Úgy érzem, szó szerint kezdem elveszíteni az eszem.19 éves fiú vagyok. (? )

Barátokkal voltunk nyaralni, és felvetődött az ötlet. Ők is tudják, mi a helyzet velem, elég őszinte típus vagyok. Tudtam, hogy nem szabad nemet mondanom. Én nem bántam meg, utána egy ideig egész jól éreztem magam, pedig elég félresikerült aktus volt. :) Párszor már adódott volna lehetőség becsajoznom, de mindig menekülőre vettem, vagy az ideg miatt elkezdtem hülyén viselkedni. Egyetlen barátnőmmel is 4 napig voltunk együtt, mert nem tudtam mit kezdeni vele. Pedig még szerettem is. Most már nagyon régóta nem voltam szerelmes, talán jobb is így.

Én részben oda tudnám visszavezetni a dolgot, hogy kiskoromban a szüleim közt elég rossz volt a viszony, apám nagyon problémás ember a mai napig is. Már rég el kellett volna válniuk, mégis együtt vannak. Sajnos nagyon rosszul viseltem a sok veszekedést, egyszer kiültem a másodikon a párkányra, és ott sírtam. Akkor egyszer megfordult a fejemben, hogy jó lenne nem élni. Ma már meg sem fordulna a fejemben az öngyilkosság.

A másik baj, hogy valamiért megfelelőségi kényszer van bennem. Emiatt aztán elég jó tanuló voltam, most mérnökként dolgozok egy nagy vállalatnál. Anyagilag nincs okom panaszra, de szoktam mondani a családos ismerősöknek, hogy ne irigyeljenek engem, mert ettől még sivár az életem. Utálok így élni, de nem tudok szabadulni, máshogy nem lehetséges élni ebben a világban. Csöves nem akarok lenni, pedig lehet, kevesebb gondom lenne. Úgy érzem, hogy magam köré emelek falakat, folyamatosan önmagammal harcolok, de nem tudok felülkerekedni. Mostanában gyanús, hogy lesznek mentális problémáim, mert a szokásosnál is stresszesebb lettem. Egyszerűen minden kis fa**ságon stresszelek, pedig teljesen tudatában vagyok, hogy felesleges. Pl. ha megyek a főnökömhöz, egyből verni kezd a szívem, pedig jóban vagyunk, egy normális ürge. Egyszerűen a tudat, hogy feljebb van a hierarchiában, már ez elég ahhoz, hogy nekiálljak pánikolni.

Bocsáss meg, amiért teleírkáltam a saját hülyeségemmel az oldalt.

Hasonló a problémám, én is 19 vagyok, pont msot fogok majd érettségizni, valahogy már nekem is elment a kedvem a tanulástól, meg az új dolgoktól... az is elég nagy változás volt nekem tavaly, hogy első buliba elmentem, azóta is járok, viszont barátnő nem alakul, meg ha alakulna is, valamivel elrontom (egyszeri alkalom volt) és azóta nem tudom mi lesz, mert szeretet hiányos is vagyok, meg úgy szétcsúszott...néha már én is azon gondolkozom, hogy jobb lenne idejében kitenni magam az élők sorából, mert csak lelassítom azokat, akik életre valóak, viszont nincs merszem megtenni, nem tudom miért, de nem annyira brutális a helyzet, csak itt belül a fejemben ilyen képzelgős a dolog... Szüleim se tudnák elképzelni, hogy néha min szoktam órákat könnyes szemekkel gondolkodni, szerencsére nem is hagyom hogy lássák, de annyira nem lehet tényleg senkiben se bízni, már unom a kérdezősködést is... együtt érzek veled. Szerencsére nekem van egy nagyon fasza unokatestvérem, aki hozzá járult, egy kis változásnak, ellenben az önbizalmam nem tudta ő sem elő csalni, akárhogy akarom! Az volna a jó, ha ezt valakivel meg tudnád beszélni, vagy elég ha csak valaki meg tudna hallgatni, még ha rákon keresztül is összefüggéstelenül beszélnél... néha ugyan ezt a gondolataimmal is teszem, átgondolok minden hülyeséget A-tól Z-ig, és vissza, és megint, aztán beletörődöm, és sajnos megy tovább minden körülöttem! Nagyon is jól tudom mit érezhetsz! :( De sajnos én nem tudok megoldást találni, nekem is az kellene!

Viszont azt vettem észre, hogy a Napló vezetés sokat segít abban, hogy a jövőben miben milyen előrelátóan, és elhamarkodottan döntsek... sokszor visszaolvasok részeket, és eszembe jut, mit nem szabad, illetve mit kellene tennem... öntanulás, önfelismerés, csak az a baj, hogy sok idő..... Próbáld ki! nem napi szinten, ilyen pszihés napló!

Sok sikert, hajrá...

Szoktál inni a buliban? Segít egy kicsit ellazulni. Persze mértékkel kell, hogy az ember még kontrollálni tudjon mindent. Az én közérzetemen sokat szokott javítani.

Már sok embernek beszéltem a gondjaimról, de nekem az nem segít. Úgy érzem, hogy csak magam tudom megoldani, de egyszerűen képtelen vagyok. Tudom mit kéne tennem, de valami meggátol benne. Mintha a tudat és a tudatalatti nem ugyanazt akarná.

Az jó, ha az unokatestvéredre számíthatsz. Próbálj meg rajta keresztül minél több embert megismerni, akikkel jól érezheted magad. Rajtam is akkor szokott előtörni a depi, ha egyedül vagyok. Amíg barátok közt vagyok, egész más minden, főleg ha buli vagy nyaralás van. Olyankor tudok boldog lenni. Sok jó ember van még köztünk, sokukról elsőre nem is gondolnád. Nekem lett olyan emberből jó barátom, akit utáltam. Aztán egy buliban iszogattunk, nekiálltunk beszélgetni. Ennek kb. 8 éve, azóta is barátok vagyunk. A barátok kulcsfontosságúak az életben, nélkülük nem tudom mi lenne velem.

Szerintem szedd össze magad és érettségizz le szépen jó eredménnyel, tudom milyen lehet most neked, én is hasonló cipőben jártam, most jobb a helyzet.

Nekem sincs barátnőm, de attól még csinálom a szakot, elvégzem, lediplomázok.

Attól hogy azon bánkódsz hogy nincs barátnőd, nem fogsz előbbre jutni, szüleidnek szerintem igazuk van.

Amióta egyetemre járok sokkal jobb az életem, vannak barátaim, és tudom hogy lesz barátnőm. (Majdnem lett:D)

Egyik haveromat elhagyta a barátnője, pedig szerette.

Az élet nem egyszerű, erősnek kell lenni, szedd össze magad és légy férfi:D

Leérettségizel bejutsz valahova és minden jó lesz kész, nincs más lehetőséged, bírd ki ezt a pár hetet.

Azt hiszed nekem könnyű? Zh időszak vizsgaidőszak.

Hova jelentkeztél továbbtanulni?

Én is féltem a magánytól de még hogy.....

Egy idő után letudtam győzni lettek haverjaim.

Fel a fejjel, minden jóra fordul.

28 éves vagyok, voltam 19 énis, tudom milyen az érettségi időszak, ugyan ilyen magányos voltam.

Ha a szüleidnek nem hiszel, mert úgy gondolod ők más korban éltek és ezért nem értik a problémádat, higgyél azoknak akik ezeken a dolgokon keresztülmentek. Amíg nem változtatsz a hozzá állásodon esély sincs hogy becsajozz, olvasd el a hozzászólásomat és gondolkozz el, remélem tudtam valamit segíteni. Ha csak rágódsz a gondokon és hergeled magad egyre csak szarabb lesz, saját tapasztalat, próbálj valami kis pozitív dolgot látni.

Fel a fejjel, egy 19éves érettségi előtt álló leendő egyetemistának jókedvűnek kell lennie, gondolj az éhező Afrikaiakra, ők nem jutnak el az egyetemig.