Gyilkosságokról fantáziálok. Mit tegyek?
Már vagy úgy három-négy éve vettem észre magamon, hogy túl sokszor gondolkodom erőszakos dolgokon. Gyakran előfordul, hogy kínzásokról, véres késelésekről, durva bosszúkról, tömeggyilkosságokról fantáziálok, amit én magam hajtok végre nagyrészt az ellenségeimen. Néha nem csak az ellenségeim szerepelnek ezekben a gondolatokban, hanem olyan ismerőseim is, akikkel éppen, hogy csak összevesztem, és úgy érzem, hogy nekem van igazam, mégis én kerültem hátrányba miattuk. Ez legtöbbször veszekedések, konfliktusok után, néha közben szokott történni. Elképzelem, ahogy előkapok egy kést és leszúrom, felvágom a húsát, elvágom a torkát, látom, ahogy vért köhög fel, minden véres, és én csak beleszúrom a kést újra és újra és újra... Az teljes mértékben megnyugtatna, ha következmények nélkül, puszta kézzel ölhetnék embereket. Hozzá teszem, ártatlanokat, soha sem bántanék. A legrosszabb viszont az, hogy az efféle gondolataimban gyakran a szüleim is szerepelnek. Sokszor éreztem már késztetést arra, hogy miközben alszanak, bemenjek a szobájukba és véget vessek az életüknek, de a gondolataimban ezek után a gyilkosságok után, nem megbánást, hanem könnyedséget és felszabadulást érzek. Csak állok ott vérrel beborítva, előttem felszabdalt, agyonszúrt hullák, és én teljesen nyugodt vagyok, mosolygok. Sokszor vagyok mérges, néha igazán dühös a szüleimre. Azt kell róluk tudni, hogy kétszer váltak már szét és most újra együtt vannak, igaz ritkábban veszekednek, mint azelőtt, de persze nem mondhatom, hogy nem gyakoriak a konfliktusok itthon. Eddig még nem sikerült kibékülnöm azzal a gondolattal, hogy apa mindig másik nőt keres, ha megun minket, mi elköltözünk anyával egy albérletbe, anya két nap alatt másik férfi ágyába bújik, majd pár hónappal később apa visszasírja magát, mert nem tudja eltartani magát egyedül, anya elfelejti a történteket, és mintha minden újra jó lenne, visszaköltözünk apához. Tőlem soha sem kérnek bocsánatot, pedig nagyon bánt ez az egész, nem kérdeznek meg, hogy vissza akarok-e menni apához, csak az számít, hogy ők mit akarnak. Elmondani nem fogom nekik, hogy mit érzek, mert megint csak ott lyukadnánk ki, hogy nekem sokkal több hibám van, nem is kéne így megszólalnom. Volt már, hogy ezeket a rossz gondolatokat azzal állítottam le, hogy egy könyvet széttéptem, felborítottam az íróasztalomat, vagy ordítottam egyet torkom szakadtából. Újabban bántom magamat, pedig mindig is elítéltem az ehhez hasonló dolgokat, mint az érvágás, de ez egy másik problémám, amit talán az erőszakos fantáziám miatt van. Ezek a „megoldások” sajnos csak ideiglenesek voltak, a gyilkolási vágy mindig visszatér. Ha nem tetszett valami, mert megbántottak, teljes erőmből beleütöttem a falba, mert úgy éreztem, hogy most azonnal leteperem a földre és csak ütöm és ütöm, amíg bele nem hal. Ilyenkor, miután ezt már lejátszottam a fejemben sikerült megnyugodnom, de nem mondom, hogy nem akartam igazából is megtenni. Újabban a gondolataim kezdenek kijönni a valóságba, és nem tudom megakadályozni. Egyik héten egy cigány csaj, akit nem is ismerek beszólt nekem, úgy éreztem, hogy muszáj visszabeszélnem neki, amúgy is nagy a pofám, nem hagyhattam annyiban a dolgot. Szó szót követett, aztán a csaj felment a lépcsőn, de még utólag a lépcső tetejéről visszaszólt egyet, és pedig nem tudtam fékezni magamat. Egy másodperc alatt lejátszódott bennem az egész gyilkolási folyamat, hogy hogyan ölném meg, de ez most nem segített. Ledobtam a táskámat, az osztálytársaim megrettenve figyeltek, ahogy a csaj után szaladok, tudták, hogy verekedés lesz. A barátnőm jött utánam, hogy visszatartson, nem sikerült neki, majdnem utolértem a lányt, csak annyi akadályozott meg, hogy bement a tanterembe a tanárral. Ha nem csöngetnek be, akkor elkapom a lányt és hirtelen felindulásból lehet, hogy annyira megverem, hogy belehal. Úgy éreztem, hogy ott helyben képes lennék széttépni puszta kézzel, és amikor eljutott a tudatomig, hogy nem tehetem meg, akkor idegességemben és dühömben belevertem a fejemet a falba. Ezt szerencsére senki sem látta, addigra már a barátnőm is lement. Korábban már írtam ki egy kérdést ide, csak most igyekeztem bővebben kifejteni. Kaptam pár választ, elég sokrétű megoldásokat írtak benne az emberek. Páran azt bizonygatták, hogy ezt egy gonosz démon suttogja nekem, vagy egy halott szellem, de én ezeket inkább nevetségesnek tartom, nem hiszek az effélékben. Volt, aki szerint ez egyszerű tini baj, majd kinövöm. Néhányan azt javasolták, hogy mivel közveszélyes vagyok, forduljak szakorvoshoz, de ezt azért nem tehetem, mert félek, hogy kitudódna, hogy pszichológushoz járok. Nem csak attól félek, hogy a barátaim megtudnák, hanem attól is, hogy a szüleim mit gondolnak. Mindig azt mondogatták, hogy ne nézzek horrorfilmeket, mert megkattanok tőlük, holott tudom, hogy nem a filmektől lettem ilyen, hanem pont, hogy azért néztem a filmeket, hogy úgymond ezzel is megpróbáljam levezetni a feszültséget, beleéljem magamat az aktuális gyilkos szerepébe. Ha a szüleim tudomást szereznének a gondolataimról, akkor félek, hogy elküldenének valamilyen intézetbe. Valaki azt írta, hogy sportoljak és sport közben eresszem ki a dühömet, de ez azért nem jó, mert akkor amikor éppen dühös vagyok egy veszekedés közben és úgy érzem hogy ölnöm kell, akkor nem tudok hirtelen elmenni az edzőterembe. Ez végül is szerintem érthető, mert sportolás közben nincsen semmi bajom senkivel, nem vagyok ideges, tehát nem tudok mit levezetni. Eddig még senkinek sem ártottam és szeretném, ha ez így is maradna. Néha kerültem már verekedésekbe, az a szerencsém, hogy soha sem lett belőle rendőrségi ügy, mivel nem okoztam komolyabb sérüléseket. Nem akarok senkit sem bántani, főleg azért is, mert én is rosszul járnék. Mivel egyre jobban növekszik bennem ez a sok erőszakos kényszer, már mindennaposnak tudom be ezeket a gondolatokat, de tudom, hogy ennek nem lenne szabad így lennie. Tartok tőle, hogy valamikor végleg elborul az agyam és megteszem. Úgy érzem, hogy belefáradok. A legtöbbször sírva alszok el, néha kihagyom az alvásokat, mert a gondolataim miatt nem tudok elaludni, de amúgy egész nap nincs kedvem semmihez, csak feküdnék és fel sem kelnék.
Nagyon kérlek titeket, segítsetek nekem.
–számotokra talán teljesen meglepő módon 15 éves vagyok és lány...
válasza:Ha ténylegesen megbántottak vagy megaláztak ellenségeid, ne tégy olyat ami miatt magad is rosszul járnál. Például elveszítenéd szüleidet, intézet, rendőrség, stb. Bosszút tudsz állni teljesen törvényes és tisztességes úton is. Először is őrizd neg nyugalmadat. Azért adok tanácsot mert én is könnyen dühbe jövő típus vagyok, de mindig sikerült utralkodnom magamon. És ha én nyugodt maradtam és ellenségeim látták önuralmam, az máris visszaütött hozzájuk, vagyis ők gurultak be, amin aztán nevettem is. Vagyis te ne kövess el se törvénysértőt, se szabálysértőt, de még jó ízlést sértőt se. Ettől az ellenségeid máris szét fognak robbanni. Arcodon pedig elégedett mosoly fog keletkezni. Az is maximális bosszú lesz, ha neked nagyon jól fog menni életedben, ellenségeidnek meg nem. Ha ilyen temperamentumos lány vagy, akkor tehetős udvarlód is akad, és egy kis jóindulatból megengeded ellenségeidnek hogy elmenjenek hozzátok vagy a cégedhez takarítani. Azért aláznak meg, mert úgy érzik hogy megéri nekik. De ha tisztességes úton vágsz vissza nekik, és érzik hogy nem éri meg ha megaláznak vagy bosszantanak, akkor fordul a kocka és lehet hogy szolgáiddá változnak. Vagy valami olyan jót tesznek ami elnyeri tetszésed, szereteted feléjük. Hát nem jobb lenne úgy mint ha halottak lennének? Ráadásul te sem járnál rosszul. Jó csaj lehetsz, csak a környezeted kissé bunkó lehet.
Nekem is voltak bunkó ellenségeim (én férfi vagyok). De végül a bunkók elnyerték az élettől büntetésüket. Én pedig vasegészségnek örvendek, 100 km-eket kerékpározom, az feszültséget is levezet. Főleg a természetet javaslom. Megpróbálhatod egy békés falusi házban is meghúzódni amikor eleged van a sok hülyéből. Nekem is az segít. Falun vagy tanyán feltöltődök, majd visszatérve a bunkók közé, kiröhögöm őket és kuss a helyük mert megjöttem. :))
válasza:Ismét az 1-es vagyok:
Ja és még valami, az agykontrollban leírt módszert, az agy ellazulását is javaslom. Ezért említettem a falusi vagy tanyán vagy a természetben történő felüdülést. A hülye szomszédaim miatt én is be szoktam gurulni, és szavakkal szidni őket amiért három kutya ugat náluk a panellakásban. De aztán nyugodtan csak azt a megalázást szoktam mondani nekik hogy még három németjuhász simán elférne abban a kriptában.
Maradj nyugodt, ha kell akkor vezest le feszültséged természetjárással, kerékpározással, vagy ami tetszik. Kiegyensúlyozottan sebezhető sem leszel. Remélem feldobtam hangulatod. Mert más is mindig lelki erőt szokott kapni tőlem. Gondolj bele, te démoni szépségű fiatal lány leszel, irigylésre méltó párral... Kell ennél nagyobb bosszú? Az valósul meg, amit elképzelsz. Ne azt képzeld amiket leírtál! Hanem pozitívakat, és a környezeted is azt fogja erősíteni.
Szia!
Ajánlok neked egy témába vágó filmet, Az Árnyék címűt, Alec Baldwinnal.
Egy gyilkoló, gyilkoltató drogbárót játszik, nem emlékszem, melyiket csinálja inkább, de kéjesen élvezi, az biztos. Kiderül róla, hogy alapvetően magát gyűlöli, meg is ölné magát legszívesebben.
Tibeti buddhisták segítenek neki a gyógyulásban, megvédik önmagától, bár ebbe talán belehal a szerzetes.
Ezeket a pusztító erőket átalakítja mások megmentésére, miután már nem gyűlöli magát, azaz nem akar meghalni, és még a nagy szerelem is eljön.. Tele van szimbólumokkal, ki nem mondott üzenetekkel a film, van mit fejtegetni.
Alec Baldwin Kos jegyű, s mint talán hallottad, ők a verekedős, indulatos, agresszív jegy, de én benned inkább egy Skorpiót látok, aki szeret bosszút állni, és szereti a vért, és féltékeny is, és csak egyszer lehet megbántani, nem bocsát meg.
Alec Baldwin verte állítólag a gyönyörű feleségét, nyilván féltékenységből, tehát én erre tenném a hangsúlyt, hogy féltékeny vagy, azaz irigy, azt hiszed, másnak könnyebb az élete, pedig nem.... Kezd el megismerni azokat, akiket utálsz, majd meglátod, nekik is van bőven trauma az életükben, attól lettek ilyen hülyék ők is...
A következő kérdés, hogy hogyan kell kezelni a traumákat. Én javasolnék neked egy kiscicát, vagy nagyot, mindegy, gondozd, óvd, de biztos megteszi bármely kisállat is, vagy akár nagy is, gondolom, csak lásd, vannak tőled kiszolgáltatottabb lények is, akik tőled várják a segítséget, és ez jó érzés lesz.. Bár fennáll a veszélye, hogy az állatok szeretete eltávolít az emberektől még jobban, de legalább a szeretetben növekedhetsz. Jobb lenne, ha beszélgetnél olyan emberekkel, akik szomorúak, bizonytalanok, félszegek, nem olyan vakmerőnek tűnők, mint te, és velük foglalkozz, akik mernek szomorúak lenni, mert őszintébb állapot, így talán megtudhatod, mi bajuk, aztán majd azt is meglátod, ők is bőven érzik a sok agressziót, de ők se akarják megélni, ám, ha kibeszélik magukból, jobban lesznek, így hasonlók közé kerülsz, barátokat találhatsz, és felismered, nemcsak ők egyformák veled, hanem az agresszív beszólogatók stb. is, közös néven a magányos emberek, vagy kapcsolatukkal elégedetlenek, és mind csak boldogságot keres.. Ne azokkal foglalkozz, akik tagadják, hogy szomorúak, és agresszióval palástolják, ahogy amúgy te is.. Az agresszív ember nem kész őszinte lenni, tehát mikor rád tör az agresszió, ez a bajod, hogy hazudsz magadnak is, hogy nem vagy magányos, boldogtalan. Ezzel kezelheted magad, hogy gyilkolni vágyás idején gyorsan kimondod a varázs-mondatot magadnak: Légy őszinte! Ne szégyellj őszinte lenni magadhoz! Azért zavarodik össze az ember, mert nem tudja, hol a határ, kivel mennyire lehet őszinte, miből nem lesz baj. Az őszinteségből is lehet baj. Ezért először magunkhoz kell őszintének lenni, nem kell rögtön arra vágyni, hogy mások nyakába zúdítsuk, letámadjuk, előbb magunkkal kell foglalkozni, aztán, ha a magunk óvásába az is beletartozik, hogy őszinték vagyunk a másikkal, akkor nosza, tessék, de magunkat kell óvni legelőször is.
Senki sem az, aminek látszik, színház az egész világ, szinte csak szerepeink vannak (talán egy színjátszó körbe is járhatnál, fejlődhetnél ott is mint színész), álarcaink, időnként épp az ellenkezője annak, mint amit érzünk, tehát az őszinteségben kell növekednünk, hogy egyre kevésbé mutassunk mást, mint amik vagyunk..., akkor majd nem robban az elfojtások miatti agresszió, ami a tehetetlenség érzése miatt van, totál összezavarodsz, nem tudod, ki vagy, hogy is tudnád, ha nem mersz őszinte lenni, kimutatni a pozitív érzésedet..., hisz tényleg úgy van, hogy a negatívat könnyebb megélni, mert sokkal jobban félünk a szeretet kimutatásától, hisz azt gondoljuk, emiatt ért bennünket annyi csalódás, pedig nem, épp fordítva, az ítélkezéseink miatt.. Ne ítélkezz a szüleid felett, nem szabad belefolynod a magánéletükbe, éld a sajátod, mert az a dolgod, nem az ő életüket élni ...akarni.... Tehát például, ha neked valaki szimpatikus, mutasd ki, ebbe az irányba fordulj, ne azokkal foglalkozz, akik nem szimpik.
Eszembe jutott egy jó mondat, ezt már memorizálhatod is:
Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek.
így folytatja:
Korán láttam meg s későn ösmerem meg.
Milyen csodás, csodás a szerelem:
Halálos ellenségem szeretem.
Shakespeare: Romeo és Júlia, Júlia mondja ezt.
Romeo nem volt ellensége, mégis a szüleik gyűlölködését egynek veszi azzal Júlia, mintha Romeo is gyűlölné. Láthatod, olyantól fél, ami nincs... Téveszme, de mitől? Annyira fél, hogy elvakul, elbolondul? Annyira fél a szülei haragjától, hogy ha megtudnák, kivel randizik, balhé lenne? Szülei is azért gyűlölködnek a másik páros ellen, mert egykor ők is vonzódtak egymáshoz, s nyilván szintén szülői tiltás miatt nem merték bevállalni.. Bár sokkal inkább gyűlölködik Júlia testvére, aki meg is hal majd emiatt, talán Júliába szerelmes, s ezért akarja szétszedni Romeotól? Érzi, hogy riválisa, hisz nyilván jóképű.. Megint megjelent a halál, harc, fegyverek témája..: féltékenység...
Azt is tudjuk, hogy a Skorpió szenvedélyes szerelmes! Bele is halnak Júliáék, olyan nagy hévvel élik át..., de csak olyat élünk át ekkora hévvel, amitől túl sokat várunk, később úgyis kiderült volna, ha túlélik, ez se nagyobb, több, mint bármelyik más érzelem, szerelem, vonzalom, csak elkápráztatott a másik ügyes színjátékával, bűbájával, szépségével.
Én nem is tartom ezt szerelemnek, amit ők éreznek, szenvedélynek inkább, úgyhogy a szenvedélyes "szerelem" sajnos egy légvár, ami kipukkan majd.
Amúgy gimis vagy?
válasza:Leírja a kérdését, aztán eltűnik, legfeljebb az aznapi válaszokat nézi meg, ami fél órán belül ott van. Esetleg ő maga írja? Kitartás nélkül nincs megoldás. Ilyenből látok itt többet.
Miquel cinikus vagy humoros, vagy egyik se? Picit megmosolyogtatott, picit sértett. A nevetés sokat segítene mindenkin..., a titkok betegítenek, nézzétek meg Dr. Bagdy Emőke előadását a Paxon e témában.
De hol a határ a cinikus és humoros között? Mondjuk ott, hogy a humort nem érezzük sértőnek, bénítónak? Lehet-e sértődékeny, sértő az, akinek van humora? Lehet, hogy a sértődékenység, vagy az, hogy valaki csak sérteni akar/tud, a titkokat jelzi? Fejlődni kell az őszinteségben! Ha eléred az optimális szintet őszinteségben, belátod, hogy semmit se szabad olyan komolyan venni, hogy bele akarj halni.., vagy ölni akarj sértődésből, vagy sérteni akarj, ütni, kell a humor, amit az őszinteség támaszt fel, hibáink elfogadáshoz kell, hogy túléljük.
Mihez kell a kitartás? Ami a kérdezőknek itt ritkán van. Az őszinteséget vállalni, az bátorság, nem pedig ölni vágyni, vagy meghalni vágyni, vagy sértegetni, cinizmusból, pesszimizmusból.
Mitől veszünk annyira komolyan valamit, hogy életkedvünket szegje? És miért nem tudunk annyira őszinték lenni, hogy életkedvet adjon?
Mert az őszinteségben lelepleződnek a saját hibáink, tévedéseink, lustaságunk, s többé nem lehet mást okolni? A saját útra kell rátalálni, ami tényleg mi vagyunk, abba senki se tud belerondítani, nem tud megakadályozni a sikerben, mert erőt ad, de nem valami gonosz erőt, mert valódi sikert az sose ad, mindig csak önámítót, át is vagyunk verve ilyenkor.
Szerettem volna megmutatni, hogy aki fejlődni akar, legyőzni a gonoszt magában, előbb tegyen fel kérdéseket, keresse a válaszokat.
Ott van még a rugalmasság kérdése, hogy miben különbözik a humortól?
Ha valakit tényleg érdekel valami, az, hogy fejlődni akar, nem igen akar ölni, meghalni, sértegetni. Ez a törekvés, hogy fejlődni akarok, ez a rugalmasság. A humor lehet a segítője mondjuk.
Ez volna itt a lényeg, a gyógyír (ön)gyilkos indulatok, vagy keserű lemondás (e kettő egy!), önbizalomhiány ellen:
A humor a válasz mindenre.
A humorhoz kell az őszinteség. Az őszinteség az, hogy elfogadod sértődés nélkül (azaz rugalmas vagy, nem keménykedő, ellenálló), hogy nem vagy tökéletes, nem is leszel az, nem lehet cél, de a tanulás, fejlődés mégis cél, egy életen át tart, jó pap holtig tanul. Aki ezt elfogadja, nem jön folyton elő a fejében a gyilkos vágy. Mindig van mit tanulni, megérteni, valami új, még ha az csak neked új is, ez így természetes, mindenki másban jár előrébb, hátrébb. Nincs új a Nap alatt, a világ nem változik, csak az öltözete, jelmeze, mindig minden ismétlődik, mindig mindennek ugyanaz az oka, de nem úgy születtünk, hogy azonnal tudunk mindent, aki ezt mégis megkapta, ördög lett belőle, azaz gyilkos, aki már el is hülyült, mert azt képzeli, legyőzheti Istent, azaz azt hiszi, mindent, (minden gonosz tettét) megúszhat(ja). Magasból a mélybe zuhanni lehet csak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!