Hogy lehet normális életet élni ha az ember csúnya?

Kezdj el rendszeresen sportolni. Az az önbizalmadon is lendít, és nem mellékesen a külsődön, tartásodon.

Eddig nem csajoztál?

Vazze, tényleg menj el boxolni, hogy be tudj húzni a taplóknak. A csajozás meg ismerős téma, mondjuk én levehetem a problémám, de akkor meg egy másik probléma lesz, ami meg szarabbul sül el, és bunkónak tűnök, pedig csak azt akartam volna, hogy ne látszódjék... úgyhogy engem azzal kell elfogadni amim van. Hozzám tartozik. És ha tudnád milyen frankón megszűri a csajokat! Egy halom fölösleges körtől megkímél. :) És nehogy azt hidd, hogy nekik is sokkal könnyebb, tényleg. Őket is meg lehet érteni.

Nyugodtan csajozz. Ne akarjál azonnal becsajozni, ha valaki rádmosolyog, ne konduljon meg a fejedben a harang, csak legyél velük, köztük, keresd a társaságukat. Ne félj tőlük.

És most nem azért, de... viccen kívül. Láttad a Maszk c. filmet? (Cher) Abban is van egy srác, aki egy vak lányba szeretett bele. (oké, meghalt a srác, de ettől most tekintsünk el) Szóval... fordítsuk meg a kérdést. Ha egy vak lány szeretne közeledni hozzád, TE hogyan fogadnád? A nagy önsajnálkozásod közepette, TE el tudnád őt fogadni? Én már egy csomó vak lánnyal találkoztam, mindegyikükben hatalmas lelkierő lakozik, és egyáltalán nem elesettek, SŐT! Le a kalappal előttük. Nem tudom, érted a hozzászólásom lényegét?

Igen, valamiféle olyasféle kisegítő szerkentyűm van. Imádom. Tegnap is hangversenyen voltam. Nonszensznek tűnik, de szerintem már hiányolnak is, ha nem jelenek meg.

De nem azt mondtam, hogy neked az lenne az egyetlen és kizárólagos járható út, hanem az elfogadásról írtam. (és asszem a film is tökéletesen ábrázolja a problémádat) Találd meg önmagad, nézz nyugodtan az emberek szemébe, magukat szégyellhetik, ha nem állnak szóba veled. A kiskölkök a legjobbak, ők tutkóra nem sajnálnak le, viszont kérdeznek. Keress valami elfoglaltságot ahol kiemelkedhedsz, sikeres tudsz lenni. Ha végképp nem megy, alakíts egy Quasimodo önsegítő klubot. Nem viccelek, halál komolyan mondom.

Én hiszek a pszichológiában! (A pszichiáterterek áldásos munkájával ellenben. Ott valóban 5 perced van fölsorolni tüneteket aztán kapod a gyógyszereket.) Viszont egy pszichoterápián segítenek reálisan látni a helyzetedet. Miközben kibeszéled a problémáidat, a pszichológus segít rávilágítani, hogy hol a gond, miért futod ugyanazokat a köröket, vagy már a kibeszéléssel neked is bevillan, hogy "miért lennék kevesebb, mint bárki más?".

Én hasznosnak tartom, hogy ahelyett, hogy az ember egymaga dagonyázik a gondjában, teljes kilátástalanságban, valaki külső személy - aki teljesen pártatlan és elfogadó - segít rendszerezni a bajt és kiúthoz terelni.

Egyébként olyan nincs, hogy te rosszul érzed magad a bőrödben, és a pszichológus azt mondja "magának nincs semmi baja" oszt jó napot. És szerintem az sem fontos, hogy mélységesen átérezze a bajunkat (bőrgyógyásztól sem várom el, hogy szintúgy szenvedjen minden szar kiütéstől, amit kezel). Attól még tud dolgozni és empatikus is lehet.

Viszont egy terápiáról is tudni kell, hogy minden rajtunk múlik, és kőkemény meló. Van aki "Akinek hirtelen elmúlt minden kishitűsége, elkezdett pozitivan gondolkodni és utána meghóditotta a világot", de van olyan is, aki abbahagyja, mert "nincs értelme", holott valószínűleg csak büdös a (saját magáért folytatott) munka.

Ha kiskorod óta ilyen vagy, akkor pláne nem árt. Ki tudja mit neveltek beléd a szüleid, ami miatt ilyen kishitű vagy.