Az egész napomat az ágyban tölteném, viszont nem hinném, hogy depressziós vagyok, akkor mi a gond?

"Ma rájöttem miért vonulok félre, azért mert az emberek (és főként a korombeliek) nem szeretik az igazat hallani"

Az ember nem visel el túl sok valóságot, mondta Jung bácsi. Te sem, én sem. Egyébként nehogy azt hidd, hogy attól, hogy nem szeretik hallani az igazat, biztosan nem _tudják_. A te korodban persze az ember utálja a képmutatást, ráérsz még megérteni, hogy is működik ez az egész. Nem is akarom megváltoztatni a véleményedet ezügyben.

"én viszont nehezen viselem el a képmutatást"

Fiatal korunkban nehezen viseljük el. Később rájövünk, hogy ezer fontosabb dolog van ennél, és valahol a képmutatás elleni harc is képmutatás.

"és általában közlöm is az illetővel ha valami ilyesmit látok"

Ezzel kapcsolatban azt kell megfontolnod, hogy dolgod-e másokat nevelni vagy sem. Szerintem te sem szereted, ha nevelni próbálnak.

"És szerinted akkor ezt az önértékelési zavart, hogyan lehet megoldani"

Az első nagy lépés tudatosítani, hogy nincs rendben minden. Ez nálad már rég megtörtént. A második, hogy helyre kell állítani. Akkor fogsz másokban bízni, ha magadban is bízol, akkor leszel barátságos és konstruktív másokkal, ha magaddal is az vagy. Ezen sokat segít, ha pl. sikereid vannak és pozitívan gondolkodsz. Bármilyen giccses amerikai süket dumának tűnnek ezek, igazak. Sikeres pedig úgy lesz az ember, ha betartja a játékszabályokat. (Megsérteni is szabad őket, de csak a mestereknek, az inasoknak még nem).

"úgy, hogy még vevő maradjak a talányokra és érdekeljenek a dolgok, mégse érezzem magam kiszolgálltatottan?"

Ennek semmi köze hozzá. Nem vesztesz el semmit a talányokból, a különlegességből, meg mit tudom én, miből, ha javítod az önbizalmad, leadsz a különcködésből vagy nekilátsz a munkának. Ezek alaptalan félelmek.

"Mindenképp pszichológus?"

Pszichológushoz kell fordulni, ha magadtól nem tudod megoldani a problémáidat és azok ténylegesen hátráltatnak, pl.: rossz jegyeket kapsz, elszigetelődsz vagy rosszul érzed magad lelki okokból.

""majd rájössz arra, hogyan érd el azt amit szeretnél""

Vagy rájössz, vagy nem jössz rá. Magától, és a puszta várakozástól ez nem jön meg. Az embernek akkor támadnak ötletei, ha beállítódik egy problémára és sokat foglalkozik vele. Akkor megjönnek az ötletek (nem azonnal). A munkát sohasem lehet megspórolni, még zseniknek sem. A zseniknek is akkor jön meg az ihlet, ha valamivel egy csomót foglalkoznak.

"Attól félek ez nem fog bekövetkezni, rengeteg embert látok magam körül, 40-50 éveseket akik leragadtak"

Mihez képest ragadtak le? (Ők lehet, hogy nem érzik úgy, hogy leragadtak.) Szépen leírod egy papírra, hogy miben ragadtak le szerinted. Aztán leírod, hogy ezzel szemben mit akarsz te. (Az nem jó válasz, hogy nem akarsz leragadni. Pozitíve kell valami célt kitűzni.) És mihelyt megvan a cél, meg kell tenni az első lépést felé. Ha neked az a célod mondjuk, hogy le tudd futni a dupla maratoni távot, akkor az első lépés, hogy már ma délután körbe kell futni a tömböt. Ha a célod a klasszikus kínai irodalom tanulmányozása, akkor már ma délután le kell tölteni az első kínai nyelvkönyvedet. Ha a célod mérnöknek lenni, akkor már ma délután át kell nézni az első fizika leckét. Gondolkodás nélkül, azonnal megteszed az első lépést, és ezzel megtörted az átkot, elkezdtél cselekedni.

"hogyan érzem, hogy az vagyok?, mit érzek majd, ha az lettem?"

Valamihez kedvet kapsz. Elkezded csinálni. És nem hagyod abba, hanem csinálod. Belemelegedsz, folyton rá gondolsz, profi leszel belőle. És akkor ez vagy te. Mit érzel majd? Hát, jól fogod magad érezni.

"egyáltalán vagyok én olyan fejlett, vagy csak bemesélem magamnak? stb..."

Teljesen érdektelen kérdés, ami legfeljebb az életrajzíróidat kell hogy izgassa.

"Azon gondolkodom, hogy el kellene költözzek egy másik városba"

Ki tudja, lehet, hogy pozitívan hat. De nincs varázslat. Magától semmi sem fog sikerülni csak azért, mert egy másik városba költözöl. Ha ezzel egyidőben megváltoztatod az életed, az más tészta.

"Mindenesetre kevés olyan szituáció van ahol bizonyíthatnám a képességeim"

Nagyjából annyi van, amennyit teremtesz magadnak. Bármibe belefogsz, az egy olyan szituáció, amiben bizonyíthatod a képességeidet. Ha önbizalomhiányos vagy, akkor az történik, hogy elkerülöd ezeket a szituációkat, mert félsz attól, hogy kiderül, hogy nem vagy tehetséges. Tehát elkerülöd őket és közben sóhajtozol, hogy nem kerülsz ilyen szituációkba.

"Korábban azt hiszem nem tudatosult bennem eléggé, hogy az arroganciát ki kell érdemelni."

Ismerek jópár sikeres és tehetséges embert, egyik sem arrogáns. Az arrogancia nem rájuk jellemző, de ezt csak saját tapasztalatból tudom mondani.

"Ez valamilyen szinten gátolja bennem az ironikus hozzáállást és a szarkazmust."

Kevés unalmasabb dolog van manapság az iróniánál meg a szarkazmusnál. Mindenki azt hiszi (tévesen), hogy egy kis szarkazmussal már bekerült a szellemes vagy az igényes emberek közé. Mintha a szarkazmus valami ingyenjegy lenne az okosak klubjába. Fölösleges amiatt aggódnod, hogy nem sikerül 100%-ig megfelelned ennek a divatnak.

"Ez a mester-inas dolog nagyon felkeltette az érdeklődésem."

Ezt csak arra értettem, hogy amíg nem vagy valamilyen szakma vagy terület csúcsán, addig nem mester vagy, csak tanulsz. És amíg tanulsz, addig be kell tartani a szabályokat. Nagyban kísérletezni ráérsz később.

Ezt a következők miatt mondom: vannak fiatalok, főleg az érzékenyebbek és a törékenyebb önértékelésűek között, akik egyszerre félnek beszállni bármiféle versenybe, ugyanakkor azt is érzik, hogy bennük "több van", mint az átlagban. Gyakran elkezdenek kerülő utakon járni, kísérletezni, nem hisznek a tapasztaltaknak, okoskodnak. Mondjuk azt mondják, hogy nem kell nekik pénz, elmennek antropológus vagy klasszika-filológia hallgatónak, aztán szívják a fogukat, hogy nincs pénzük. Elmennek egyetemre, de félbehagyják, mert sok minden érdekli őket és nem akarnak specialisták lenni - így azok SEM lesznek. Azt mondják, nekik nem kell egyetem, mert őstehetségek, aztán szenvednek, amikor újságkihordó lett belőlük. Azt mondják, ők ihletet merítenek a fűből/alkoholból/lsd-ből, aztán tönkreteszik magukat. Stb. stb. Erre mondom, hogy a siker titka először is betartani a játékszabályokat. Később lehet újítani, már a csúcson. Tehát ha tudós akarsz lenni, tanulsz. Ha gazdag akarsz lenni, szintén tanulsz, mégpedig egy megfelelő szakon. Ha nőt akarsz, akkor szintén tanulsz, mert ahhoz is kell pénz. Ha barátokat akarsz, akkor figyelmes vagy és egyenlő félként kezeled a többi embert. Ha jól akarod magad érezni, akkor kielégíted a szükségleteidet, amelyek többnyire adottak, még akkor is, ha az ember nem ismeri el őket. Roppant egyszerű szabályok, de sokan nem tartják be őket, mert úgy érzik, hogy ők mások, és majd máshogy csinálják. Bármekkora rendetlenség is van a fejedben (és ez a te korodban előfordulhat), tisztázni kell, mik a célok, stabilizálni kell a helyzetedet. És ha egyedül nem megy, segítséget kérni hozzá a tapasztaltaktól, akiknek sikerült.

"előadja ugyanolyan stílusban azt amit neki adtam elő"

Az szép, mert azt mutatja, hogy vannak szellemes dumáid, amik hatnak másokra. Ezt később egy csomó hasznos dologra fel lehet használni, állásinterjútól üzleti tárgyaláson át könyvek írásáig.

"a többieknek legtöbbször tetszik és a rokonszenvük igazából nekem járna, nem neki..."

Ez más kérdés. Szeretetreméltónak lenni és tehetségesnek/okosnak lenni nem feltétlenül jár együtt (vagy külön). Sajnos attól, hogy érdekeseket mondasz, még nem biztos, hogy vonzó vagy mások számára, bár lehet erre építeni. De ahhoz más tulajdonságok is kellenek.

"Nagyon megfog ez a könyvekben olvasott, filmekben látott (tudom előre írottak.) intelligens bosszúállások"

Mindenki szeret filmjelenetek hőse lenni. Ez egy normális törekvés. Jól beszólni, jól megmondani is jó érzés néha. Bár azért ezt ne tedd a fő céloddá, mert nem a legfontosabb dolog.

"Ebből a Magyar mentalitásból szeretnék kiszakadni"

A magyarmentalitzásozás tudománytalan és sértő.

"Gyerekesnek érzem a korombelieket és a felnőttek nagy részét is."

Mi az, hogy gyerek meg felnőtt? Ugye 3 viszonylag szilárd definíció van. Jogi: aki elmúlt 18 éves, vagy speciális okokból nagykorúsítva van, az felnőtt. Társadalmi: aki dolgozik és külön él vagy házasságban, azaz önfenntartó, az felnőtt. És van egy kedvenc pszichológiai definícióm, mely szerint felnőtt az, akinek már nem élnek a szülei és nagyszülei. Ezek jó definíciók, minden más csak homályos érzés.

"Például?"

Ha érdekeseket mondasz, és ennyi, amit nyújtani tudsz az embereknek, akkor egy két lábon járó könyv vagy vagy tévéműsor, nem pedig ember vagy barát. A viccekkel, anekdotákkal és beszólásokkal az a baj, hogy a google korában öt perc alatt 10x annyit elő lehet halászni ezekből, mint amennyit egy hét alatt kitalálsz. Barátkozni akkor tudsz, ha a kapcsolatod másokkal intim és személyes. Ha elmondasz 20 érdekes történetet vagy vicces beszólást, az még gyakran személytelen. Azt olvashatta volna az illető egy könyvből is. Lehet, hogy szórakoztató vagy, és ezért meghívnak a következő házibuliba is, de ez a kapcsolat még csak felületes. Pl. nem biztos, hogy neked fogja elmondani a legtitkoltabb érzéseit vagy vágyait. A barátságban az utóbbi történik. Természetesen, ha vicces vagy szellemes vagy okos vagy, az kifejt némi vonzást, és lehet rá építeni, de önmagában még nem elég.

"Na látod, ilyen ember alig akad, vagy egyáltalán nincs a környezetemben."

Pszichológus. Vagy megvizsgálod egy sikeres ember életét. Mit csinált olyan jól André Kostolany vagy Thomas Edison? (öt szóban összefoglalva egyébként: mertek kockáztatni, és sokat dolgoztak.)

"bármi történhet veled, baleset, halál, akármi és az addig eltöltött idő semmissé válik bizonyos szempontból"

Bármikor a fejedre eshet egy meteor, sőt, még annak is van 1/1 000 000 esélye, hogy egyszerűen, minden ok nélkül megáll a szíved fiatal éveidben. Mert ilyen is van. De ez nem érv semmi ellen. Az emberek 80%-a megéri az öregkort, tehát a tétjeit erre érdemes tennie. 20% eséllyel közbejön valami, pl. autóbaleset vagy betegség, de ha emiatt nem mersz belekezdeni semmibe, akkor 100% eséllyel nem lesz belőled semmi. Dönthetsz, hogy a 80 vagy a 0 százalékos esélyt választod.

Az emberek 100%-a egyébként meghal, és ez semmissé teszi az életüket bizonyos szempontból, de ez sem érv amellett, hogy már akkor is halottat játsszanak, amikor még élnek.

"Ez is érdekes, volt már ilyenben részem de kínosan éreztem magam tőle"

Az intimitás kockázatos, ezért akinek önértékelési problémái vannak (de nemcsak ő), fél tőle. Egyébként minden, ami jó az életben, valamelyest kockázatos és félelmetes, mármint elsőre vagy annak, akinek még nem volt benne része.

"Így valójában nem is tudom melyik a jobb, talán a távolságtartás kevésbé rossz."

A kérdés nem az, hogy mi "kevésbé rossz". A távolságtartás meg a személytelenség teljesen megfelelő hozzállások, amíg üzletről, munkáról stb. van szó. Másrészt mondjuk egy barátságban vagy szerelemben nem optimális.

"de ezeknek a dolgoknak nem automatikusnak kellene lenniük?"

Az ember nem automatikus, mint mondjuk a hangyák, hanem programozza magát. Amikor valami kvázi automatikusan jön neki, az attól van, hogy jó régen és alaposan be van programozva.

"Úgy értem valahogy természetellenesnek érzem, hogy ezt tanulni lehet"

A két lábon járás is természetellenes egy fél éves gyerek számára, aztán annyit gyakorolja, hogy egész természetesnek fog tűnni.