Öngyilkosság? A lényeget apróbetűsen írtam.

:) Ha hiszitek ha nem, már ezzel is sokat segítettetek, hogy csupa jó válasz jött rendes emberektől...örülök én az apró dolgoknak, megbecsülöm, de ennek ellenére negatív hatások mintha jobban, intenzívebben érnének...nem érzem a kettőt összhangban. ami persze természetes de nem állandósulva.

Emlya, igen, felfogható ez egyfajta segélykérésnek, felkiáltásnak, de fenyegetésnek semmiképpen, ha megteszem se most fogom, csak ki kellett adnom magamból, és úgy tűnik jó fülekre talált :) Döntésem csak én tudnám megváltoztatni, legbelül, mivel a fő probléma is itt van...amiben persze sokminden tudna segíteni. Most döbbenek rá erre is, hogy milyen jó egyáltalán beszélni erről valakinek, tényleg...mert ugye erről még nem beszéltem senkivel. Persze ezt fontosnak mondják mindenhol, hogy beszélni kell a közel állókkal erről, de nem bírják megérteni, hogy egy öngyilkos teljesen másként gondolkodik. Egyrészt roppant kényelmetlen, mert ha elmondja valakinek, akkor tudni fogja hogy az a személy már csak úgy fog tudni gondolni rá...holott pont az kéne hogy csak úgy kezeljék mint mindenki mást. Másrészt ezzel hatalmas terhet is rak az adott személy vállára...ő tudja, ő tud segíteni...és az öngyilkos pont hogy nem akarja magát más nyakába varrni. Megoldás...nem tudom, talán csak a sima önzetlenség, emberségesség mindig. Egyszerűnek tűnik, mégse az. Az öngyilkos/depressziós ember is nagyon szívesen cselekedne sokszor így (szerintem), de benne már ott van a gát...Ami engem illet, én nem is tudom mit tennék egy egyszerű, de közvetlen ölelésért...nem puszi, kézfogás, félig átkarolás, vagy ilyesmi, hanem az amire tényleg azt mondjuk hogy na az ölelés. (Barátnőm nincs, egy lánytól kapni...el se tudom mondani hogy esne...).

75%-osnak írom, hogy tudom hogy fiatal vagyok, ilyenkor az emberek hajlamosabbak ilyenekre gondolni, de nekem ez nem pillanatnyi kilengés, amint írtam hosszú előzménye van, így nem sorolnám magam a hagyományos fiatalkori depressziósok közé...Persze ne legyen igazam, reméljük túlesek rajta mégis és szépen kigyógyulok...A legnehezebb egyébként energiát meríteni, mert egyszerűen úgy érzem hogy a semmiből kell...nagyon nehéz.

Poiu, igen, a célok...Fontosak nagyon, ebből is ugye azt mondják h kezdetben csak sok picit..:) amik majd hozzáadódnak az élet apró örömeihez. Amik céljaim voltak, amiket igazán akartam, nem sikerült egy se...volt már pár, próbálok mindig erőt venni, de már rettenetesen nehéz. Egyébként ha már szóba hoztad, eléggé filozofikus alkatnak tartom magam...depressziós pesszimizmusom (szerintem :)) nem olyan hatalmas, tudom objektíven szemlélni a dolgokat...Magáról az öngyilkosságról is lehetne hosszasan vitatkozni pro és kontra, sose érne véget, eldönthetetlen (szerintem). Hogy egyet mondjak, gyakori válasz hogy mekkora önzés az hogy megöli magát, családtagjait hátrahagyva a fájdalommal, szenvedéssel...igaz, de akinek már csak ez az egy vágya maradt, hogy elpusztítsa magát, és kényszerítik rá, követelik hogy ne tegye meg, az mi? Ugyanaz...önzés.

Pszichológushoz nem szándékozok menni, mert nagyjából tudom miket kérdezne, mi lenne a válasz, maradnék egy helyben, csak maga a beszélgetés élménye lenne esetleg jó (amit most itt is elérhetek :D) nem mellesleg nem nagyon tudnám én azt fizetni...Érdeklődőnek érdeklődő vagyok igen, járok a világban és megfigyelek dolgokat...:)

Black hatted lady, én is azt tudom neked írni mint te nekem, kitartás :) Én ennyire szélsőséges nem vagyok, annyit tudok még hozzáfűzni, amit poiu is írt, hogy tán bipoláris rendellenesség, persze nem tudom, valamikor olvastam róla, még utánanézek. Ja és a zene, az igen, az valóban nagyon jó dolog :D Én nem tudnék nélküle élni, van erre egy jó Kodály idézet is hogy lehet nélküle élni, de nem érdemes...én nem tudnék, fel tud dobni meg tud nyugtatni, szükségem van rá.

84%-osnak írom, igen amint írtam lehet vitázni az öngyilkosságról hosszadalmasan...ami valakinek gyengeségnek, az másnak emberfeletti akaratot is jelenthet, attól függ honnan nézzük. Még annyit mondanék hogy én nem kívánok kísérletezgetni - ha egyszer teljesen elszánom magam én mindent megtennék hogy sikerüljön. És búcsúlevélként is csak egy szót írnék. Most persze nem, reméljük soha, ez most csak segélykiáltás ugye...Amit nem is bántam meg, belőletek most erőt merítettem szóval köszönet mindenkinek és fogadjátok úgy mintha átölelném mindannyiótokat :)

A pszichológusos dologról lehet túl nagyvonalúan fogalmaztam, természetesen nem nézem le, sőt...de magammal, a lelki világommal, bajaimmal úgy gondolom eléggé tisztában vagyok. Depressziós vagyok már régesrég, aminek következtében lehet kialakult egy-két komolyabb lelki zavar. Tudom kívülről szemlélni magam vagy hogy is mondjam. Kaliforniába költözni persze, nagyon jó lenne...:)

Baráttal kapcsolatban a hosszú kommentben leírtam hogy mi a gond.

A blues meg amúgyis szomorkás eredetileg nem? :)Behurcolt afrikaiak panaszkodása.

Az öngyilkosok gyávák megállapítás meg már lerágott csont, ki honnan nézi...mindenkiben ott van az élni akarás legbelül mindig, az öngyilkosban is, mégis megteszi, ahhoz is kell erő...persze erre is van ellenérv, ezért írtam hogy lehet folytatni a végtelenségig.