Ha valaki gyakran szomorú és foglalkoztatja a halál illetve az öngyilkosság, akkor az egy mentális betegség ami gyógyítható? Vagy örökre ilyen marad?

Ha nem muszáj, ne kezdj el semmi vegyszert szendi. Azt csak elkezdeni lehet, és húz be egy csőbe, ahol pár év alatt zombivá válsz. Mert nem megoldja a problémát, hanem elfedi, lenyomja. És persze ettől az akkumulálódik és egyre erősebb kell -így kialakul egy ördögi kör. A háziorvosod ezt tudja, (18 évig tanult ehhez, nem kell lenézni) valamint azt is, hogy vegyszar nélkül évekig kéne pszichológushoz járni, beszélgetni, hogy valami hatása legyen, és erre csak amerikai milliomosoknak van pénzük.

Ha valaki gyakran szomorú és nem kap kívülről olyan hatásokat, amelyekkel ezt a szomorúságát MEGÉRTENI tudja, akkor magányosnak érzi magát és el akar veszni. Ezt minden ember átéli élete folyamán, a halál és a befejezés lehetősége is mindenkinél felmerül. Én is átéltem, és töprengtem ezeken, és sokat voltam szomorú. Ez természetes. Az nem természetes, hogy olcsó csilivili dolgokkal akarják elfedni az élte nagy kérdéseit.. Fontos, hogy akkor ne ehhez a kényelemes és olcsó és szar megoldáshoz meneküljön, hogy : vegyszer, drog (a gyógyszer is drog, függővé tesz, az alkohol is) Ezek függővé tesznek- ami azt jelenti eladtad a szabadságodat, feladtad emberi méltóságodat. Akkor már csak annyi marad,pl itt azt tanácsolni, aki megbillent egy kicsit rohanjon orvoshoz, legyen ő is függő-büggő.

A lét tragikus. Akkor, ha elhagyja magát az ember, leránt a sötétségbe. Mit tehetünk, ami értelmes, és jövőre nézve a FÉNY felé visz? A világ világossága felé?

Meg kellene azokat a műalkotásokat találni, ami kifelé húz ebből a gödörből. Egy Bach szvit gyógyító erejű. Miért? mert általa jobban megérted a világot - vagyis a világ világossága nő benned.

A másik fele a teendőnek: meg kell találni azt, ahol amit megértettél ki tudod fejezni.

És abban gyakorolni magadat.

Egy zenész napi több órát gyakorol ezért évtizedekig, hogy el tudja mondani, amit akar. Ez egy általános emberi vágy: kimondani (zenélni, rajzolni, leírni) amit megismertünk, elmondani másoknak is. Volt nemrég a rádióban Sebőnek egy műsora: A gyógyítő ének. Gyönyörű énekeket hallottunk - egyszerű, nagyon szegény, néha még írástudatlan emberektől. Ők ugyanúgy érzik a világ tragikumát, de nem volt számukra ilyen lehetőség (és divat) hogy mindezt egy vegyszerrel elnyomják. Kiénekelték bánatukat - és dolgoztak, neveltek, élték az életet. Figyeltek a születésre, az életre, a halálra, a természet erejére, ritmusaira, szépségére. Furulyát faragtak és és elzengték amit a megismerésben átéltek. Azért olyan szép. És a tragikus világ ezért olyan szép.

aa