Túl sokat gondolkodom! Hogyan butuljak el?

Érdekes, hogy mennyire hasonlít az, amit itt leírtál és amit én érzek.

Én is gondoltam már rá, hogy valahogy le kéne nyugtatnom magam, hogy ne járjon folyton száz féle dolgon az eszem. Minden túlkombinálok, túlértelmezek, pedig általában sokkal egyszerűbb a megoldás, mint hinném. Csak én saját magamból indulok ki és én szeretek bonyolultan intézni dolgokat, saját módokat kitalálni a megoldásra, kreatívan tenni. De a legtöbben csak követik a csordát, mindent úgy tesznek, ahogy elő van írva. Semmi egyediség.

Mikor bekerülök egy olyan társaságba, akik príma példái a mai fiatalság nagy részének, sokszor úgy érzem magam, mint aki vadlesen van. A primitív állatok között megfigyelem a tevékenységüket és megpróbálok arra a pár órára nem nagyon kilógni közülük, nehogy felfaljanak. De közben a fejemben folytatódik a káosz.

Viszont... mindezek ellenére rájöttem már, hogy semmi jó nem származna abból, ha én is ilyen szintre süllyednék le. Ha belegondolsz, lehet, hogy bonyolultabb az életünk és több dologból áll, nehezebb elérni bizonyos célokat, de a végeredmény sokkal kielégítőbb, ha sikerül.

Aki csak moly szerűen követi a "fényt" és nem néz oldalra, nem gondolkodik el alternatív megoldásokon vagy utakon, annak egyszerű lesz megszereznie azt, amit szeretne... de azt kiélvezni is csak egyszerűen lesz képes.

Én inkább vágyom arra, hogy jelen felfogásommal legyek elégedett. Csak kell a kitartás is ehhez.

19/L

Csatlakozok a táborhoz.

Nekem is túlműködik az agyam. Nem tudom leállítani. A biológia felé kezdtem el érdeklődni már az óvodás létem nagycsoportjában. Olvasni még akkor megtanultam, és szinte azóta sem tudtam felhagyni a tanulással, és az ismeretek szerzésével.

Nincsenek barátaim, csak felszínes kapcsolataim vannak, nem azonosulok a környezetemmel. A stílusom (egyszínű ruhák, szinte csak komolyzene, komoly jelentésű filmek) a többi kortársétól.

Teljesen ki vagyok égve, a mindennapjaimat elég nehéz úgy eltölteni, hogy az iskolában nem sok új dologgal kell szembesülnöm néhány perifériás tantárgyon kívül - csupa unalom az élet. Nem az kell nekem, hogy bulizzak, pörögjek, meg ilyenek, hanem egy normális személyiség, egy normális élet.

Egyszer eljutottam arra a pontra, hogy elmentem pszichiáterhez. Gondoltam, hogy erre egyből valami erős gyógyszert fog adni, de csak a Helexet váltottam ki belőle, a Cipralexet pedig hagytam. Lenyugtatott, nem szorongtam tőle a társaságban. Tudom, hogy ezzel magamat csapom be, de legalább időnként nem érzem azt, hogy nem akarok felkelni, és miért kell bejárnom az iskolába.

Én mondom azt, hogy nem lehet kibírni az életet ilyen esetben függőség nélkül. Javaslom, hogy szedjen minden ilyen ember valami magnéziumtartalmú tablettát, vagy enyhe nyugtatót, szorongásoldót (Spitomint szedek és hatásos:)

17f