Úgy érzem kezdek megőrülni, mit tegyek? 16/L

Sok tesóm van,és a szüleim nagyon nem bírják egymást, kiskorom óta veszekednek,mivel legkisebb vagyok elég idősek is mostmár.A veszekedések, kb amikor 6 éves voltam (ezekre emlékszem csak tisztán) mindig úgy végződtek, hogy anyukám elrohant, nem tudtuk, hogy visszajön-e és apukám odajött hozzám (ha épp én voltam az ok a veszekedésre), és azt mondta, hogy ha most elválunk az a te hibád lesz, ezt akarod? Fél éve apukám az egyik vitánál felkapta a kést az asztalról és a nyakába akarta szúrni, de megakadályoztuk. Bármikor amikor a tesóimhoz fordultam segítségért ezekkel kapcsolatban, elutasítottak, azt mondták nekik is ugyanúgy rossz, és nem tudtak megvigasztalni, és nem is akartak.(amúgy sem vagyunk jó viszonyban)Régebben annyira féltem ezektől a vitáktól, hogy minden egyes délután és este apukámhoz bementem játszani (társasok, kártya), hogy ne is legyen a mama közelében, és ne tudjanak összeveszni, emiatt a tanulás kicsit háttérbe szorult, ami még néha most is hátrányba juttat az aktuális tananyagban.Most apukámmal jóban vagyok, viszont anyukám bármennyire is kedves, jobban szereti a többi testvéremet, főleg az egyik bátyámat, aki egy önbizalomhiányos, de annyira, hogy altatókat szed szinte dobozostul.Nem beképzelem tényleg jobban szereti őket, ami valószínűleg azért van, mert a vitákban a papa mellé állok, hiszen mellette senki nem áll, és nem akarom elrontani az életüket, szóval leginkább jónak kéne lennem,de kamasz vagyok, nem én szeretnék törődni a szüleimmel, hanem azt, hogy ők velem! Unom, hogy mindig nekem kell dicsérnem őket, és ilyenek, ám rettegek attól, hogy mi lesz később, hiszen ahogy felnövök én, a szüleim biztos szétköltöznek, mármost a bátyáim biztosan szívesen látják anyukámat, de apukám egyedül maradna, és vele senki nem lakna szívesen, mert nehéz természete van, félre ne értsetek, soha nem vert minket, de egy mondattal is úgy tudja lerombolni az ember önbizalmát, persze nem szándékosan. Szóval a következtetés az, hogy én laknék vele, de egyszerűen képtelen vagyok ebbe belegondolni, mert akkor az én életem is rossz lenne, ahogy az övék, de nem túl bizalomgerjesztő egyedül hagyni őt azok után, hogy késsel magába szúrt,ráadásul ha egész életében szenvedett legalább a vége legyen jó. Anyukámra neheztelek azok miatt, hogy elment mindig, és nem tudtuk látjuk-e valaha, megértem őt, de ezen nem tudok túllépni. Oké ez még annyira nem lenne nagy gond, már szinte megszoktam, jobb a helyzet mint régebben volt, de van még egy fajsúlyos problémám, mégpedig az egészségem.

6x voltam gipszben, 12-szer sínben, ezenfelül volt eltörve a kislábujjam, probléma merült fel az achillesemnél is, azért így mondom, mert az orvosok nem tudták eldönteni, hogy szalagszakadás, vagy csonthártyagyulladás. Ez most a fő problémám: komolyan 1, amúgy 2 éve fájnak a térdeim, ezt nem úgy kell elképzelni,hogy növök, hanem úgy ,hogy fogalmam nincs mitől fájdul meg, nem feltétlenül függ a mozgástól, és ha éppen fáj, annyira fáj, hogy sírok, nem érzem a vádlimat egy vonalban végig fáj a combomnál is. Ha állok, járok, fekszem vagy ülök akkor is a fájdalom stagnál, sehogy se fáj jobban vagy kevésbé. 9 orvosnál voltam, és két alternatív gyógyászati típust kipróbáltunk, de még mindig nem tudjuk mi a baja. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy semmit nem mondtak az orvosok, hanem azt, hogy mindegyik mást! Komolyan a sclerosis multiplextől kezdve a növésig diagnosztizáltak. 1 éve nem futok, ami nagyon hiányzik és kezdek elhízni, két hónapja azt modnta, hogy oké pihentem fél évet, most kipróbálom a futást, 1 hétig tartott utána újra leromlott az állapotom.Mit csináljak?! Kihez forduljak? Egész életemben valami bajom volt, komolyan én nem akarok így élni. Előző héten a vádlimnál fájdult meg ugyanazzal a fájdalommal, úgy érzem valami összetettebb bajom van, vmi nagyobb, ez már hipohondria?

Persze még vannak kisebb problémáim, a tengerimalacom 1.5 évig betegeskedett, kb haldoklott, mára jól van nagyjából, de néha újra fáj neki, és ilyenkor olyan gonosznak érzem magam, hogy nem altatom el,ahogy lehet hogy jobb lenne neki.

Iskolnánkban van pszhichológus, el is mennék hozzá, de az egész családja ismer minket, és bár nem hiszem, hogy elmondaná nekik, de sok szívességet tettek nekünk, ilyenek, másként nézne ránk, amit nem szeretnék.

Nem félek attól, hogy öngyilkos leszek, inkább, hogy másokat bántok, volt, hogy eljutottam egy olyan pontra ami az őrület határát súrolta, de túljutottam rajta. Most nagyjából jól vagyok, de félek, hogy egyszer átesek a máésik oldalra.