Érez valaki hasonlóan: "Vagyok én, és vannak a többiek"?

Távolinak érzel mindent, és nem akarsz tartozni sehova. Nem érdekel semmi igazán. Nézed a rokonaid, családtagjaid arcát, és egyszerűen mintha nem is ismernéd őket. Mindent felszínesnek tartasz, és taszítanak az ilyen jellegű beszélgetések. Ugyanakkor mérges is vagy, mert te más vagy, és mert az is maradsz, egyedül más. Kívülállónak érzed magad mindig és mindenhol. Próbálsz küzdeni ez ellen, de az agyad és a tested nem engedi. Bizonytalan a jövő, bizonytalan vagy te magad. Senkire nem számíthatsz, pontosan azért lettél ilyen. A körülötted lévők a minimális empátia szintjén sem állnak, ezért elveszett vagy, minden el van cseszve. Nem tudsz új emberek felé nyitni, mert előre tudod, hogy ők úgyis mások (hiszen elég elkapni a beszélgetésükből fél percet, vagy egy kacajt). Kilátástalannak érzed magad, rettegsz a jövőtől. Félsz, hogy örökké elcseszett maradsz, és egyszer csak bekövetkezik az összeomlás...