Gyilkosságokról fantáziálok. Mit tegyek?
Már vagy úgy három-négy éve vettem észre magamon, hogy túl sokszor gondolkodom erőszakos dolgokon. Gyakran előfordul, hogy kínzásokról, véres késelésekről, durva bosszúkról, tömeggyilkosságokról fantáziálok, amit én magam hajtok végre nagyrészt az ellenségeimen. Néha nem csak az ellenségeim szerepelnek ezekben a gondolatokban, hanem olyan ismerőseim is, akikkel éppen, hogy csak összevesztem, és úgy érzem, hogy nekem van igazam, mégis én kerültem hátrányba miattuk. Ez legtöbbször veszekedések, konfliktusok után, néha közben szokott történni. Elképzelem, ahogy előkapok egy kést és leszúrom, felvágom a húsát, elvágom a torkát, látom, ahogy vért köhög fel, minden véres, és én csak beleszúrom a kést újra és újra és újra... Az teljes mértékben megnyugtatna, ha következmények nélkül, puszta kézzel ölhetnék embereket. Hozzá teszem, ártatlanokat, soha sem bántanék. A legrosszabb viszont az, hogy az efféle gondolataimban gyakran a szüleim is szerepelnek. Sokszor éreztem már késztetést arra, hogy miközben alszanak, bemenjek a szobájukba és véget vessek az életüknek, de a gondolataimban ezek után a gyilkosságok után, nem megbánást, hanem könnyedséget és felszabadulást érzek. Csak állok ott vérrel beborítva, előttem felszabdalt, agyonszúrt hullák, és én teljesen nyugodt vagyok, mosolygok. Sokszor vagyok mérges, néha igazán dühös a szüleimre. Azt kell róluk tudni, hogy kétszer váltak már szét és most újra együtt vannak, igaz ritkábban veszekednek, mint azelőtt, de persze nem mondhatom, hogy nem gyakoriak a konfliktusok itthon. Eddig még nem sikerült kibékülnöm azzal a gondolattal, hogy apa mindig másik nőt keres, ha megun minket, mi elköltözünk anyával egy albérletbe, anya két nap alatt másik férfi ágyába bújik, majd pár hónappal később apa visszasírja magát, mert nem tudja eltartani magát egyedül, anya elfelejti a történteket, és mintha minden újra jó lenne, visszaköltözünk apához. Tőlem soha sem kérnek bocsánatot, pedig nagyon bánt ez az egész, nem kérdeznek meg, hogy vissza akarok-e menni apához, csak az számít, hogy ők mit akarnak. Elmondani nem fogom nekik, hogy mit érzek, mert megint csak ott lyukadnánk ki, hogy nekem sokkal több hibám van, nem is kéne így megszólalnom. Volt már, hogy ezeket a rossz gondolatokat azzal állítottam le, hogy egy könyvet széttéptem, felborítottam az íróasztalomat, vagy ordítottam egyet torkom szakadtából. Újabban bántom magamat, pedig mindig is elítéltem az ehhez hasonló dolgokat, mint az érvágás, de ez egy másik problémám, amit talán az erőszakos fantáziám miatt van. Ezek a „megoldások” sajnos csak ideiglenesek voltak, a gyilkolási vágy mindig visszatér. Ha nem tetszett valami, mert megbántottak, teljes erőmből beleütöttem a falba, mert úgy éreztem, hogy most azonnal leteperem a földre és csak ütöm és ütöm, amíg bele nem hal. Ilyenkor, miután ezt már lejátszottam a fejemben sikerült megnyugodnom, de nem mondom, hogy nem akartam igazából is megtenni. Újabban a gondolataim kezdenek kijönni a valóságba, és nem tudom megakadályozni. Egyik héten egy cigány csaj, akit nem is ismerek beszólt nekem, úgy éreztem, hogy muszáj visszabeszélnem neki, amúgy is nagy a pofám, nem hagyhattam annyiban a dolgot. Szó szót követett, aztán a csaj felment a lépcsőn, de még utólag a lépcső tetejéről visszaszólt egyet, és pedig nem tudtam fékezni magamat. Egy másodperc alatt lejátszódott bennem az egész gyilkolási folyamat, hogy hogyan ölném meg, de ez most nem segített. Ledobtam a táskámat, az osztálytársaim megrettenve figyeltek, ahogy a csaj után szaladok, tudták, hogy verekedés lesz. A barátnőm jött utánam, hogy visszatartson, nem sikerült neki, majdnem utolértem a lányt, csak annyi akadályozott meg, hogy bement a tanterembe a tanárral. Ha nem csöngetnek be, akkor elkapom a lányt és hirtelen felindulásból lehet, hogy annyira megverem, hogy belehal. Úgy éreztem, hogy ott helyben képes lennék széttépni puszta kézzel, és amikor eljutott a tudatomig, hogy nem tehetem meg, akkor idegességemben és dühömben belevertem a fejemet a falba. Ezt szerencsére senki sem látta, addigra már a barátnőm is lement. Korábban már írtam ki egy kérdést ide, csak most igyekeztem bővebben kifejteni. Kaptam pár választ, elég sokrétű megoldásokat írtak benne az emberek. Páran azt bizonygatták, hogy ezt egy gonosz démon suttogja nekem, vagy egy halott szellem, de én ezeket inkább nevetségesnek tartom, nem hiszek az effélékben. Volt, aki szerint ez egyszerű tini baj, majd kinövöm. Néhányan azt javasolták, hogy mivel közveszélyes vagyok, forduljak szakorvoshoz, de ezt azért nem tehetem, mert félek, hogy kitudódna, hogy pszichológushoz járok. Nem csak attól félek, hogy a barátaim megtudnák, hanem attól is, hogy a szüleim mit gondolnak. Mindig azt mondogatták, hogy ne nézzek horrorfilmeket, mert megkattanok tőlük, holott tudom, hogy nem a filmektől lettem ilyen, hanem pont, hogy azért néztem a filmeket, hogy úgymond ezzel is megpróbáljam levezetni a feszültséget, beleéljem magamat az aktuális gyilkos szerepébe. Ha a szüleim tudomást szereznének a gondolataimról, akkor félek, hogy elküldenének valamilyen intézetbe. Valaki azt írta, hogy sportoljak és sport közben eresszem ki a dühömet, de ez azért nem jó, mert akkor amikor éppen dühös vagyok egy veszekedés közben és úgy érzem hogy ölnöm kell, akkor nem tudok hirtelen elmenni az edzőterembe. Ez végül is szerintem érthető, mert sportolás közben nincsen semmi bajom senkivel, nem vagyok ideges, tehát nem tudok mit levezetni. Eddig még senkinek sem ártottam és szeretném, ha ez így is maradna. Néha kerültem már verekedésekbe, az a szerencsém, hogy soha sem lett belőle rendőrségi ügy, mivel nem okoztam komolyabb sérüléseket. Nem akarok senkit sem bántani, főleg azért is, mert én is rosszul járnék. Mivel egyre jobban növekszik bennem ez a sok erőszakos kényszer, már mindennaposnak tudom be ezeket a gondolatokat, de tudom, hogy ennek nem lenne szabad így lennie. Tartok tőle, hogy valamikor végleg elborul az agyam és megteszem. Úgy érzem, hogy belefáradok. A legtöbbször sírva alszok el, néha kihagyom az alvásokat, mert a gondolataim miatt nem tudok elaludni, de amúgy egész nap nincs kedvem semmihez, csak feküdnék és fel sem kelnék.
Nagyon kérlek titeket, segítsetek nekem.
–számotokra talán teljesen meglepő módon 15 éves vagyok és lány...
válasza:"Miquel cinikus vagy humoros, vagy egyik se?"
Egyik se. Csupán arra mutattam rá, hogy ha az ember beszél a problémájáról, töviről hegyire elmeséli azt, legtöbbször önmaga előtt is világossá válik, hogy csupán álproblémával áll szemben.
Miquel!
Csak most vettem észre, hogy van itt válasz.
Érdekes gondolat, hogy a hosszasan taglalt elbeszélés álprobléma, de azért én mégse értek vele egyet. Ha nem érezné problémának, nem írt volna róla, és ha már megoldotta volna, s nem zavarodott volna egészen bele, most itt lenne, és méltatna minket válaszra. De aki még erre se képes, az esetleg tényleg azt hiszi, álproblémával van dolga, noha nem!
Minden probléma fontos, nincs álprobléma. Minden gondolat, érzés fontos, nincs jelentéktelen. Ha jelentéktelennek tartjuk, évek, évtizedek múlva visszajön pusztítani, mert semmibe vették. Időben kell vele foglalkozni. Ezek a szörnyű nyilkolásos gondolatok is az elfojtott harag miatt vannak, amit a maga idejében nem élt át igazán komolyan, azt gondolva, nincs értelme, nincs oka, pedig valamit meg kellett volna oldania, mondjuk azt, hogy meri a konfrontációt vállalni azokkal, akik elől gyáván elmenekült. A konfrontáció nem csak azt jelenti, hogy beszólogatok, hanem azt is, hogy vállalom a kockázatát annak, hogy mikor nekilátok beszélgetni, az illető sértő lesz, tojik rám, nem válaszol, nem kielégítően alaposan, nem őszintén, vagy akármi..., de én meg kellett hogy próbáljam, mert kíváncsi voltam az igazságra.
Egy esetben tényleg nem szabad beszélni, ha számon kérek, noha kérdésben fogalmazom meg bizonytalanságom miatt, de inkább hitetlenkedve, nem akarom elhinni, amit látok, de belül érzem, tudom a választ, hogy az illető gonosz, az tényleg veszélyes lehet, ha egy ilyen a megkérdezett...
Nahát, meglep, hogy jelen van a kérdező, azt hittem, végleg lelépett!
A kamaszok mindenen vihogását nem nevezném humornak, csak zavarnak, éretlenségnek.
Az alvás jó, kell, de nem oldotta meg a vagdosási gondot, szerintem nem is fogja.
Gyógyszert is minek szedsz? Mi haszna volt? Altat? Ahol már az alváshoz is gyógyszer kell, ott baj van, de nem álprobléma. Bár tény, a pánikbetegek ilyenek, mindenből problémát csinálnak, magyarán hisztisek, de abba is meg lehet halni, hogy valaki folyton ideges, sőt csak ebbe lehet, még ha néma is! Ők azok, akik voltaképp mindenből akkora sértettséget, keserűséget hoznak ki, hogy na..., de azért, mert túl sokat várnak. Azt hiszik, ők olyan sokat adnak, adtak másnak, olyan sokat tűrtek, tűrnek. Ez félig igaz, mert adtak, de le is szívtak.., arra meg senkinek nincs igénye, hogy úgy kapjon, hogy cserébe szivatják, kimerítik, és aki kimerít, az sose azt adja amúgy se, amire a másik igényt tart, hisz önzők az energiavámpírok, annak kell örülni, amire ők azt mondják...
Szóval, gondold át, kit merítesz le idegileg azzal, hogy túl sok vagy, azaz elvárod, hogy annak örüljön, aminek te, úgy érezzen, gondolkozzon, ahogy te, onnan lépj le, így majd nem lesz köztetek feszültség, vita, hogy vagdosd magad miatta.
Tudom, hogy az iskolai stressz, a rengeteg követelmény, magánélettől megfosztottság az kibírhatatlan, de talán egy könnyebb suliba kéne járni, nem olyan pályára készülni, ahová nincs erőd. Nem a te hibád, ha nincs erőd, arra menj, ahol van, az a te sorsod. A gyengeség kijelöli az utunkat, mert képzeld el, ha mindenhez lenne erőd, hogy választanál?
Amiatt, hogy erődet meghaladó iskolai tervet követsz, fogalmad sincs, hogy amúgy mihez is volna kedved, mert csak kimerült vagy, ez okozza a zavart vihorászást.
Lehet, hogy csak egy feleség szeretnél lenni, s nem dolgozó nő, hidd el, ha bátran kiállsz magadért, bevonzod majd a hozzád illőt, a lehetőségeket, csak előbb fixálni kell magadban, mit is akarsz igazán, nem szabad eltérni tőle,
de tökéletesről ne álmodozz, valamiről mindig le kell mondani az álmaink eléréséhez..
Ha aludni szeretsz a legjobban, azt se szégyelld! Az önazonosság szégyen nélküli vállalása erőt ad. Aki meg bánt vagy röhög, kit érdekel? Ne utáld magad, hisz azért vagdosod magad, mert bántanak. Csak az bánt, aki nem ért téged, ő más, más a világnézete, de neked nem dolgod őt megtéríteni, magadhoz hasonlóvá tenni... El kell őket felejteni, s azokkal törődni, akik figyelnek rád anélkül, hogy bántanának..
Nincs álprobléma, mióta álprobléma, ha szenvedsz? Azért szenvedsz ennyire, mert nem veszed magad komolyan, kiröhögöd magad is. Nem ezt nevezzük humornak. A humorhoz önelfogadás kell, nem öngyűlölet. Az öngyűlölet csak a cinizmus.
én végig itt voltam, olvastam a válaszokat csak nem tudtam mit írni rá.
köszönöm a válaszokat mindenkinek, megpróbálom megfogadni a tanácsokat,ötleteket, hogy túllépjek mindezen amiket leírtam, talán nemsokára jobb is lesz a helyzet, de úgy döntöttem, hogy egy pszichológus segítségével próbálkozok meg letenni a problémáimat.
Bármennyire is nehezen érthető, mit írok, túl szövevényes, de ilyen az élet is, nem rakható rendbe semmi egy varázsütésre, nincs varázspálca az élethez.
Bár egy varázsmondat tényleg van, amit írtam, hogy légy őszinte magadhoz, de ez csak elindít az úton anélkül, hogy bele akarnál halni vagy belehalnál a félelembe, nem pedig elrepít a Paradicsomba! Ezzel egyik lépést a másik után meg tudod tenni, nagy dolog az, haladni valamerre! Épp álmaid felé fogsz! Őszinteség nélkül senki se érheti el álmait, sőt fel se ismeri, s képes mások álmait követni vakon!
Nem fogja fel, hogy mások álmainak követése miatt akar meghalni, mert eltévedt (saját lelkében is), fél, aggódik, másra bízta magát, arra, aki nem érdemli meg, hisz állandóan vitatkoznak, ettől kikészülnek. Nem is érti, minek szán erre időt, hisz hiába... Azért teszi, mert magában nem tisztázta, mit is akar ennél fontosabbat, mint a másikat győzködni.. Az a helyzet, hogy magát se sikerült meggyőznie, hogy arra menjen, amerre a másikat is terelné a vitával, mégis azt szeretné, ha nem mondanának neki ellent, mert az elfogadástól várja, hogy ő rendben legyen, de nem lesz, mert nem attól biztos, igaz valami, hogy a másik is elhiszi.. Tehát egy teóriát követett volna ő is, valamit, amiben ő se biztos még. Ez a teória nem volt más, minthogy van gondmentes élet.., ez egy mese..., amit ha követünk, csak összetörhetünk.
Viszont mégse a gondok szándékos keresése, azaz nem a konfliktuskeresés, kötözködés, a másik elnyomása, lenézése, se a túl nagy terhek vállalása, cipelése a cél, noha ezek egyek amúgy, és mártírkodó halálvágyat takar, az illúziókergetés miatti kiábrándulást. Illúziókergetés az, hogy van gondmentes élet. Nem beleszakadni a cél, hanem a terhek csökkentése, arra menni, ahol ezt elérhetjük, anélkül, hogy túl könnyűnek ígérkezne az út, mert, mint mondtam, az a mese.
Bonyolult az élet, túl összetett, nehéz eligazodni, merre is menjünk.., aki mást mond, ne higgy neki!
Nagy Sándor gordiuszi csomójáról biztos hallottál már, ő elvágta egy kardcsapással, mégis fiatalon halt meg. Meghódította a világot, de egy dolgot mégse talált meg, a boldogságot. Az a kardcsapás az a törekvésünk, hogy minden legyen ennyire egyszerű.. Aztán olyan nőt/nőket erőltetett magához hatalmával visszaélve, aki/akik nem szerette/szerették... Na, és ő vajon szerette-e őket? Nyilván nem, hisz szabad akaratukkal nem törődött! Neki is megvolt a maga gondja a szüleivel..., mégse ez a megoldás, nem a hatalom máson.., hanem saját magunk felett... Csak idejuthatunk akkor, a hatalom-mániába, ha túl egyszerűnek szeretnénk a boldogság elérését. Csak hatalmaskodó, gyilkoló, vagy ezt maga ellen fordító halálvágyó lehet az, aki egyszerűséget akar. Hatalom önmagunk felett az, hogy legyőzzük a kísértést a gonoszra.
Azért majd írj légy szíves, ha megérte a pszichológushoz menni! Az is bizonyára egy hosszú folyamat, ha ott lesz valami..., de legalább olyanhoz mégy, aki szimpi, vagy okos, netán bölcs..., és mindenképpen jobb, mint eret vagdosni vagy gyógyszerekkel elnyomni a gondolatokat, de otthon ugyanazok a gondok várnak majd, és neked kell döntened egyedül, hogy merre mégy.
Ez a dolgunk az életben, az önállósodás, nem pedig a kapcsolatfüggés, tanácsfüggés...
A saját lelkedhez kell utat találnod félelem nélkül, kifürkészni szövevényességét,
egy röpke mosollyal (ez a humor, nem a vicceskedés!) elviselni zavarait, azaz önellentmondásait,
aztán lépni arra, ahol, ami által kevesebb gond vár, terhel, mint amiben most vesztegelsz, megrekedtél. Menni arra, ami megkönnyebbülést hoz, de semmiképpen nem arra menni, ahol gondmentességet ígérnek, mert az a csapda. A halál is ezt a gondmentességet ígéri, nyilván ezért vonz.
Ha a lélek önellentmondásait nem viseljük el egy mosollyal, akkor esünk kétségbe, akkor akarunk meghalni, és van, aki vicceskedik helyette, de a halálvágyát nyomja el, de ahogy nálad se, másnál se tartós a megkönnyebbülés, legfeljebb pillanatnyi, és inkább szadizmus a vége, a gúnyolódás, mint a saját élet rendezgetése. Hisz inkább csak rendezgetni, mint rendbe rakni tudjuk az életünket, egy élet se elég a tökéletes rendhez..., unnánk is a rendet.. az ördög is unta...., ahogy a két paradicsomi ember is...
"Veszély keletkezik ott, ahol valaki biztosan érzi magát a helyén.
Hanyatlás fenyeget ott, ahol valaki megpróbálja tartóssá tenni sikerét.
Zűrzavar keletkezik ott, ahol valaki mindent rendbe tett.
=========================================================
Ezért a nemes ember, amikor biztos, nem feledkezik meg a veszélyről; amikor helytáll, nem feledkezik meg a bukásról; és amikor rendet teremt, nem feledkezik meg a zűrzavarról. Ezen keresztül kerül személye biztonságba, s lesz képes arra, hogy megvédje a birodalmat.
A nemes ember nyugalomba hozza személyét, mielőtt megmozdulna; összeszedi gondolatait, mielőtt megszólalna; szilárd kapcsolatokat alakít ki, mielőtt kérne valamit. Amennyiben a nemes ember e három dolgot rendben tartja, teljes biztonságban érezheti magát. Ha azonban valaki hirtelen a mozgásában, azzal a többiek nem szívesen kezdnek. Ha valaki izgága szavaiban, akkor azok nem találnak visszhangra az embereknél. Ha valaki kapcsolati előzmény nélkül követel valamit, akkor az ilyennek az emberek semmit sem adnak. Ha pedig senki sincs velünk, akkor jönnek azok, akik ártalmunkra vannak."
R. Wilhelm : Ji King, A változások könyve. (Ez ősi kínai bölcselet)
Szóval, láthatod, a túl nagy rend okozza a zűrzavart az életedben, s akiket megölni szeretnél, azok életében is túl nagy a rend... Először biztonságban érzitek magatokat e rendtől, majd hirtelen hisztit kaptok, ha valami megzavarja... A valódi biztonságérzetet épp az ellenkezője adja meg, tudni azt, hogy olyan, hogy rend, olyan csak röpke ideig létezik.. Folyton rendet kell rakni, sajnos folyton felborul a rend, ez az, amiről azt írtam, csak rendezgetni tudjuk az életünket, tökéletesen rendbe rakni sose.. S ha kapni akarsz valamit az emberektől, valakiktől, akkor ez vezéreljen, hogy egyetlen egy esetben vesznek komolyan, ha benned látják a rendet, lelki békét, ami nem más, mint az a tudás, hogy nem hiszed, hogy van tartós rend, biztonság, azaz kibékültél az örök változással, s nem dühít fel.
Szeretettel:
Pótanyád!
Azt még hozzátenném, hogy a túl nagy rend az életedben azt jelenti, túl fegyelmezett vagy, túl katonás, túl magányos, túl a célnak hitt valaminek élő, nem engeded ki az érzelmeidet, gondolataidat, csak az azoknak hitt valamit, ami nem más, mint a harag, düh, ami persze érzelem, de már csak egy összesűrűsödött zűrzavaros formában, amit teljesen tisztának érzel, de nem az, mert már csak tehetetlenséget takar, elvesztett célokat, amikhez már nincs erőd, de más ember által szeretnéd elérni..
A lakásod is nyilván katonás, pl. ruhák, tollak katonás sorban..
Lazítani kell a szobád elrendezésén is, színesebbé tenni, több lekerekítés kell, boltívesség, kerek tárgyak, pl. kerek asztal, szék. Arabos, keleti kényelem, fényes fémtárgyak, pl. egy tálca, fém gyertyatartó, piros színek, selyem párna. Tehát ne egy katonai táborra emlékeztessen a szobád, hanem egy hangulatos társalkodóra, ahol egy teát vidáman megihatsz, lazíthatsz, vendéget fogadhatsz. Még ha most nem is engedhetsz be senkit családi gondok miatt, majd jönnek, ha megérzik, hogy itt vendégül szívesen látnák őket..legalább egy teára, pár mondatra..., randira is csak így mernek hívni, ha nem csak egy katonát látnak benned.
A fém a maradandóságot jelenti, a szilárdságot, kitartást, a csillogás a Napot, az örök energiaforrást, a tartós melegséget, segítenek stabilabbá, erősebbé válnod. A selyem, a finom anyag a lágyságot, könnyedséget jelenti, segít, hogy érzelmekkel telibbnek érezd az életed, magad. A piros abban segít, hogy merj érezni, mert az élet, azaz a vér színe, bár a harc színe is, így segít, hogy ki tudj állni magadért, s ne csupán már csak véres gyilokban láss megoldást. A piros, mintás beduin, arabos szőnyeg, párna, falvédő otthonosságot ad, védettségérzetet, a hagyományok őrzését, az ősök tudását, szeretetét, hisz egy modern szőnyeg,falvédő, párna inkább ijesztő, mert túl sematikus, mértani, érzelemszegény, fakó, jellegtelen.
A Feng Shui szerint egy egyenes vonal ellenséges támadást vonz be, úgyhogy nem szabad így teret se rendezni, hogy egyenes vonal van benne, pl. egy hosszú járda, de az írásukon, festészetükön is láthatod, meg a házaikon, hogy nincs egyenes vonal, vagy kevés, folyton ellensúlyozzák ívekkel, nincs magyaros tetőszerkezet, háromszög, hanem felfelé ívelő minden háromszög alja..
A kínai Feng Shui szerint a fém elem a világos gondolkodást jelenti, (ebből logikusan következően) az üzleti, anyagi sikereket is, (a világos gondolkodásból logikusan következően) az igazságosságot is; a segítőkész embereket, az utazást, gyerekeket, alkotókészséget, úgyhogy elég logikus, hogy ha igazságos és gazdag vagy, jó sok barátod lesz, akik segítenek, s nem leszel kétségbeesett embertípus, ha igazságos és gazdag vagy és termékeny (nem meddő, vagy aszkéta) mind gondolatilag, mind anyaként, apaként.
Szóval javaslom, olvass Feng Shui-t is, és közeledj az muszlimok hitvilágához is, akikben igen erős az Istenhit, mivelhogy a sorssal szemben igen elfogadóak, nem is építkeznek szögletesen, legalábbis régen nem, szép kupoláik, boltíveik vannak, bár a gyilkos fanatizmus is ismert náluk, de ők épp nem a valóban hívők, hanem a hitevesztettek, de láthattad a kínai idézetben, hogy ahol túl nagy a rend, ott zűrzavar keletkezik.
Túl nagy hit összeomláshoz vezet,
================================
kell egy kis kétely mindig, hogy el ne vaduljunk,
================================================
s ne akarjunk erőszakkal téríteni, meggyőzni,
=============================================
mert így minden ellenszegülőt ellenségnek tekintünk,
==================================================== esetenként akár a halálukat is akarva..
=============================================
Az orvostudományban, gyógyításban is az arabok voltak az élen egykor, a császármetszést is ők találták ki, úgy tudom. A kínaiak pedig mindig tisztálkodtak, akkor is, amikor az angolok még nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!