Miért irtózom tőle hogy hozzám érjen bárki?

Engem sem vidít fel hidd el... ezért is tettem fel a kérdést teljesen tanácstalan vagyok. Egyedül az exem mellett voltam olyan felszabadult egész életemben ilyen téren, hogy engedtem hogy megöleljen és én is vágytam fizikai érintkezésre, tehát nem gondolom hogy alapjáraton lennék elrontva hiszen akkor vele sem működött volna semmi, nemhogy szexuális élet meg minden... Persze nem bújok ki egy baráti ölelésből pl nem ezt írom, de kellemetlenül meg feszengve érzem magam holott szeretem a barátaimat. Most udvarol egy srác, semmi gondom vele tényleg baromi jól elvagyunk meg elhülyéskedünk de amint éreztette hogy többet szeretne egyenesen bepánikoltam... pedig eleinte úgy éreztem nekem is tetszik, és mikor kiderült hogy én is neki, hirtelen már egyáltalán nem éreztem vonzónak inkább ijesztőnek. Nem tudom mitől van ez de ha bárki tud valami okosat mondani nagyon hálás leszek =/

2. válaszoló : nem is ez a gond, csak úgy érzem az esetemben ez már túlmegy azon a normális határon hogy védem a személyes szférámat. Egyenesen irtózom tőle hogy valaha testi kapcsolatot létesítsek egy férfival újra, aki nem a volt barátom hanem valaki más. Pedig nem hiszem hogy még mindig szeretem mert elég csúnyán ért véget és azóta gyűlölöm azt is ha a nevét meghallom.

Nem igaz hogy nem teszünk semmit kedves utolsó. Egy-két fiúval randiztam már és tényleg próbáltam megadni nekik a bizalmamat a szakítás óta, de amint jött az hogy pl megesett egy csók, bepánikoltam és hátraléptem. Nem gondolom úgy hogy nem próbálkozom, de úgy érzem valahol azt sem szabad erőltetni ami nem megy. Szerintem csak az tudná ezt megtörni ha pl szerelmes lennék valakibe újra, de ilyen nem történik minden nap az emberrel, és sajnos a puszta szimpátia nem bizonyul elégnek a továbblépéshez. De köszönöm a válaszokat, bár kicsit még mindig nem tudok 100%osan egyetérteni mivel nem a csalódástól félek szerintem, főleg hogy az illető tényleg elég megbízható és őszinte velem, csak egyszerűen nem tudom úgy beengedni az életembe mint a volt barátomat. Minden érintésről, gesztusról ő jut eszembe őt látom magam előtt és valami képzavart érzek amikor rájövök hogy egy új ember áll előttem és nem tudok megnyílni neki, nem attól félek hogy csalódok benne, hanem egyszerűen semmiféle vonzalom nem is tud kialakulni mások iránt. Ha a csalódástól félnék akkor már azt jelentené hogy nem közömbös számomra a másik... én viszont azt gondolom mindenki iránt közönyt és taszítást érzek. :/

Á, ez így mondjuk már jó kérdés, egyre bonyolultabb az egész... lehet tényleg akkor járnék a legjobban ha elmennék orvoshoz, de nagyon nincs kedvem erre költeni amit pl sportra meg más egyéb hobbikra szánnék :/ azért köszönöm a véleményt, biztos van benne valami.