Mihez kezdjek az életemmel? Sürgősen el kéne mennem, de így hogyan, mit csináljak?

Alapjáraton dühös. Nem emlékszem mikor döntöttem úgy, hogy anya elől az összes indulatot el kell titkolni. nekem itthon nem szabad dühösnek lennem, nem szabad beszélnem, nem szabad maszk nélkül lennem ----> ez nem otthon! ő pedig nem anya.

aztán kint, az emberek között ott a fal.

nem akarok ismerkedni. érezni akarok, hogy valaki megérintsen és gondot fordítson rám. de nem tudok közel kerülni,

mert ott a fal. ha mégis, akkor az csak pár óráig tart. amint elmegy újra egyedül vagyok. ha nincs anya, kijön a dühöm, de ha elkap a hiszti, azt anyának nem szabad, mert rühellni fog

jelenleg nincsen senkim vagyis igazából soha nem volt, minden csak eljátszott futókaland, szóval ha nem támadnak rám, addig nincsen semmi, de ha pl tanár hőbörög valami miatt akkor felveszem és visszadobálom, aztán mindenkiinek elmondom hogy mekkora egylúzer boszorkány az az illető, aztán továbbrohanok és lilára verem az öklömet valahol.

épp a kérdés magyarázatát másolom be

folytatom:

20 éves vagyok, hiányzik mindenki, hiányzik az anyám, aki mellett élni viszont maga a halál, komolyan tönkretesz lelkileg ami rámegy a fizikámra, de nem tudok innen elmenekülni sehová, pedig nagyon akarok nagyonnagyon, de mégcsak nem is dolgozok, mert nem tudok nekikezdeni neten néegettem mindenféle munkát,

a családnak is mondtam hogy hátha van e valami, anyától kérem hogy segítsen, nem segít, de tegnap este meg olyan kedves volt, először el akartam zárkózni mert hát biztosan hazudik nekem

de érzem hogy csöpög befelé Ő és most úgy állunk hogy képes vagyok munkát találni egyedül, mert anya elmagyarázta hogy ezt kell tennem és nyugi volt!

az eltitkolt düh és keserűség kijön természetesen, de annyira nem szabad ilyennek lennem anya mellett, hogy amikor nagyon sírok és érzem hogy hangok fognak kijönni a torkomon, a számba

gyömöszkölök valamit hogy anyu nehogy meghallja - persze ha nincs itthon akkor simán jönnek a hangeffektusok is hozzá a vizuális eseményhez, meg még jópár dolog szétdobálom meg szétverem a dolgokat ilyesmi...

magamat is megverem ha olyan nagyon robbanok, de az meg már nem is én vagyok, hanem mintha egy másvalaki verne a saját testemmel, ez utólag is olyan mikor megnyomom a lila foltokat a bőrömön fáj

és tudom hogy engem megvertek. segítségre lenne szükségem, vagy valakire akihez tudok menekülni ha már nem bírom!

pszichiáterhez járok, de még nem tartunk ott hogy ezeket elmondjam neki, és érzem benne azt a doktorosságot ami hideggé teszi és őszintétlenné (mert ő nekem nem mond magáról semmit),

hidegségre pedig nem tudok csak hidegséggel válaszolni és őszintétlenséggel (és még ő értetlenkedik amikor nem mondok el neki ezt azt!!!)

(az osztálytársaim, mivel egy éve nem barátkozok senkivel, megszokták hogy ilyen vagyok, pedig nem is vagyok ilyen, csak senki nem közelít meg és nem tudom megközelíteni őket) (pedig sokkal több minden lehetnék, ha ők engednének kitárulkozni)

szóval kéne munka, saját pénz, vagy halál, mert nagyon kéne valami, mert tudom hogy amiben most vagyok az nem jó!!

(bocsánat a szövegbeli hibákért, de kicsit kapkodtam)

Bocsánat a helyesírási hibákért!