Hogyan győzzem le a hányás iránti félelmemet?

Egészen kiskorom óta félek a hányástól,pedig egyáltalán nincs rá hajlamom,egész életemben alig 4-szer hánytam,legutóbb májusban,de előtte vagy 15 évig nem. Akkor beteg voltam, és érdekes módon teljesen jól viseltem,de azóta valahogy megint iszonyatos félelem van bennem a dologtól.

Voltam pszichológusnál,másfél hónapig kezelt,megállapította,hogy emetofóbiám van, amit eddig is sejtettem.Egy feldolgozatlan kiskori élménynek tudta be a dolgot,el is fogadtam ezt, de egyszerűen nem tudtam ezen túljutni,és mivel a terápia baromi drága egy egyetemistának, abba kellett hagynom.

Úgy döntöttem,magamtól vágok neki ennek az egésznek. 4 hónapnyi anorexiába áthajló nem evés után (nem azért nem ettem,mert fogyni akartam,soha nem akartam fogyni) eljutottam végre odáig,hogy rendszeresen eszem.A stresszelés miatt émelygés meg a pszichés alapú hányinger is múlóban van nálam. De most,hogy újra / még mindig tombol a hasmenéses-hányásos vírus, egyszerűen kiráz a hideg,mindent fertőtlenítek,annyi vitamint eszem, mint két ember, állandóan kezet mosok... tudom,hogy ez a dolog beteges,és szégyellem is magam (pedig ahogy láttam,nem én vagyok itt az egyetlen,aki ezzel a problémával küzd), mert szeretnék ezen túljutni,nagyon-nagyon szeretnék...mert állandó szorongást okoz bennem,még akkor is,ha tudom,hogy alaptalan a félelmem. Szeretnék majd kisbabát pár év múlva, szeretnék nyugodtan, szorongás nélkül élni,és ehhez úgy érzem az kell,hogy ezen a dolgon túljussak.

Amikor émelyegni kezdek,rám tör a szorongás,mindig meggyőzöm magam,hogy ez a dolog természetes,túl lehet élni, semmi baj nincs és hogy ez két pillanat csak... de a végén mindig a félelem az erősebb. Az eltelt hónapokban többet foglalkoztam ezzel a gondolattal,mint bármi mással,pedig tudom,hogy felesleges időpazarlás,hiszen nyilván ha nincs ilyen hajlamom,a félelmem is alaptalan.Ettől függetlenül télen már ott tartottam,hogy társaságban sem szívesen ettem,mondjuk ezt mára már kinőttem.

Nem igazán tudom megmagyarázni,mi borzaszt el,de azt hiszem az,hogy ez egy olyan dolog,amit nem tudok kontrollálni. Januárban rászoktam a Daedalon-ra is, hála Istennek sikerült abbahagynom,rengeteg pénzem ment el arra,hogy megvettem,és lefekvés előtt mindig bevettem egyet. Mániákusan figyelem az időt,számolgatom,hogy az étel mennyi ideig van a gyomromban, ráadásul mostanság,ha emberek közé megyek, azt silabizálom,mennyi a lappangási ideje a nyavalyáknak. Szánalmasnak érzem magam emiatt,pedig tudom,hogy nem kellene. Mindent elviselek,mindennel megküzdök,legyen az magasság, fogorvos, pókok, száguldás,de ez a dolog,ez az apróság nekem nem megy... pedig szeretnék szorongás nélkül élni.

A pszichológus tovább akart küldeni pszichiáterhez,de azt gondolom,a gyógyszerek nem megoldják a problémát,hanem elnyomják,és nekem ez az egy épp elég.

Semmi más olyan tényező nincs az életemben,aminek ezt betudhatnám, a családommal nagyon jó a viszonyom,az iskolában sikeres vagyok, a barátaimmal elvagyok, jelenleg élvezem azt,hogy nincs párom, a munkakeresés kicsit stresszel,de ez érthető.

Akinek volt hasonló baja,hogyan küzdötte le? Ezt nem lehet kinőni szerintem,mert nekem ez már másodszorra van az életemben (14 és 16 éves korom között már volt,de akkor valahogy elmúlt,már nem emlékszem,hogyan).De szeretnék túljutni ezen,hogy ne nyomasszon.

Előre is köszönöm a válaszokat!

24/L