Miért van az, hogy "szeretek" szomorú állapotban lenni? Van így más is, és hogy írná le?

Ezt elég nehéz elmagyarázni, de azt vettem észre, hogy sokkal nehezebb a boldog állapotot elérni hosszabb ideig, mint a szomorút (különböző külső anyagok felhasználást persze mellőzve).

És mikor ilyen elkeseredett, szomorkodó, könnyező állapotban vagyok az valahogy olyan tiszta pillanat, mintha kitisztulnának a dolgok mi fontos és mi nem.

És vicces, hogy ezt abban a pillanatban úgy élem meg, mintha teli lennék érzelmekkel. Ilyen állapotot a végletekig lehet húzni, viszont a boldogságot ennyire összefűggően elérni szerintem nagyon nehéz vagy legalábbis nagyon keveset kell tudni a "világunkról", hogy megvalósítható legyen.

Lenyűgöző, hogy a boldogsághoz az kell, hogy "boldog akarok lenni, tudatosan" és törekedni rá, viszont negatív hangulat elérésénél semmilyen elhatározásra nincs szükség. Semmi plusz energiára, vagy felfogásra.

Persze ez elég veszélyes, ha az ember közben a mai "társadalomban" akar létezni, ugyanis már a legkisebb dolgoktól is képes vagyok nagyon erősen elérzékenyülni...