Hova forduljak?

Nem merem elmondani egyetlen szülőmnek, akivel még beszélek, édesanyámnak a rossz érzéseimet, mert régen nem tudta kezelni őket, egyedüli szülőként nagyon labilis volt (apám elhagyta mert megszülettem, szerelemgyerek vagyok, de házasok voltak), aztán alkoholproblémákkal küzdött amióta lett egy élettársa (az élettársa is ivott, de agresszív is volt, iszonyatosan féltem tőle kisgyerekként). Mostanában nem iszik "úgy", de ha ebédhez megiszik egy felest otthon nekem az nagyon rossz. Minden percet eszembe juttat. Fokozatosan eltávolodtunk, félek vele őszintén beszélni. Nagyjából 2-3 felhívtam és egy igazán jót beszéltem vele aprócska dolgokról. Megkérdezte nem lehetne ezt mindig így és valami ürüggyel letettem. (Mindig valami ürüggyel teszem le...) Egyetemista vagyok, ritkán is járok haza. A probléma ott kezd kibontakozni, hogy elhatalmasodnak a gondjaim. Megcsúsztam egy évvel az egyetemen, amit nem akartam. De egy tárgyat képtelen voltam megcsinálni másodjára... Először lustaságból buktam el, aztán idén 1 évvel utána pont előtte nagyon beteg lettem (szinte büntetés a korábbi hibáért, amiből tanulnom kéne...). Otthagytam egy lányt akit szerettem, és már nem fogad vissza, egy másikért, akivel nem bántam méltóan (ebbe már lassan beletörődök, pedig egy fél éve). Nem bízok senkiben. Azt érzem, hogy bántanak az emberek. Befordultam, csúnyán. Én sem osztok meg velük semmit. Úgy teszek, mint aki igen, de valójában nem. Hazudok nekik. Nem tudom, hogy legyek őszinte, ha az igazság fáj. Olyanokat teszek és mondok, amik nem én vagyok, de ez már nagyon sok. Mióta itt vagyok az egyetemen eleinte jó volt. (most vagyok 2. évfolyamos). Színleltem. Nem szeretnék befordult srácnak tűnni, sosem akartam, pedig az voltam, mert sokat bántottak. Engem lehetett, az is fáj, és emiatt félek a gimis osztálytársaimtól is. Mert tudják, hogy egy félős gyerek vagyok, akit könnyű bántani. Meg is vertek, szívás is volt. Az a baj, hogy 1: csináltam egy látszatot, ami egy ideig jó volt 2: most megint befordulok. Szétesik a hazugság édesnek tűnő burka körülöttem. Naphosszat a gépem előtt ülök, előadásra nem járok be, ritkán megyek emberek közé, vagy csak berúgni, mert akkor nem vagyok gátlásos. Mértéktelenül iszom, de nem gyakran. Visszatér minden ami régen voltam: egy gyáva gyenge csúnya kocka srác, és a mostani környezetem ezt negatív változásnak élik meg. Sokan azt mondják bírnak, de az a baj nem azt az embert bírják aki vagyok, hanem egy színlelt felszabadult srácot. Nem tudom, hogy osszam meg valakivel azt, hogy én mindig is féltem másoktól. Nem tudok nyíltan beszélni arról, hogy nekem rossz felkelni. Rossz kimenni az utcára, mert kinevetnek, és bámulnak mert úgy nézek ki, ahogy. Mostanában tettem próbát 2 embernek, akik emiatt eltávolodtak tőlem. Egyszerűen nem tudták elviselni, hogy ennyire nincs önbizalmam, és nem hitték el, hogy nem zavar az, hogy nekem szinte minden rossz, csak lennék őszinte, és mást ez nem zavarna. Hogyan tegyem túl magam azon, amilyen vagyok? Ki vagy mi segíthet kinyílni a világ felé? Szeretném tudni, hogy örökre ilyen maradok-e, vagy lesz olyan, aki azt mondja: "oké, ez nem gáz!"? Nem akarok boldog/boldogtalan lenni, vagyis mindegy. Magam akarok lenni, és azt akarom, hogy olyan emberekkel hozzon össze a sors, akik előtt ezt nyíltan ki tudom mondani. És elfogadnak. Elfogadva akarok lenni. Először magam által, aztán mások által. Hogyan segíthetek magamon? Magam akarok tenni érte, leginkább.