Ha van pszichológus ismerősöm akkor Ő miért nem kezelhet engem?

Szükséges egyfajta távolságtartás pszichológus és páciens között, a szakembernek is elfogulatlannak kell maradnia, és rajtad is többet segít, ha nem barátod az illető, hanem a kapcsolat szakmai jellegű.

Orvosok sem kezelik a saját hozzátartozójukat (hivatalosan legalább is), hasonló okokból.

Elvileg azért, mert minden jellegű érzelmi beavatkozás hátráltató hatással lehet a kezelésre. Ez nem csak pszichológia terén van így, hanem például a sebészetnél is: rokont, ismerőst nem műtünk azért, mert elég egyetlen lelki megingás és már kész is a baj.

A pszichológusnak/pszichiáternek minél elfogulatlanabbnak kell lennie ahhoz, hogy objektíven tudja kezelni a pácienst és mivel az emberek többsége nem robot, azaz nem tudja teljesen különválasztani az érzelmeit a nyers ítélőképességétől, ezért helytelen az, ha a szakember és az alany között bármiféle érzelmi kapcsolat van ( érzelmi kapcsolat alatt nem feltétlenül komoly viszony értendő, elég egy egyszerű baráti vagy haveri kapcsolati is, mivel annak is van már adott érzelmi töltete ).

Aki ennek ellenére elvállalja az ilyesmit ( mert vannak ilyen pszichológusok is, elvégre mindenki a saját lelkiismeretére van bízva ), az etikátlan és ezzel már minősíti is magát.

A terápiás kapcsolat abban különbözik a többitől, hogy előbbiben a terapeutának nincsenek igényei veled szemben, nem érdeke, hogy a kapcsolat neki megfelelő módon működjön, nem kell képviselnie az érdekeit veled szemben. Minden más kapcsolatban pedig valamilyen mértékben szükséges, hogy mindkét fél alkalmazkodjon a másikhoz.

Azon kívül nem tudom, milyen viszonyban vagytok, de a terápia nagyon intenzíven beavatkozik a teljes családi rendszerbe. Tehát ha az illető nem csak veled, hanem bárki mással is kapcsolatban áll a környezetedben, akkor könnyen lehet, hogy őt hibáztatják majd a változásokért, számon kérik rajta, stb. Teljesen jogos, hogy nem vállal el.

A kapcsolat jellege miatt. Mások a két személy közötti határok és az ismeretség alapszabályai.

Ismerősnél megszokott dolog a kölcsönös érzelemmegosztás, tapasztalatcsere, vagyis az ismeretség fokától függően a kölcsönös intimitás. Bármit kölcsönösen megoszthattok egymással, és amit nem akarsz elmondani, azt megtarthatod magadnak, nem lesz belőle semmi bajod, legalábbis, ha jó okkal tartasz vissza valamit.

A kezelés során viszont számolni kell avval, hogy a legtöbb nehézség az emberi kapcsolatokban megjelenő nehézségekkel szorosan együtt jár. Szokták mondani, hogy a lélek zavarai a kapcsolatok zavarai is. Azok a kezelési módok, amelyek a pszichodinamika alapjain működnek, olyan alapelvet követnek, hogy a kezelő személynek rá kell jönnie, mire van igazán szüksége a paciensnek a további fejlődéshez, és azt meg kell neki adni. Ha viszont a paciens segítség nélkül nem tud továbblépni, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a különböző ismerősei felismert vagy fel nem ismert igényeinek egy részét, ha nem mindet, nem adják meg neki. Vagyis, a kezelőnek máshogyan kell viselkednie az ülésen, ahogyan az ismerősei teszik. egy "másik" tapasztalatot, egy "másik" kapcsolatot érdemes adnia, és így teret a változáshoz szükséges kísérletezésnek.

Ha megszoktál egy adott viszonyulási módot az ismerősödtől, akkor az üléseken könnyen lehet, hogy egy teljesen másikat fogsz kapni. És akkor joggal merül fel a kérdés: "miért teszed ezt velem?" A szerepek keverednek, ami vagy a munka rovására, vagy az ismeretség rovására fog menni. De az is lehet, hogy a szabadidődben jön a kérdés, ha kezelő vagy: "nem tudom, most hogy viszonyuljak hozzád: mint a haveromhoz, vagy mint egy pszichológushoz?" Egy ilyen kérdés még akkor is okoz gondot egy ismeretségben, ha nem kezeled az illetőt.