Normális ez a fajta önutálat és állandó letargia? Vagy lehet ilyennek születni?

18 éves elmúltam ,azt hiszem gyerekkoromban sem voltam olyan mint az átlagos gyerekek , sokat voltam szomorú ,és állandóan szorongtam . Előfordult , hogy dolgozatok előtt véresre rágtam a körmöm . Nehezen teremtettem kapcsolatot. Sokszor volt olyan érzésem , hogy nem leszek jó soha a szüleimnek , főleg édesapámnak. Szó szerint rettegtem tőle :'( . Még most is . Pedig szerintük ez nem jogos , mert ők sosem voltak szigorúak . Emiatt gy látom , még ez is az én hibám . Tudom, hogy vannak olyanok akik sokkal rosszabb helyzetben vannak (pl alkoholista szülők meg egyéb szörnyűség.) . De úgy érzem nem csak otthon , máshol sem tudom megállni a helyem . Boldognak kellene lennem , barátom is van , aki gy érzem szeret . Nincs vele semmi gond , bár előfordulnak néha nézeteltérések . Azokat is mindig túldramatizálom . Nagyon rosszul érzem magam ha kicsit összekapunk ,legszivesebben kikaparnám a saját szemem . Borzasztóna utálom magam ,ha veszekszem valakivel , vagy ha (akár véletlenül is ) megbántom azokat akiket szeretek . Van amkior már annyira feszült vagyok ,hogy csak az segít megnyugodni , ha kárt teszek magamban .De most már azt sem csinálhatom :/ már így is nagyon csúnya a kezem , meg a hasam , de sokszor más nem segített . Egy dolog még is : ha nagyon ki vagyok borulva van , hogy napokig nem eszem , gy érzem nem érdemlem meg . Meg úgysem árt ha fogyok ... Sportolni majdnem minden nap szoktam,de nem mulasztja el a szorongásaimat .Tavalyhoz képest javultam is meg romlottam is , tavaly év közben , de leginkább nyáron kb mindent kipróbáltam , alkohollal és kábítószerekkel próbáltam elnyomni mindent . De rájöttem , ez nem megoldás akkor is ugyanúgy üresnek éreztem magam , viszont akkor mikor ilyeneket csináltam kicsit több életkedvem volt , és nem éheztem . Sokszor nem látok reményt semmiben , és olyan érzésem van, hogy nem kellett volna világra jönnöm , gy is csak bajt okozok . Próbáltam már önerőből leküzdeni , de nem megy ..Rémálmaim rengetegszer vannak . Anyu törődik velem azért és szerinte szakemberhez kellene mennem , mert szerinte nem normális, hogy így viselkedek és állandóna vagy szomorú vagyok vagy feszült. De én nem szeretnék ,nem akarok mindent elmondani neki , mert van egy dolog amit nem szeretném , hogy megváltoztasson . Vagy normális ez a viselkedés ? ilyen a természetem ? Szeretném jobban érezni magam . Van gyógyszer ami segíthet ? Vagy inkább hagyjam , hogy a körülöttem lévők megszabaduljanak a tehertől amit okozok .