Mit tegyek, ha bemesélem magamnak hogy szellemek vannak a szobámban? :S

Szia!

Nekem is voltam hasonló gondjaim...

18 voltam, amikor meghalt valakim, akit nagyon szerettem. Ezután 4 éven át, esténként nem mertem aludni, mindig amikor becsuktam a szemem, őt láttam a koporsóban. Mozdulni sem mertem, a hallásom nagyon érzékennyé fejlődött...visszaemlékezni is rossz. Tudtam, hogy sosem bántana, nagyon szerettem, mégis féltem tőle, illetve a látványtól. Brrr...

Nem mertem senkinek sem szólni. Ugyanakkor, ha már elaludtam sose álmodtam vele. Ez a 4 év alatt elvesztettem még 5 közeli hozzátartózómat és minden egyes ilyen alkalom mindjobban felerősítette bennem a félelmet, bár a többiektől nem féltem, még ekkor is az "elsőt" láttam lelki szemeim előtt. Tudtam, hogy képtelenség, mégsem mertem sötétben aludni...

Aztán 22 éves koromban, elmeséltem édesanyámnak mi minden bántott az elmúlt évek alatt. Jól kibeszéltük a témát, még pap is járt nálam, aki azt mondta az egész csak önszuggesztió. Tehát, ha te elhiszed, hogy létezik, akkor számodra valóban létezik is. Szerinte még mindig nem tudom elengedni, ezért menekülök a félelembe, mert az nem fáj annyira, mint a tudat, hogy nincs többé...

Közben anyukám valakitől hallotta, hogy nem jó halottak képeit őrizni a házban, ezért a tudtom nélkül elégette a képeket, bár sosem nézegettem őket (1-2 alkalommal láttam néhányat), attól függetlenül hogy tudtam róluk.

Mai napig nem tudom, hogyan is jutottam túl ezen, de annyi biztos, hogy egyik éjjel (4 év után először és utoljára) álmodtam vele. Álmomban nem volt halott, sőt olyannak láttam, amilyen elvileg lenne, ha élne, tehát korosabbnak. Kellemes élmény volt, de részletekre nem emlékszem. Nos, reggel végre kipihenten ébredtem és attól a naptól kezdve mind jobban halványodott a koporsós képe és soha többet nem féltem. Megtanultam, hogy másképp gondoljak rá és azt hiszem ebben is bebizonyosodott, hogy a legjobb orvosság az idő...Most 30 leszek...

Vannak furcsa dolgok az életben és én talán még hiszek is bennük, de ugyanakkor abban is, hogy minden csak addig létezik, amíg mi magunk tudomást veszünk róla. Ha elhitetjük magunkkal, hogy nincs és nem létezik, nem lesz mitől félni...

Bocs, hogy ilyen hosszú lett, tudom nálad nem ilyen jellegű a gond, de hátha találsz a történetemben valamit, ami segít...

A félelem sokféleképp megmutatkozhat...lehet nálad ez azzal az érzéssel társul, hogy van ott valaki...aki lehet akár anyukád is...

Ugyanakkor én a beszélgetést nem tanácsolom, ne felejtsd el, hogy a halottak nem beszélnek...Az érzés, hogy ott van valaki, a hiányérzet, amit leküzdenél...Anyukád biztosan vigyáz rád, de kétlem hogy kísértene. Az efféle beszélgetések önmagunk megnyugtatását szolgálják és az az érzés, hogy esetleg válaszol, mindössze abból ered, hogy az életed folyamán tapasztaltakból pontosan tudod: mit válaszolna anyukád. Ne ess abba a hibába, hogy vársz tőle valamit. Biztosan szeret téged és jó szándékkal van irántad, amit mindig érezni fogsz, de hidd el sosem keltene félelmet benned. Magaddal beszélgess el, próbáld megérteni, megfogalmazni az érzéseidet és majd idővel könnyebb lesz.