Mit gondoltok arról aki vagdossa magát?

Nincs igazad. Lehet, rossz amit csinál, de nem bunkóskodással kell neki segíteni.

Anyám nem montda, hogy idióta vagyok, a bnöm mondta egyedül hogy "hülye barom", de azt is csak dühében.

Szerintem nagyom is jól megtanulja, az aki csinálja, hogy ez rossz viselkedésforma, nem kell még az orra alá is dörgölni.

Látom mennyire tudják, azért hangoztatják, hogy ez "csak feszültség levezetés, miért roszabb, mintha innánk"?!

Az egyenes, őszinte beszéd sokkal hasznosabb, mintha én most "kegyességből" elkezdeném sajnálgatni. A kérdés amúgyis az volt, hogy mit gondolok erről, őszintén. Hát ezt!

Milyen érdekes, hogy azok akik kulturáltan írtak, már vágták meg magukat. Az az igazság, hogy ez pont olyan dolog, hogy aki nem csinálta, az nem tudja. Mert igen, én soha nem gondoltam, hogy ez nem jó, meg blabla, mert a fájdalom hozta ki belőlem. Az, hogy mindenki érezteti veled, hogy nem vagy elég jó, a szidások, az, hogy a számodra fontos emberek elhagynak, újabb és újabb csalódások, meg még sorolhatnám. Sok apró dolog ami fájdalmat okoz, olyat, hogy csak nő, és nő az a csomó a sérelmeidből, és kibukik. Talán ilyen formában. De nem kéne senkit elítélni, mert nagyon sok olyan ember van, aki tényleg segítségre szorul, de a divatbarmok miatt nem kapják meg azt.

És, hogy miért vagdossa magát a tinilányok nagy százaléka? Van hozzá egy idézetem.

"Társadalom: 50 kg alatt vagy?

Lány: Nem, de boldog vagyok így.

Társadalom: Leér a hajad a derekadig?

Lány: Nem, de boldog vagyok így.

Társadalom: Nagy melleid vannak?

Lány: Nem, de...

Társadalom: Tökéletes a mosolyod?

Lány: Nem, de...

Társadalom: Makulátlan arcod van?

Lány: Nem.

Társadalom: Feltűnt milyen csúnya vagy?

Társadalom: Feltűnt, hogy senkinek sem kellesz?

Társadalom: Feltűnt milyen hülye vagy?

Társadalom: Most hová mész?

Társadalom: Az öngyilkosság mellett döntöttél?

Társadalom: Te jó ég, ez a lány olyan szép volt,

és különleges, mindenkinek hiányozni fog, undorító

a társadalom, miért tették ezt vele?"

A megfelelési kényszer döbbenetes dolgokat hoz elő az emberből.

14/L-néha megvágom magam.

44.

Tökéletesen leírtad, hogy aki vagdossa magát, az saját magának köszönheti.

De ha észre vetted volna, én aki idiótáz titeket erről beszél

NE AKARJ MEGFELELNI, ÚGY VAGY JÓ, AHOGY. A DEPRESSZIÓT MAGADNAK OKOZOD, AMIKOR HITET FEKTETSZ OLYAN GONDOLATOKBA, MINT PL. "BUTA VAGYOK".

Magadnak okozol minden problémát, nem létezik olyan, amikor ez ne így lenne. Tök mind1, hogy téged megvertek, meghalt vkid, beteg vagy, stb. Ezeket el kell tudni fogadni, megmásíthatatlan dolgok, nem tudod a jelen pillanatot és főleg nem a múltat megváltoztatni. Éppen ezért meséld már el nekem, miért is jó az, ha valaki magát marcangolja, hitet tesz a gondolataiba, hitet tesz mások lenéző gondolataiba? Ez a te döntésed! Itt merül ki a szabadságod, hogy melyik utat választod. Azt amelyik az egonak él, vagy azt amelyik a tudatosságnak. Az ego kifogja a tudatosságot szolgáltatni, az ego kényszeresen speciális/több/kivételesnek akarja magát érezni. Ez esetben speciálisnak tartja magát, mert speciálisan szar az életünk, problémáink vannak, stb. De ha te ennek nem hiszek, ha megkérdőjelezed ezeket a gondolatokat, ha azt mondod, hogy márpedig ez és ez nem probléma, megtörtént, szörnyü, de már nem tudok vele mit csinálni, és éppen ezért nem is fogom magam emiatt szarul érezni, akkor voltál ügyes. Akkor vagy tudatos. Akkor vagy boldog. Egy ember lehet boldog BÁRMILYEN szituációba, BÁRMILYEN élethelyzetben. Ugyanis a boldogság BELSŐ ELHATÁROZÁS KÉRDÉSE, SOSEM lehet külső dolgokban megtalálni. Aki külső dolgokban keresi a boldogulást, az örök szenvedésre van ítélve. Az ego minden egyes emberben ugyan olyna minták szerint működik. Ez pedig az, hogy sosem nyugszik le, növekedni akar akár negatív akár pozitív írányba. Az egoista nem csak a nagy képüt jelenti, hanem azt is, aki visszafele, becsmérlően szól magához, aki azt gondolja, hogy ő szerencsétlen, boldogtalan, hogy ő egy senki. Ez is az ego műve. Az egonak folyamatosan SPECIÁLISNAK kell éreznie magát. Ha nem lehet különlegesen jó, akkor beéri azzal is, hogy különlegesen szar!

Hihetetlennek hangzik, hogy ennyire egyszerü, de bizony igaz. Ennyi az egész, rajtad múlik, a te saját választásod eredménye az egész. Ezek után felesleges azon lovagolni, hogy mennyire szar az élete, mert irreveláns. Nekem is vannak problémáim, anyámnak is vannak, nem kicsik, még sem vagdossuk magunkat, még sem szomorkodunk.

Hogy nem mindenki ugyan olyan? Dehogynem. Nekünk is vannak szar gondolataink, nekünk is vannak olyan gondolataink amiktől depressziósak is lehetnénk. A különbég az, hogy mi azokba a gondolatokba nem helyezünk hitet. Nektek is ennyi dolgotok lenne, semmivel sem több. És ezen más nem segíthet, gyógyszer nem segíthet. Ezt nem az idő fogja megoldani, ezt te tudod megoldani, és akár most is. Sőt, csak most tudod ezt megoldani. Te ítéled magad szenvedésre, nem pedig a körülmények.

Emberek, emberek okos kis lények, mindent tudtok arról, amiről fogalmatok sincs! *tapsol*

Nos. :'D Éljetek csak tévhitben, pont lesz.rom, nem én leszek aki felvilágosít titeket, mert annyit nem értek, hogy nekem itt elzsibbadjon a lábam. :3

Undorítóak vagytok, mind egytől egyig, akiknek olyanról stabil véleményetek van, amiről annyi fogalmatok sincs mint győzikének a magyar nyelvtanhoz. c: Hallottatok róla, de hova tenni nem tudjátok, hát elítélitek. Ny0m0rékok.

Nos 10 évesen kezdtem el ezt a selfharming dolgot ami mára már olyan, hogy a bal alkarom úgy néz ki, mintha belemártogattam volna fűnyíróba vagy valami. Hogy miért? Hát a depressziót bipoláris zavart szorongást ééés szuicid hajlamot megállapították az okosok, akik szintén nem értik miért csinálom, de annyit tudtak mondani, hogy tudatalatti. *tapsol megint* Hogy felhívjam magamra a figyelmet? :'D B!tch please, akkor nem járkálnék nyáron pulcsiba valszeg és nem titokban csinálnám, hogy ne vegyék észre itthon..persze észreveszik, de az nem az én hibám. Pótcselekvés? Lehet. Teljesen nincs kontrollom felette. Annyira nem, hogy ha nem csinálom, vagy agresszióban jön ki, amit szintén nem tudok levezetni, vagy pedig hiperventillálok ami aztán kurv-jó érzés, mikor levegőt alig kapok, pedig lihegek mint az állat (túllégzés tudjátok..), beszélni nem tudok vagy alig a pulzusom az egekben elsápadok izzadok és...PERSZE EZ IS AZÉRT VAN MERT ÉN EGY HÜLYE KIS G-CI VAGYOK AKI FIGYELMET AKAR! Aztán meg, késztetést is érzek rá..nemtudom a karomban, amit vágni szoktam, mintha életre kelne és sóvárogna, nemtudom de ilyen feszítő érzés a kezemben ilyen leírhatatlan...Próbáltam-e leállni? IGEN. Sikerült? NEM. Érdekel más emberek véleménye arról, hogy hogy néz ki? AZT SZ-ROM LE A LEGJOBBAN. Mégis ki a f-szt érdekel, hogy mit gondolnak? Amit akarnak, lesz-rom. Elítélnek? Ítéljenek. Munka? Fényképésznek pacallal a fejemen is elmehetek, lesz-rom. Új ismeretségek? EZ IS ÉN VAGYOK. Ez is a részem, a múltam és jelenem, ha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor annak nem is kell a barátsága. OPEN YOUR MIND BEFORE YOUR MOUTH! Erősítsétek ti meg szépen a tévhitet, miszerint sz@rt sem érnek és hülyék ezen embertársaitokban tovább, hisz ez az amiben a legjobbak vagytok. Utálat és Elítélés. THINK BEFORE YOU FUCKIN SPEAK! Most szerencsére találtam valamit, de nem biztos, hogy ezzel végleg be tudom fejezni...VISZONT! Ti rohadj-tok azért meg c:

(Köszönöm a felvilágosítást Chris-nek, nélküle...<3)

Volt egy ilyen ismerősöm. Eleinte nagyon sajnáltam. Persze nem volt könnyű a lány helyzete, voltak családi gondjai, de aztán azt vettem észre, hogy csak sajnáltatni akarja magát.

Agyonra vagdosta a karját és néha direkt mutogatta is őket. Még télen is (suliban) az osztályteremben rövidujjúban flangált, hogy láthassák a karját. Volt , hogy a combján is ejtett magán pár sebet, akkor pedig direkt mini szoknyában jött suliba. Persze lehet, hogy muszáj volt neki, mert a fájdalomtól nem tudott nadrágot, hosszú pólót felvenni...de akkoris rendesen az orrom alá tette őket.

Aztán egy idő után már nem sajnáltam, csak elegem lett belőle. Őszintén megmondtam neki erről a véleményemet, próbáltam kíméletesen, de mégis lényegre törően, őszintén kifejteni nem tetszésem, erre elhordott mindenféle érzéketlen libának, akiben semmi tolerancia nincs.

Szóval a kérdésre válaszolva...én elítélem az ilyeneket. Eleinte a szívem szakadt meg ezekért az emberekért, de rájöttem, hogy nem féltétlenül érdemlik meg, hogy foglalkozzon velük az ember. Biztos van, aki megérdemli a segítséget, de én még nem találkoztam ilyennel.

Egyébként pedig a depresszió és az otthoni, munkahelyi, sulis gondok sem mentség, hogy ilyet tegyen az ember.

Nekem most jelenleg az itthoni gondjaim és a sulis gondjaim teljesen kikészítenek mindennap sírhatnékom van, van hogy pánik rohamom is van, hisz a kilátástalanság olyan súllyal ereszkedik rám és az egész családomra, hogy élni nincs kedvem.

De mégsem kezdem el csonkítani magam. Tenni próbálok ellene...igaz kegyetlen nehéz és nagyon sokszor omlok össze, de akkor sem lenne képem a szeretteim elé véres kézzel odaállítani.