Nagyon nagy a baj! Mit adhattak nekem be auditálás során? Nem tudok jelenleg megrémülni se, mert nem reálisan reagálok a dolgokra és ennek már 3 napja! A drogteszt nem mutatott ki semmit, azt hiszi az orvos, hogy kb ez nem történhetett meg.
Figyelt kérdés
Megváltozott a világ meg az egész személyiségem, gondolkodásom, érzésvilágom, észlelésem, viselkedésem, szóval MINDEN. Auditáláson vettem részt (hosszú órákon át becsukott szemmel kellett önmagamról beszélnem és nagyon megterhelő módon kellett szembenéznem a problémáimmal), közben kaptam egy darab "vitamint" majd mikor eljöttem onnan teljesen megváltozott a világ, halványultak a gondolataim, érzéseim (azelőtt szorongtam, feszült voltam, depressziós). Azt hittem, hogy jobb a közérzetem a beszélgetés miatt. Aztán éjszakára kaptam 2 "vitamint", amiket miután bevettem érzékelhetően minden más lett, majd begörcsölt az összes izmom, hihetetlen módon égett belülről az egész testem, lelassult a szívverésem és beállt 1 ütemre(nem is érzem, h ver meg nincsen semmilyen rossz érzés bennem, ami miatt azelőtt szorongtam az már eszembe se jut, halálos nyugalmat érzek), fájt az összes porcikám (főleg a vérereim és vándorló fájdalommal sorba mindenem de nagyon erősen), a fejemet mintha belülről szét akarta volna nyomni valami de hatalmas intenzitással, a mellkasom szorított, szúrt, fájt és azt hittem túl se élem. Volt még remegő rohamom, akkor épp a csontomig fáztam. Nem tudtam hányni, csak amit éppen akkor megittam, azóta se érzem a gyomrom, mintha nem is lenne. A mellkasom és a fejem is ugyanígy van, üresnek érzem és könnyűnek, kivéve az hogy a főleg a tarkóm borzasztóan fáj egésznap. Már 3 napja annak hogy bevettem és nagyon nagy dózisok voltak, mint azok a nagy vitaminok, szóval fogalmam nincs mikor ürül ki és milyen elvonási tüneteim lesznek ha ilyen hatalmas hatással volt rám. A fejem ugyanúgy fáj, a testrészeim is, a görcsök múlnak a magnézium szedésével, az egész tudatom megváltozott, mindent máshogy látok, érzékelek és nem tudok úgy érezni, ahogy korábban. Mint egy élő halott de mégis jól érzem magam, ha leszámítom a fizikai tüneteket, mert ki van teljesen kapcsolva az agyam és mintha nem is én néznék ki a fejemből (más a tekintetem is, ki van meredve a szemem). Meg se lehet fogalmazni mit élek át, nagyon súlyos túladagolás lehetett és nem tudok szabadulni a fájdalmaktól. Szóval mit tehetnék? Kit tudok felkeresni? Holnap megyek pszichológushoz meg a drogambulanciát felkeresem de félek, hogy ez nem visszafordítható ha már ennyi ideje hat.2012. jún. 12. 21:37
11/21 A kérdező kommentje:
akkor csak velem foglalkoztak, egyébként kezdődnek az elvonási tünetek, teljesen esek szét meg magamról nem tudok eléggé, nem érzem hogy eszek, cigizek. de ez már jó jel remélem. drukkoljatok nekem hogy újra önmagam lehessek
2012. jún. 13. 23:13
12/21 A kérdező kommentje:
egyébként az utcán szólítottak le, hogy segítenek magamra találni, ezek dianetikusok ha még nem említettem, szóval óvakodjatok tőlük!!!
2012. jún. 13. 23:14
13/21 anonim válasza:
Szia, hogy vagy? Remélhetőleg már jobban:)
14/21 A kérdező kommentje:
Amint éreztem, hogy esek szét, nemsokra rá beálltam és ezt pontosan jól érzem. Nagyon beálltam és nem tudom most mit tegyek, ezek szerint még nem oldódott fel, úristen!!
2012. jún. 14. 01:43
15/21 anonim válasza:
Ja kaphattál valami designer drogot ami esz belülről. Idővel csak kitisztulsz, kerüld a szektát éles kanyarban mert arra vannak specializálódva hogy zombit csináljanak belőled:S Amúgy amit leírtál tüneteket nagyon emlékeztet arra amikor nagyon feszes csuklószorítót hordtam és egy idő után én is ilyen üresbe kerültem és nem tudtam miért de aztán rájöttem levettem és jó lett. Tuti hatással van a vérkeringésedre és azért vannak ezek a dolgok, legyél türelmes, éld túl, előbb utóbb kimegy a szervezetedből az a szar és jól leszel. Elvonási tünetektől meg ne félj mert első használatra szinte semmitől nem leszel addikt ha meg mégis akkor vonulj el pár napra a világtól és győzd le a "gonoszt":D De vissza ne menj ezekhez a véglényekhez mert a lelkedet akarják és el is veszik ha módjuk van rá...nem szép látvány:D
17/21 anonim válasza:
Beszéltem egyik ismerősömmel, aki auditálást végez. Azt mondja, hogy max. B1 vitamint adnak, idegerősítésre, attól pedig nem lehetnek ilyen tüneteid. Ajánlotta, hogy nézd meg, a www.dianetika.hu oldalt, hogy tisztába gyere a kezelés lényegével.
18/21 anonim válasza:
17-es!
Bocs, de a saját oldaluk NEM mértékadó ez esetben.
Ott a leírás alapján tiltanak minden drogot, stb....közben meg ők tömnek valamivel! Egy auditáló még egy barátnak sem fogja elmondani, hogy _valóban_ mi zajlik az auditálás során, kinek mit adnak, stb.
19/21 anonim válasza:
Ez a borzasztó, hogy gyanútlan embereket leszólítanak az utcán, hogy gyere, majd megoldjuk minden problémádat lelkileg. Ezek szerint tényleg csinálnak valamit, csak nincs semmilyen ellenőrzés alatt (orvosilag) hogy mit. És ez még csak a kezdet. Utána jön,hogy képezd magad, érj el ilyen meg ilyen szintet, és persze vedd meg 100 ezrekért a cd-iket, könyveiket. Egyik ismerősöm belekeveredett, neki is láttam a szemén, hogy olyan lett mint egy gép, és csak fújta fújta,hogy ez jó és hogy mi is menjünk. Mire sikerült észhez térítenünk, a végén 700 ezer ft értékű anyagot zúztunk össze csákánnyal, mert persze még a kazánban sem lehetett elégetni, visszavenni a központ meg nem akarta. Mindezt fél év alatt szedték le róla. Rengeteg ember tönkremegy anyagilag, és házasságok mennek tönkre miattuk. Szóval még jó hogy időben kapcsoltál. Van egy német film a témában, esetleg nézd meg.Jobbulást! http://www.youtube.com/watch?v=J7LUSohcyHQ
20/21 anonim válasza:
SZia
Szerintem a tüneteid egy nehézfém mérgezés és drog kombinációjához hasonlítanak. Szedtél azelőtt pszhichoaktív szereket? Esetleg alkohol? Ha ezek sem akkor egy hipnózishoz hasonló eljárásban vettél részt ami egy befejezetlen szuggessziót okozott egy regresszív hipnózis során.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!