Ha már pépesre pofoznak az élet tanító pofonjai és beleunsz, hogyan tovább?

Van! A csakazértis!!!

Meg kell vizsgálni miért kapod ezeket a pofonokat. Általában azért hogy valamit megtanulj általuk. Minden ok-okozati összefüggésben van mindennel.

Sétálj egy nagyot ebben a szép időben!Megjönnek majd a pozitív gondolatok is:)

F@szom az ok-okozati összefüggésekbe.Én meg akarok halni.

Kell valami, amin leveztehed a feszültséget, pontosabban, amivel újra feltöltődhetsz, és újra teli leszel enregiával. De most nem ilyenre gondolok, hogy szétvered másoknak a fejét, meg elkezdel inni. Biztos tapasztaltad már, én is jó párszor, hogy akármilyen rosszul érzem magam, amint valami sikerélményem van, úgy érzem, hogy bármit meg tudnék csinálni, és az a rossz dolog már nem is olyan fontos. Sajnos abban nem tudok segíteni, hogy mik ezek a dolgok, mert mindenkinél más, ami érdekli, vagy amit szeret, de muszáj ilyet találni, és nem kell nagyon nagy dolognak lenni. Az a lényeg, hogy mikor jönnek a pofonok, akkor könnyebb úgy elviselni, hogy valaminek a segítségével leperegnek rólunk, mint úgy hogy csak megpróbáljuk állni őket. Addig is csinálnunk kell valami mást, amíg abba na fontos dologban nem sikerül sikert elérnünk.

Én csak félig értek egyet ezzel az idézettel. Ha holnap megsántulsz, vagy elveszted mindkét lábad, az miért erősít meg? Oké, lehet, hogy lelkileg túllépsz rajta, és utána már azt is fel tudod dolgozni, ha a kezedet is elveszted, de szerintem ettől erősebb nem lesz valaki. Csak besavanyodottabb. Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy teljesen elveszti az életkedvét és ugyan nem hal meg, de vegetálni fog koldusként élete végéig.