Elhatároztam, hogy pszichológushoz fordulok. Félek a problémáimról beszélni, mit tegyek?
Be kell látnod, hogy minél jobban ismeri a helyzetet, annál jobban tud segíteni. Szóval ha "megnyílsz", azzal a saját javadat szolgálod.
Szerintem hallott már cifra dolgokat, nem hinném hogy meglepődne - csak ilyen történetek nem látnak napvilágot, mert ugye van orvosi titoktartás. :)
Ha nem túl indiszkrét: mi a gondod?
Nem túl indiszkrét.
Depresszióra gyanakszom, nem merem állítani hogy az, de az lehet. Évek óta, ebben nőttem fel, azt reméltem csak a korral jár és majd elmúlik, de nem, egyre rosszabb...most 20 éves vagyok.
Alvászavarok, folyton fáradt vagyok. Már sehol sem tudom jól érezni magam. Bármit csinálok, bárkivel vagyok, nem érzem jól magam, emiatt semmi kedvem társaságba járni.
Most azt csinálom/tanulom amit szeretek, és ez sem okoz örömet. Néha utálom, legszívesebben hagynám az egészet. Minden reggel úgy kelek fel hogy úristen még egy nap, föl kell kelni, emberekkel kell beszélni, tanulni kell, és semmi sem megy, nem tudom miért, de olyan mintha nem tudnék élni.
Legszívesebben félreülnék, és onnan nézném ahogy megy az élet, csak engem hagyjanak ki belőle.
firstpositive, ez jó ötlet. Elmondom hogy nehéz róla beszélni. Aztán majd csak lesz valami.
Vagy csak nézzük egymást teljes némaságban, de azt meg csak nem hagyja. Ha rendes.
nekem most is hányingerem van, és minden nap.
stresszes vagyok, és hipochonder.
mellesleg én is szívesen mennék pszichológushoz, csak nehéz odáig elindulni...
de azt tanácsolom neked, minél előbb menj el, mondd el neki, hogy neked mennyire nehéz, és ő majd segít rajtad.
Én is hasonló cipőben járok, mint te. Próbáld ki azt, hogy egy füzetbe feljegyzed pár mondatban, pontban, mikor hogyan érzel, mit gondolsz erről-arról, stb.
És nyugodtan vidd magaddal a pszichológushoz és mondd el, hogy igen, nehezedre esik a beszélgetés, válaszolgatás, ezért hoztál magaddal egy kis segédanyagot. Nem fogja kidobni, az biztos, neked is jó, ha rendszerezed a gondolataidat, neki is hasznos.
Hoppá! A kulcsszó az alvászavar. Mikor lépett fel? Nekem a pszichiáter azt mondta, hogy a depresszió első tünete az alvászavar. Cirkadián ritmus zavarára gyanakszom.
Az már egy nagyon nagy és fontos lépés, hogy eldöntötted, hogy elmész, valamint, hogy felismerted, hogy problémád van, amit egyedül nem tudsz megoldani.
Én is azt javaslom, ha nehezen megy az improvizáció, hogy írd le, mi a gondod. Első alkalommal jegyzetelni fog és megkérdez mindenféle dolgot. Ha jó a szakember, akkor türelmes lesz és figyelmes. Nem feltétlenül kedves, mert szerintük már az is függést okozhat. Miután végighallgatott, javasolni fog valamit, illetve esetleg, ha szükségesnek találja elküld pszichiáterhez is, hogy gyógyszeres kezeléssel enyhítsenek a tüneteken és könnyebb legyen a gyógyuláshoz szükséges lépések megtétele.
Elvileg, amilyen tüneteket te mondtál, az bizonyos kémiai vegyületek arányának az agyban történő felborulására utal, így arra gondolok, hogy mindenképpen fogsz kapni gyógyszert, hogy stabilizálódjon a helyzet.
Nem kell szégyellned magad. Sőt. Igazából titkolózni sem szabad. Olyant nem tudsz neki mondani, amitől ő lenézne téged. Ha mégis, akkor rossz pályát választott, te pedig menj egy másik orvoshoz :D
Sok sikert! :)
ui.: az #5 leányzónak is javaslom, hogy tegye meg az első lépést és fáradjon el egy szakemberhez. Minél korábban megoldódik a problémád, annál korábban folytathatod normálisan és neked tetsző módon az életedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!