Sokszor gondolok az öngyilkosságra. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudom megtenni?

Baracsi Attila:

Ismerős az amit leírtál,s sokszor én is ugyanígy érzek.

Édesanyám is kétszer megpróbálta,nem sikerült,s utána még rosszabbul érezte magát,mint előtte,no nem a testi tünetek miatt.

Engem a depresszióval,kétszer is kezeltek kórházban,s a gyógyszerek mellett egyéni,és csoportterápián is részt kellett vennem,de ez nem mindig ment,mert rohadtul tré volt végighallgatnom a mások bajait,voltak ott olyanok is,akik egészen bagatell dolgok miatt akartak volna végezni magukkal,s amikor ilyeneket hallgattam,nos akkor már inkább ölni lett volna kedvem,s nem önmagamat megölni.

Ekkor a doki inkább maradt a gyógyszeres kezelések és az egyéni terápiák mellett.

Én kisegítő iskolába jártam ki a nyolcat,mert a Bánki Donát utcai általánosban nem tudtam beillezkedni,nem fértem be az ottani"elit tanulók"körébe.

A kisegítőben meg túl értelmesnek tartottak ahhoz,hogy oda járjak. De viszont az már nem ment,hogy elengedjenek,s másik suliba járjak.

Történt egyszer,hogy véletlenül belehallottam a tanárok beszélgetésébe,s egy jó pár név,köztük az enyém is elhangzott,hogy akár még normál általánosban is befejezhetnék az iskolát,s némi felkészítés után akár még tovább is mehetnének,akár még közép,és felsőbb iskolákban is.

Nagy bocsánatkérések közepette rákérdeztem a dologra,s jött a parasztvakítás,hogy így+úgy nem bírnátok,meg nehéz meg satöbbi,erre én, arra túl okosnak tartanak,hogy ide járjak,de ahhoz meg már túl hülyének,hogy felkészítsenek,s egy normálisabb iskolában járhassam ki a nyolcat,hamarosan rájöttem hogy miért volt ez az egész,azok akikről szó volt,mind valamilyen tanulmányi versenyeket nyertek az iskolának. Megint bepróbálkoztam,s ugyanaz a bagatellizáló szöveg,mintha betanulták volna.

Nem sokkal a diliosztályon tértem magamhoz,s amikor észre tértem,halálra rémültem,mert hát semmi nyoma annak,hogy magamban próbáltam volna kárt tenni,ekkor rémültem meg igazán,mert akkor meg már azon kattogott az agyam,hogy lehet hogy kinyírtam valakit.

Az öklöm is csak azért fájt,mint kiderült,mert a falba amikor belevertem,az ott kis híján vakolatig lepergett.

Hamarosan két jól öltözött figura jött be,s képeket mutogatott,s mivel még nem vágtam hogy mi az ótvart akarnak,a megjegyzésem csak annyi volt,hogy ki ez a csapnivaló lakberendező,mire mondták hogy én tomboltam a tanáriban,s később az osztályteremben,de a nyugtalanságom ettől csak fokozódott,mert rettegtem attól,hogy kinyírtam valakit,mert sokszor-sokáig attól rettegtem a legjobban,hogy egyszer bekattanok,s valami iszonyatos marhaságot csinálok.

Tehát inkább kérj mielőbb segítséget,ha van valakid,akiben még meg mersz bízni,beszélj vele a problémáidról,ha kell,inkább nyavalyogj,mint egy ártatlanul otthagyott tiniribi,mert még az is jobb,mint azon agyalni,hogy miért vagyok olyan gyáva,hogy nem merem megtenni.

Az öngyilkossági gondolatokból könnyen lehetnek akár gyilkossági gondolatok is,és "könnyebb lehet"másokkal megtenni azt,amit önmagaddal nem mersz esetleg,így nagyon vigyázz!

Először is gondolj arra,hogy mi lesz,ha nem sikerül,mert nekem ilyenkor eszembe jut édesanyám,s ő a sikertelen kísérletei után,mind fizikailag,mind mentálisan sokkal rosszabbul érezte magát,mint előtte!

"Megoldás lehet az öngyilkosság"ha sikerül,de mit is oldanál meg?

Ez amolyan szuicid-önzés,mert azoknak okozol még több gondot-problémát akik esetleg szeretnek,s szeretnének segíteni. Az élet a legtöbbször valóban szar,de gondolkodj el azon is,hogy miért is fordul elő nálad az,hogy az öngyilkosságra gondolsz.Nem beszélve arról,hogy ebben a kretén társadalomban még meg is bélyegzik azokat,akik már túl vannak pár öngyilkossági kísérleten,s túlélték,mint ahogy azokat is,akik pszichiáterhez-pszichiológushoz járnak-jártak,mert a sok barom nem képes belegondolni abba,hogy még ő is kerülhet olyan mély gödörbe,amiből esetleg nem tudna kimászni,s ha még vannak is annyira hiúak,hogy beismerjék,legalább önmaguknak,könnyen eshetnek bele abba a szituba,hogy meg is próbálják.

Mielőbb beszélj erről a szüleiddel,barátaiddal,vagy valaki olyannal,akiben még meg mersz bízni,mert ez így nem jó,mert leblokkol,már nem tudsz semmi értelmeset csinálni.

Apropó:értelmeset csinálni! Foglald le magad valamivel,s ne azon agyaljál,hogy öngyilkos akarsz menni,meg hogy inkább világgá mész,s olyanná válsz mint egy csöves! Nézd meg hogy a csövesek hogyan élnek,hogyan néznek ki! Tényleg olyanná akarsz válni? Én is sokszor szívesen világgá mennék,de most már csak olyan helyekre vágyom,ahol még nem voltam,pl:a tengert azt nagyon szeretném látni,s nem csak a tv-ben,vagy az Amazonas-i esőerdőket+ilyeneket,vagy olyan helyeket,ahol valami rendkívüli esemény történt,pl:Roswell-t.

Tehát ha nagyon trén érzed magad,akkor tereld el a gondolataidat,s olyasmire (pozitív értelemben persze)gondolj amit nagyon szeretnél elérni,s gondolkozz el azon,hogy mit tudnál tenni azért hogy elérd,először elérhető apróbb célokkal próbálkozz,s ha sikerül,elhiheted,ha csak egy pillanatra is,feledtetni fogja a rossz érzéseket!

Próbáld ki!

Na csá,és ne csinálj hülyeségeket!

Azért nem teszed meg, mert nem akarsz igazán meghalni.

És azért gondolsz mégis az öngyilkosságra, mert nem szeretnél úgy élni, ahogy most élsz.

Mi a baj? Mi nincs rendben az életeddel?