Úgy érzem, szó szerint kezdem elveszíteni az eszem.19 éves fiú vagyok. (? )

Maximálisan átérzem a helyzeted!

Nem történt valami káros, negatív esemény a gyermekkorodban, ami "kisugárzik" a múltadból és mindezeket a problémákat generálja? Honnan benned ez az általad rögeszmének nevezett gondolat, hogy neked mindenáron barátnő kell? (Persze, tudom, tudom, ez a természet rendje, az ember társas lény bla bla bla, de ez nem egy kőbe vésett törvény.) Kinek akarsz megfelelni?

Csak arra az egyre kérlek, ha netalán még egyszer be is vállalnád a pszichiátert, gyógyszereket ne kezdj el szedni, mert borzasztó kártékonyak, olyanok, mint egy rossz fájdalomcsillapító, elfedik a tünetet, de az okot nem szüntetik meg.

Én nem fogok egy olyan dumát lenyomni neked, hogy milyen hálásnak kell lenned az életedért, meg az élet ajándék és lehetőség, meg mások betegen és nyomorékon is szívesen élnek, mert az téged úgysem fog felrázni az apátiából. (Bár tudnám, hogy mi igen, hmmm...)

Én is hasonló gondokkal küzdök, szóval én is szívesen beszélgetnék veled. :)

Én is sokszor meg akarok halni, és sokszor megölném magam, de arra nincs elég bátorságom. Egyszer ez is elmúlik, minden elmúlik, nem nagy vigasz, de igaz. A jóban az a rossz, a rosszban az a jó, hogy múlandó. :) Én is voltam párszor pszichológusnál, és én se éreztem őket annyira hasznosnak, néha az volt az érzésem, hogy van néhány betanult, pár soros mondókájuk, és attól függően, hogy mi a problémám, a legodaillőbbet veszik elő a kalapból... Nem éreztem őket lelkiismeretesnek, meghallgattak, mert kifizettem előre azt az egy órát, de legtöbbször azt éreztem rajtuk, hogy alig várják, hogy kikotródjak a rendelőjükből. A pszichiáterről meg ne is beszéljünk, rögtön rám akarta sózni az antidepresszánst...

A gyermekkori trauma ötlete onnan jött, hogy engem pl. kirekesztettek általánosban az osztálytársaim, sokat csúfoltak minden apróságért, s feltehetően ezért lettem szorongó, magányos, társaságkerülő 20 éves lány, aki szintén begubózik a szobájába, és csak akkor moccan ki, ha elkerülhetetlen.

"Van egy rögeszmém (azt hiszem, nem túlzás rögeszmének hívni), hogy nincs barátnőm és állandóan magamat ostorozom és a világot gyűlölöm ezért."

Minden korodbelinek ez a problémája. Élet-halál kérdésnek fogjuk fel ezt az ügyet. Akinek nincs barátnője, az úgy érzi, hogy öreg, buta és csúnya, és nincs élete, meg inkább a halál, akinek van, az meg okos, szép és győztes. Így működik a 19 éves fiúk agya. Ezen semennyi művelődés, intelligencia stb. nem változtat lényegesen.

Persze ha vannak érdeklődési területeid, tanulsz, olvasol stb., az segít a nőhiány elviselésében, ráadásul minden lépés a gyakorlati siker felé (egyetemi felvételi, munkaerőpiaci esélyek javítása) egyben a nőkkel kapcsolatban is javítja az esélyeket. Már csak azért sem lenne jó elhanyagolni a tanulmányaidat, mert azok szükségesek a pénz megszerzéséhez, ami pedig a nőkhöz kell. De amúgy 19 éves korban csajozni nem egy bonyolult dolog, sőt, ebben a korban még pénz se nagyon kell hozzá. Ha mernél próbálkozni 10 nővel, 2-3-nál összejönne valami.

"Engem az zavar baromira, hogy mindenki szarik rám. Senkit nem érdekel a lelki életem, senki nem szán rá időt és energiát, hogy megismerjen."

Nem nagyon érünk rá erre. Egy ember életében néhány másik fér el olyan szinten, hogy kíváncsi a "lelki életükre", mármint túl a felszínes érdeklődésen és az udvariasságon. Hasznos lenne egy nőt szerezned. Vagy pedig egy női barátot. Nőkkel könnyebb lelkizni, mint férfiakkal. Az egyetemen tényleg sok módod nyílik majd erre, használd a lehetőségeket.

"Az embereket csak azok érdeklik, akik elég egyszerűek ahhoz, hogy a felszínes ismeretség elég legyen a megértésükhöz."

Ez az elképzelés alaptalan.

"Érzem magamban, hogy milyen érett a gondolkodásom, hogy mennyi potenciál van bennem."

Minden fiatal ezzel az érzéssel indul neki az életnek, a kérdés az, hogy valóra tudják-e váltani a potenciáljukat.

"ez nem a szokásos kamaszkori nárcizmus"

De az. És nem is kell szégyellned, majdnem mindenkivel előfordul. Mint mondtam, a lényeges kérdés az, hogy hogyan oldod meg a kérdést. 3-féleképpen szokták:

1) Van, aki végül feladja a nagy terveit és beilleszkedik a középszerbe.

2) Van, aki nem adja fel a terveit, hanem megvalósítja, és közben be is illeszkedik. Pl. gazdag vállalkozó lesz, vagy híres tudós, vagy miniszterelnök.

3) Végül van, aki nem mond le a nagy tervekről, de nem tudja konstruktívan megvalósítani. Ez a "meg nem értett zseni", aki esetleg deviánssá, lecsúszottá, megkeseredetté válik.

20 éves kor körül az emberek élete, már azon kívül, hogy barátnőre van szükségük, arról szól, hogy melyiket választják a 3 lehetőség közül.

"Ez zavar. Hogy senkit nem érdeklek."

Gyakorlati tanács: az fog érdeklődni irántad, aki iránt érdeklődsz. Kezdj el barátkozni emberekkel. Sok szempontból jól jön, ha nőkkel. Érdeklődj irántuk, amiben segít, ha tetszenek. Ebből vagy barátság, vagy szexuális kapcsolat lesz, vagy mindkettő. Mindhárom lehetőség kedvező számodra.

Pszichológiában pedig a kognitív terápiát javaslom.

A jövőddel törődj, tanulj az érettségire, az a legfontosabb.

Nekem sem voltak barátaim, amíg egyetemre nem kerültem.

Minden jóra fog fordulni.:)))

Saját tapasztalat, én nekem sem volt könnyű, középsuliba nem voltak barátaim, nagyon magam alatt voltam.

Szüleim azt mondták, egyetemen jobb lesz, és jobb lett:D

Nem egyedül vagyok ezzel a problémával, nem egy ismerősöm, haverom volt ugyanígy ahogy te és túljutottunk ezeken a nehézségeken, ennyi idősen én sem hittem el, de hidd el jobb lesz.

28/f

Basszus, mi nagyon hasonlítunk. Nekem az a szerencsém, hogy van egy jó baráti társaságom, akikkel el tudom felejteni a sok szarságot. Szerintem a problémának az egyik forrása te vagy, a másik pedig ez a szar világ. Elég jól körül kell nézni, hogy az ember meglássa benne a szépet.

Én egy 28 éves srác vagyok, eddig soha életemben nem tudtam párkapcsolatot létesíteni. Egyszer voltam nővel, az is egy prosti volt. Mára odáig jutottam, hogy leszarom, vagy lesz valakim, vagy nem. Így legalább a magam ura vagyok. Általában iszok, attól jobban érzem magam. Néha egy kis könnyű drog is befigyel, némelyiktől teljesen rendbeáll a lelki egyensúlyom. De ezt nem ajánlom, sajnos nem megoldás, csak pillanatnyi tüneti kezelés. Szerencsére nem vagyok hajlamos, hogy rászokjak az ilyesmire.

A megoldást egyelőre én sem találom. Úgy érzem, hogy hatalmas potenciál van bennem, csak nem tudom kihasználni. :(