Kilátástalannak érzem az életem. Valaki?

Én is hasonlóan vagyok.

27/N

A hited szerintem a változás felé nem sokat ér, ha nem teszel ellene. Tudom, hogy nehéz barátkozni, és 5 éve lakom Pesten és most az utolsó évben lett 1-2 barátnőm. Próbálj meg beszélgetni a körülötted lévő emberekkel a suliban, és úgy tegyél fel kérdéseket, hogy arra ne egy igen vagy egy nem legyen a válasz, mert abból nem lesz hosszú beszélgetés, és így egyre szorosabbra tudod fűzni a barátságotokat. Azért mert nem élted át azt amit mások, buli, kocsma stb ne érezd magad szarul nem maradtál ki semmiből, van időd pótolni, meg nem is olyan nagy durranás, hogy megérje miatta szenvedned. Ne legyél depressziós. Egyik ismerősömnek 25 évesen lett először barátnője, mert csak az egyetemre koncentrált, és nagyon boldog, ráadásul 300ezret keres :) Gondolj arra ha depis vagy akkor az a pár ember is el fog menekülni tőled aki eddig ott volt! Legyél nyitott mindenre, és szerintem nem égő megkérdezni az eddigi haverjaidtól, hogy nem csatlakozhatsz e hozzájuk valamelyik nap. Valószínű ők sem értik, hogy miért vagy bezárkózva, és nem mozdulsz ki, csak nem mernek/akarnak keresni, mert emiatt kicsit furcsának láthatnak.

Sok sikert, és remélem tudtam segíteni!

Meg kell tanulnod barátkozni és kommunikálni. Ezeknek elsajátítható technikái vannak.

"Nem mondom hogy nincsenek pl. "haverjaim" akikkel csak beszélgetek egyetemen."

Tehát szóba állnak veled, képes vagy emberekkel beszélni. Ez az első lépés. Tovább kell lépni innen.

"határtalanul cikinek érezném magam egy új társaságban"

És mivel cikinek érzed magad, ezért igyekszel úgy jó pontokat szerezni, hogy semleges, személytelen témákról beszélsz mindig. Magadat sose tolod előtérbe, valószínűleg azok se tudnak rólad semmiféle személyes információt, akikkel esetleg évek óta dumálsz az egyetemen a szünetekben. Míg jól kommunikáló emberekkel néhány óra alatt úgy meg lehet ismerkedni, hogy élénk emléket hagynak az emberben.

A megoldás az, hogy először is szakadj le erről az önostorozó gondolkodásról, hogy te unalmas vagy stílustalan stb. vagy. Lehet, hogy nem vagy egy showman, és valószínűleg nincs tele az életed izgalmakkal, de az a helyzet, hogy ez az emberek 95%-ára szintén igaz, ráadásul az érdekes életű emberek nem mind jó társaságok. A problémád az, hogy nem tudsz kommunikálni, és van pár téves elméleted arról, hogy hogyan működik a társas élet. A szerencséd pedig az, hogy erre 22 évesen jöttél rá és nem mondjuk 37 évesen.

A kommunikációt meg lehet tanulni, a téves elméleteket ki lehet verni a fejedből. Mindenképpen javasolnám a pszichológushoz fordulást (főleg a kognitív terapeutákat), hogy a dolgokat meggyorsítsd. Persze magadtól is rájöhetsz a helyes módszerekre, de az lassabb lesz és az se biztos, hogy tudod, mi hiányzik.

23:32

"annyira más leszek ha pl. a társaságukhoz "verődök", hogy egyszerűen kivetnek maguk közül."

Csak hát ez egy irreális elképzelés. Nem is tudom elképzelni. Odamész a 364. számú Baráti Kör éves ülésére, benyújtod a tagfelvételi kérvényedet, amit elutasítanak, mert a tagfelvételi bizottság szerint túlságosan "más vagy"? Ilyen nincs. Hanem olyan van, hogy kezdetben a folyosón beszélgetsz emberekkel személytelen témákról (tegnapi meccs, jövő heti vizsga). Aztán személyes témákról (meghallgatod az évfolyamtársad panaszait, véleményeit, terveit, élménybeszámolóit ÉS erre reagálva kifejted a sajátjaidat is), kölcsönviszonyokba lépsz (kölcsönadsz valakinek egy jegyzetet, kölcsönkérsz tőle egy másikat), igyekszel beljebb jutni a társaságba (ha elmegy a csoport sörözni vizsga után, te is mész; ha meghívnak valahova, mindenképpen ráérsz). És fokozatosan a társaság tagjává válsz. Az meg, hogy "más" vagy... mindenki más egy kicsit, és túlságosan senki sem az.

Szia! Én is mostanában így érzek, csak nekem régebben voltak 'barátaim'. Már kérdés, hogy bár legjobb barátnőknek hívtuk egymást kb. nem tudtam megbízni bennük, nem törődtünk egymással. (Ezért is lett vége a 'barátságnak'.)

Szóval mostanában úgy érzem, hogy a családomon kívül nem vagyok fontos senkinek. Ami persze jó, hogy legalább nekik, de anyukámmal nem mehetek el bulizni, nem ülhetek be egy kocsmába stb...:D

Én eléggé nyitott és extrovertált embernek tartom magam, még sincsenek barátaim. Naponta ismerek meg új embereket, de ezekből nem alakul ki csak úgy barátság.

Minden társas esemény ahova járok az szakkör vagy valami hasonló, tehát nem barátokkal valahova. Ha csak úgy el szeretnék menni valahova, hát gondolkoznom kéne, hogy kit tudnék elhívni.. (Így elsőre kb. senkit.) De nem is ez a lényeg, hanem az érzés, hogy nem mondhatom el a problémáimat senkinek, akit érdekelne, nem vagyok fontos senkinek. (Mert azért szüleimmel sem oszthatok meg mindent..)

09:39

"Egészen jól tudok ismerkedni (nem lányokkal persze)"

Ezt mondom én is. Viszont nem értem a "nem lányokkal persze" megjegyzésedet, nőkkel ugyanis rendszerint könnyebb ismerkedni, személyes jellegű beszélgetéseket folytatni. Férfiakkal csak úgy tudsz könnyen összebarátkozni, ha közös tevékenységek hoznak össze. Nőkkel akár enélkül is bizonyos határig eléggé el lehet mélyíteni egy ismeretséget.

"Tehát meg van bennem a képesség, de nem tudok feljebb lépni 1 szinttel, ha érted mire gondolok."

Ezt magyaráztam fentebb, ezt kellene megtanulnod.

""elutasítás, nemleges válasz" - engem iszonyatos mértékben el tudna bátortalanítani, mert bevallom baromi kevés az önbizalmam."

Ezt magyaráztam fentebb. Nincs önbizalmad. Az elutasítást egyébként senki sem szereti, csak akinek normális önbizalma van, az helyén tudja kezelni.

"Azt gondolom, ha egyszer el kezdek barátkozni, lesznek igazi haverjaim, stb. akkor jöhet egyáltalán szóba a barátnő dolog."

Logikus gondolat, de nincs sok értelme ilyen szabályokat felállítani magadnak. Ugyanis az ilyen "szabályok" a gyakorlatban ürügyként funkcionálnak. "Hogyan ismerkednék nőkkel, ha nincsenek barátaim?" stb.