Nektek mennyi idő kellett, hogy úgy éreztétek, hogy a Frontin hatott?
Az érdekelne pontosan, hogy ki hogyan szedi és mire, neten olvasgattam erről, de megvallom őszintén nem tudok kiigazodni, mert mindkét oldalról hallok véleményt (tehát hogy alkalmakként és hogy kúraszerűen), nekem összvissz egy tünetem van vizelési inger, estére lett 1 db 0,25-ös felírva (háziorvos írta ezért is kérdezem), mert már szinte folyamatosan fennáll ha kimozdulok, sose volt mentális betegségem így gőzöm sincs mitől van ez fizikait pedig már mindent kizártunk, szeretném ha tünetmentes lennék végre, mert ez kész téboly, és igen próbálkoztam más úton is, de sajnos kevés a türelem máshoz, mert lassan vizsgaidőszak. Ha legalább tünetem elmúlna vagy gyengülne akkor tudnék menni terapeutához, de így lehetetlen. Már annyi módszert kipróbáltam semmi nem hatott...végére akarok kerülni, akaraterő meg van csak mikor tudja az ember, hogy kötelezettségei vannak és oktatóknak se lehet azt mondnai, hogy "bocs hát ez van, add már meg a jegyet." Biztos aki ezt olvassa ezt átérzi, hogy bármilyen betegsége volt előbb próbálta halogatni. Én is nyárra terveztem, de természet közbeszólt...ebben még bízok, de nem tudom, hogy kúraszerűen ha szedem mennyit javítana, illetőleg mikor fejti ki a hatást ez a gyógyszer. Segítsetek kérlek, bármilyen választ szívesen fogadok!
20F
Igen, nálam valóban úgy volt, hogy első alkalommal tuti siker, majd utána is jó volt, de már 4.-5. napnál éreztem, hogy ugyanez az adag nem "üt" annyira. Már hozzászoktam. De úgy tűnik mindenkire másképp hat. Bízz a sikerében, és akkor biztos jó lesz! Lehet, hogy a vizsgaidőszak is olyan hatással lesz rád, hogy meg tudsz feledkezni erről a dologról.
És nem köthető semmi eseményhez, mikor/mitől jelentkezett ez az állandó vizelési inger? Nem lehet, hogy pont emiatt a vizsgától kezdted előre stresszelni magad?
Van egy pár tippem, hogy mi okozhatja meg mitől alakulhatott ki bár ezek nem olyan kritikus okok, de sose tudni mire képes az elme és milyen dologgal nem foglalkoztam ami belsőleg most próbál kitörni. Olvasgattam erről a tünetről, nem én vagyok az egyetlen aki ilyennel szenved, de iszonyú ritka, ezért se hisznek sokan ebben. Azért ahogy látom mindenki inkább idegesség, feszültség, szapora szívverésre panaszkodik. Nekem összesen háromszor volt hogy úgy éreztem, hogy most pánikrohamom van ami azért jött ki, mert úgy éreztem, hogy nem tudok a helyzetből szabadulni. Voltak jobb pillanataim, sőt hónapjaim volt, hogy nem gondoltam rá és simán több 100 kilométert utazgattam aztán hazafelé rágondoltam szép lassan elő tudtam hozni, de mégis úgy éreztem, hogy erősebb a hólyagom. Olyan ez mint mikor az ember kimegy a mosdóba, mert vizeletet kell adnia, akkor hiába nincs ingere rátudja magát venni, hogy vizeljen. Nekem is valami ilyesmi, rágondolok aztán ott van és azon parázok. Voltam kirándulni tavaly pár napot, ott is előjött, de ha egyedül voltam nem éreztem, illetve ha ittam elmúlt. Nem tudom még a pontos okot kénytelen leszek szakemberrel lefejtegetni. Lehetséges, hogy radikális változások miatt. Nem tudom sajnos. Köszönöm a biztatást!
Neked azóta volt egyébként problémád? Vagy azóta már nem is jött elő soha?
Én kényszerességre, idegességre és szorongásokra szedek napi 3x0.25 mg-t, pszichiáterem aztmondta lehet többet is bevennem ha úgy érzem mert nem erős gyógyszer!! Nekem már 15 perc múlva szinte teljesen hat és megőrzi ezt avyg 12 órán át!! Neked is érdemes lenne többet szedned mert 1 darab 0.25 mg-snek elenyésző hatása van!!
Nyugi, szerintem minden 3. ember szed valami ilyen fajta benzodiazepinekhez sorolható szorongáscsökkentőt!! Legalábbis isemrőseim közül szinte mindenki xanaxon meg rivón él. Az orvosok ezt már mindenre felírják, mert a mai rohanó világban szinte mindenkinek szüksége lenne ilyen szorongáscsökkentőkre!
18 f vagyok am.
szerintem az a ciki ha valakinek van problémája és nem mer segítséget kérni!
Szia,
Azt gondolom, hogy a Frontin(xanax generikum, ugyan az, clonazepam) egyáltalán nem erre való. Semmilyen affinitása nincs szerotonerg-dopaminerg-noradrenerg rendszereken, ahonnan ez a tünetegyüttes indul. GABA receptorra hat, ideig-óráig, max kába leszel tőle és egyébként pedig hozzá lehet szokni. Tanácsolnám neked, hogy igen is menj el egy pszichiáterhez! Többféle gyógyszer is van kifejezettem a pszichiátriai eredetű vizelettartási-elengedési funkciók normalizálására! Nem mennék bele a részletekbe, de higgy nekem!:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!