Miért mondják, hogy az öngyilkosság nem megoldás a problémákra?

Lehet ez egy felfogás kérdése is. Vedd tudomásul: az élet ajándék. Örülj, hogy kaptad.

Nemigen kapsz még egy ilyen lehetőséget, ez nem főpróba.

Ja igen. Édesapám is így gondolta, aztán "itt hagyott" minket-2 gyerek, feleség-egy félkész házzal, adóssággal.

Tényleg mindent megoldott.

A te problémáidat gyorsan megoldja. De másét nem.

Ha annyira szar a helyzet akkor is inkább keress más kiutat.

Pl meny ki külföldre és próbálj meg új életet kezdeni.

Ja, talán. De nem tudod, mi lesz, miután meghalsz. Lehet, hogy rosszabb, nem tudhatod, szóval akár ki is élvezhetnéd az életedet.

Utazz el, csinálj baromságokat, amit akarsz, nem hiszem, hogy az öngyilkosság a legjobb megoldás.

Hi. Elég érdekes kérdés.

A hipnotikus fájdalomcsillapításhoz tudnám talán hasonlítani a helyzetet. Ennek során lényegében megszűnik a funkcionális kapcsolat a hipotalamusz és az amygdala között. Magyarul ez annyit tesz, hogy fájdalmat érez ugyan az ember, de nem szenved tőle (tudja, hogy ez fájdalom, csak épp a negatív érzelmet nem éli át). Tehát, a fájdalmat okozó ágens (mondjuk egy szike, de lehet akár egy gyulladás is) kárt tesz a szervezetben, de hiányzik a szubjektív szenvedés, ami arra sarkallna, hogy meneküljünk a károk vagy a károkozó elől.

Vagyis hatás van, szenvedés nincs.

Az öngyilkosság ehhez hasonló szerintem. A problémákat az okozza, hogy az ember észleli: valami gátolja a cél elérését. Ez frusztrációt okoz, ami elmehet olyan elkeseredésbe, szenvedésbe, ami megelőlegezi az öngyilkosságot. Az öngyilkosság csak a szenvedést szünteti meg, a problémát okozó ágensre vagy annak következményeire nincs hatással.

De miután a probléma mindig helyzetértékelést feltételez, így ha kiiktatjuk az egyenletből a helyzetet problémaként kezelő egyént, akkor a problémahelyzet már nem problémás (legalábbis az egyén számára, akit kiiktattunk). Tehát probléma sincs többé, pontosabban nincsen olyan ember, aki a helyzetet vagy ágenst problémaként kezelje (ez nem feltétlenül igaz, ha többen is szenvednek).

Ez utóbbi persze nem igaz akkor, amikor a gond rendszerszintű. Pl. adott két testvér, akit bántalmaznak a szüleik. Ha az egyik megöli magát, akkor a másik testvér még mindig szembe kell, hogy nézzen a problémával, mert a szülők bántalmazó viselkedése nem fog eltűnni. És az ugyanúgy probléma az életben maradt testvér számára, jóllehet a halott már nem szenved tőle :S

A másik nehézség, hogy mi a "legjobb" megoldás? Öngyilkossági szándék mellett ugyanis az emberi gondolkodás igencsak beszűkül. Ezt azt jelenti, hogy az ember rendszerint nem lát meg olyan lehetőségeket, amik nyitva volnának előtte. Pl. depresszióban köztudott, hogy az ember csak olyan állításokat képes elfogadni önmagáról és a helyzetről, amit alátámasztja saját "nyomorult" helyzetét, és ami összhangban önnön lekicsinylésével. Minden mást egyszerűen figyelmen kívül hagy. Ez a gondolkodás beszűkülése, mely általában egy lefelé tartó spirál legvége. Így előfordulhat, hogy egy ilyen beteg nem vesz észre magán olyasmit, amit egy külső szemlélő azonnal kiszúr. Bárki, aki beszélt már mondjuk nagyon alacsony önbecslésű emberrel, tudja, miről beszélek. Az öngyilkosság és a probléma megoldásának viszonyában is hasonló figyelmi beszűkülés van. Vagy nem látja az ember, hogy ott a megoldás, vagy nem tudja elfogadni.

Tehát kérdés, hogy az a megoldás, amit az ember ilyenkor a legjobbnak lát (ti. a szuicidum), tényleg a legjobb-e? Mert ha a megoldás kivitelezhető életben maradás mellett, akkor az öngyilkosság "legjobbnak" minősítése nem biztos, hogy korrekt. Legalábbis erősen szubjektív.

Összegezve, érthető, hogy valaki legjobb megoldásnak látja. Az viszont kérdés, hogy a szenvedés nélkül is annak látná-e? Az előttem szólók válaszaiból egyértelmű nemet olvasok ki.

Szerintem most a legjobb megoldás, ha felhívod őket: 116-123. Utána megfontoljátok az ügyeletessel a lehetőségeidet, azokat is beleértve, amiket az előttem szólók már leírtak.

Elhiszem, hogy nehéz a helyzeted, és nem bírod egyedül. De pont azért, mert egyedül már nem bírod, szükséged van valakire, aki kapaszkodót tud ajánlani. Ugyan mit veszítesz veled, ha kipróbálod?

Jogos. Mondjuk a kérdés, mit értünk "tisztán" alatt. Az ítéletek ilyenkor érzelmileg elég "színezettek" tudnak lenni, és az nagyon el tudja vinni a helyzetmegítélést az érzelemnek legmegfelelőbb irányba.

Ha úgy vesszük, a bajban lévő tényleg tisztán látja a helyzetet, sőt, egyedül ő látja csak tisztán. Miután ő éli át az egészet.

Ha meg amúgy vesszük, akkor mégsem látja annyira tisztán, mert az érzelmek betolakodnak az "objektív" helyzetmegítélésbe. Itt az is előfordulhat, hogy valaki visszautasít egy olyan megoldási lehetőséget, ami józan paraszti ésszel megfelelő lenne :S

Nem hiába mondják, hogy valami "érzelmileg színezett". És ilyen helyzetben az olyan tiszta észérvek, amiket pl. én is írtam, hatástalanok. Olyankor az ész az érzelemnek "engedelmeskedik", tehát csak észérvekkel nehéz boldogulni.