Szerintetek mi az, amire megoldás lehet az öngyilkosság?

Ez minden embernél változó..

Én más sokszor gondoltam rá de sose hajtottam végre és valószínűleg nem is fogom de nálam pl. pár egészségügyi probléma miatt és életem sikertelensége miatt jutottak ilyen gondolatok eszembe. Talán a kilátástalanság a legrosszabb.

amikor már félig kiontották az agyad, feltépték a körmeid, és karnyújtásnyira van egy pisztoly. Olyankor talán indokolt, hogy megrövidítsd a saját szenvedésed.

De talán még olyankor sem. Sosem tudhatjuk, mi történhet!

Szerintem mindenkinél máshol van az a határ. Nekem egy nemi erőszak is elég volt ahhoz, hogy sz*rrá vagdossam magam, áramba nyúlkáljak (sokszor vizes kézzel), és rendszeresen adagoljam túl a gyógyszereket. Azt megértem, ha valaki halálos beteg, nagy fájdalmai vannak, és inkább végezne magával, minthogy szenvedjen még heteket, hónapokat...

17/L

Szinte semmire

Off: halálos betegnek a doki felír erös fájdalomcsilapitokat

Előző: van az a pont, amikor már nem hat (vagy nem megfelelően) a fájdalomcsillapító. Tapasztalat.

17/L voltam.

-nálam a pocsék felvételi (gimibe)

-a példaképem (aki a egyben a nagypapám is volt) meghalt

-csak a halálra tudtam gondolni (annyira nem bírtam a gondolataim felett uralkodni, hogy nem bírtam megtanulni a tananyagokat)

-már akkor tudtam hogy lesz 5-6 műtétem (és nem éppen kicsik)

-májbeteg vagyok és migrénes is

-iskolát váltottam és csak rosszabb lett

nálam ez elérte azt, hogy önakasztást és minden mást amit csak el lehet képzelni kipróbáltam

17L

Az öngyilkosságra nagyon széles körben az az általánosítás a legelterjedtebb a mi kultúránkban, hogy gyávaság, megfutamodás, a Csernus még puhapöchsnek is hívja őket.

Itt nem ártana körülnézni a világban. Hiszen tőlünk jóval keletebbre, pl Japánban az egyik legnemesebb önfeláldozás a "harakiri". Mintegy méltóságteljes úri gesztus. Vagy amikor régebben, úri körökben valaki ellehetetlenült, tönkrement, akkor ezüsttálcán bevitte az inas a pisztolyát és...

Szóval kultúrkörnyezet kérdése az öngyilkosság megítélése.

Node jöjjön az én véleményem. Ismerjük a sztereotípiákat, amikor fennen harsogják diadalittasan egyesek, hogy az élet: "kemény", "nehéz", "nem sétagalopp", "nem habostorta". Ezt fordíthatjuk úgy, hogy telis tele van KÉRETLENÜL jött megsemmisítő érzésekkel, nehézségekkel. És a hangsúly a dolgok kéretlenségén van. Az ember arra törekszik, azt szeretné, hogy jól, kellemesen, harmonikusan, tartalmasan éljen. Egy bizonyos mennyiségű kihívás edzi az embert, a jellemet, de a nagy összeomlásoktól nem erősebbek leszünk, hanem cinikusabbak és kiégettebbek. Visszatérve a nehéz-nem habossétagaloppra és a kéretlen ellehetetlenülésekre. Az én olvasatomban az öngyilkosság nem egyéb, mint ezekre a kéretlen dolgokra való NEM-et mondás. Nehéz? Kegyetlen, könyörtelen? Oké, de akkor köszönöm, nem kérek tovább belőle.

Az öngyilkosságot számtalanféleképpen értelmezik, megfutamodásnak, segélykérésnek is, de az én olvasatomban lehet egy sima szembefordulás, nemet mondás azoknak a nehézségeknek, amikkel úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni. Vagy urambocsá NEM AKARUNK.

Nemrégen lett öngyilkos Olvasztó Imre, az Indul a bakterház film Bendegúza. No ha az ő példáját vesszük alapul, akkor én személy szerint nem tudom őt elítélni ezért. Nem ismerte a szüleit, nem kapott szeretetet gyerekkorában. A legnagyobb álma volt, hogy családja, békés meleg szeretetteljes családi fészke legyen. Elérte. Imádta a feleségét, a gyerekeit és teljes odaadással volt családapa. (A gyerekeknek fájdalmat okozott a tettével, ez negatívum, tagadhatatlan.) Viszont asszonypajtás kiüresedést, lelki összeolmlást, kiégést, meghasonlást, eldobott zokni fílinget, megtörtséget szánt neki azzal, hogy bejelentette válási szándékát. Ő pedig köszönte, de nem kért a gyerekkorára emlékeztető lelki állapotból.

Tehát az öngyilkosság az én olvasatomban egy NEMet mondás, egy szembefordulás a kéretlenül jövő dolgok felé.