyermekem születése előtt változtatni a hibás működésemen! Nem volt. Neked van! Élj vele!

Lehet változtatni. Egy JÓ terapeuta megfelelő módszerrel olyan felismerésekhez juttat, hogy egy idő után egyszerűen képtelen leszel rosszul működni. Nagyon nehéz elmagyarázni a működését, de egy terápiában gyakorlatilag újra lezajlik a személyiségfejlődés, csak éppen a megfelelő módon. Ugyanaz az ember maradsz, csak megtapasztalod, hogy milyenné válhattál akkor, ha támogató közegben nőttél volna fel. Fájdalmas folyamat, de ha mazochista vagy, nem fog gondot okozni. :) Nálam direkt előny volt, mert úgy hajtottam magam, hogy már néha a terapom fogott vissza, ne kínozzam már magam ennyire. Aztán a mazochizmusom úgy múlt el, gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra, mintha elfújták volna.

Mostanra már van önértékelésem, önbecsülésem, képes vagyok megfogalmazni az igényeimet a környezetem felé és el tudom érni, hogy figyelembe vegyék. Közben én magam is megtanultam figyelni másokra. Sokkal jobbá váltak a kapcsolataim. Ez kb. 10 hónap kőkemény munkája. Életem legjobb döntése volt, hogy terápiára mentem. Ugyanaz az ember maradtam, csak egy másik személyiségfejlődési utat jártam be és megtapasztaltam, hogy milyenné válhattam volna egy "normális" családban. És most már tudok úgy élni, mintha egy ilyen családban nőttem volna fel.

És tudok olyan szülője lenni a gyermekemnek, nem örökítem tovább a defektemet! Nekem a gyermekem a legfőbb visszaigazolása a munkámnak, mert ahogy változom, a vele való kapcsolatom is mélyül, az ő személyisége is nagyon pozitív irányba alakul.

Lehet változtatni. És érdemes is.

Még egy dolog eszembe jutott... nekem is voltak szuicid gondolataim, mielőtt belevágtam a terápiába. Utólag visszagondolva azt mondom, hogy nem arról volt szó, hogy nem akartam élni,hanem arról, hogy ÍGY nem akartam élni. És mivel akkor még nem tudtam, hogyan lehetne másképp csinálni, ezért tehetetlennek és eszköztelennek éreztem magam.

Nem tudom pontosan elmagyarázni, hogyan változtat meg a terápia, vagyis el tudnám, de egyrészt órákba telne, másrészt elmondva nem adja vissza, annyira mélyen történnek a változások. Ha nekem bárki elmondta volna az elején, hogy milyen hihetetlen változásokat fog hozni, nem hittem volna neki! Én csak azt tudom mondani, hogy ha szeretnél változtatni, akkor vágj bele!

Az utolsó kérdésedre válaszolva: igen, ismerek olyan embert - saját magamat - aki olyan volt, mint te és kijött belőle. Ettől az élet nem lesz fáklyásmenet, de igen, boldog vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, megtanultam szeretni magam. Megtanultam, hogy ha akadályok állnak előttem, akkor azokkal lehet valamit kezdeni. Nem érzem magam tehetetlennek. Tudom, hogy VAN választásom. Mindig van. Nem állítom, hogy mindig felhőtlen az életem, de százezerszer jobb, mint volt. Mindig vannak problémák, de már nincsenek leküzdhetetlen akadályok. A kapcsolataim is sokkal mélyebbek, jobban működnek, legyen szó családi, munka-, baráti, vagy párkapcsolatról. Egész más minőség. :)