Egyre inkább az az érzésem, hogy nem vagyok erre a világra való! Ha voltál már hasonló helyzetben, tudnál segíteni?

Tini koromban is nagyon sokat voltam rossz kedvű, lehangolt, de ezt mindig betudtam az éppen aktuális problémának, szülők veszekedése, nagy tini szerelmek, csalódások, szakítások, stb. Akkor nagyon nehezen éltem meg a dolgokat, csöppentem olyan társaságba ahova nem kellett volna, így csak még mélyebbre kerültem. Egy idő után úgy döntöttem elég volt, rengeteg könyvet elolvastam arról, hogy mit kéne tennem hogy jobb legyen. Igyekszem pozitívan élni, ha jó társaságban vagyok rengeteget mosolygok, és ilyenkor úgy is érzem, hogy mosolyogni van kedvem, viszont amikor hazaérek, vagy egyedül vagyok valami borzalmas érzés fog el... Úgyérzem, hogy egyedül vagyok, nem kellek senkinek, és a legszomorúbb, hogy nem is akarom igazán, hogy kelljek valakinek. Nincs kedvem beszélgetni senkivel. Jelenleg nincs semmi komoly probléma az életemben, még is úgyérzem, hogy nem vagyok ide való. Mindig is kitartónak éreztem magam, harcoltam a céljaimért, most is vannak álmaim, amit el szeretnék érni, de úgyérzem, hogy lassan felőröl az élet. Hazaérek egy jó kedvű nap után, majd rámtör a magány, és élni sincs kedvem. Nem tudom elképzelni azt, hogy valaha képes legyek egy férfival megosztani az életemet, pedig a szívemben az is egy vágyként él. Mintha nem tudnék ezzel a társadalommal azonosulni. Pontosan azt sem tudom mi a problémám, viszont mostanában egyre többször eszembejut, hogy egyáltalán minek élek még? Amióta az eszemet tudom úgy gondolom, hogy az öngyilkosság gyáva dolog, megfutamodás a problémák elől, most még is megijedek magamtól, amikor egyszer egyszer komolyan belegondolok, hogy nekem semmi keresnivalóm itt... Nem tudok szemtől szembe megnyílni már senkinek, nem tudok beszélni a problémáimról, ahogy az érzéseimről sem, hiszen most nincs semmi problémám még is iszonyatosan nehéz érzések vannak bennem. Ezt legtöbben nem értik meg, nem tudják felfogni, amit meg is értek, hiszen énsem tudok magyarázatot, akkor mások honnan tudnának?

Tavasz van... tavaly ilyenkor boldog voltam, és szépen kivirágoztam én is, örültem a jó időnek. Most nem megy! Nem értem magamat, félek a gondolataimtól, és fogalmam sincs mitévő legyek. Nem tudom feldolgozni, ha kudarc él, nem tudok pozitívumot találni benne, marcangolom magam, hogy erre sem voltam képes, pedig tudom hogy van még más lehetőségem. Úgyérzem iszonyatosan megváltoztam, és rossz irányba. Két arcom lett. Egy társasági, és egy itthoni. Az itthonit nem látja senki, és bármennyire is szeretném, megmutatni sem tudom, pedig legszívesebben zokogva ordítanék egyet, hogy valaki mondja már meg mibajom...

Érzett már valaki hasonlót? Minden tapasztalatnak és ötletnek nagyon örülnék! Köszönöm hogy végigolvastátok!