Miért vagyok egyre gátlásosabb?

9 éve zongorázok és énekelek és 11 évesen volt az első fellépésem, amikor kb.300 ember előtt énekeltem. Nagyon izgultam előtte, de amikor elkezdődött a szám nagyon élveztem és utána hónapokig tiszta boldog voltam, mindenki dicsérgetett meg minden. Akkor eldöntöttem, hogy valamilyen formában mindig szeretném, ha a zene részt venne az életemben és sajnos nekem nem elég, ha csak a fürdőszobában hamisan ordibálok. Elmentem középiskolába, Kecskemétre, ott is már az elején mentem mindenfelé fellépni, versenyeket nyertem meg minden ilyesmi, nagyon jó volt, de már akkor elkezdtem érezni, hogy a fellépések előtti lámpaláz kicsit erősebb, mint amilyennek lennie kéne. Most egyetemre járok szegedre, nemrég volt itt az első fellépésem. Zongorán kísértem magam, egy nagyon jó számot énekeltem, de olyan félelem jött rám, hogy remegtem, előtte való este rosszul voltam hánytam, meg ilyenek. Amikor én következtem és leültem a zongora elé, annyira ideges voltam, hogy szédültem zsibbadt az egész testem, nem tudtam kontrollálni a mozdulataimat, később amikor visszanéztem a felvételt, hát nem kell mondanom milyen rossz volt. Pedig jó pár fellépés van mögöttem és mégis egyre rosszabb. Mostanában arra is gondoltam, hogy abba hagyom az egészet és eladom a zongorámat is. Nagyon rossz érzés, mert a zene az egyetlen, amiben önmagam tudok lenni és rossz lenne, ha abba kéne hagynom. Mit csináljak ezzel az egésszel, mert most már annyira rossz, hogy ha csak arra gondolok, hogy ki kell mennem a színpadra, rögtön görcsbe rándul a gyomrom és remegni kezdek. Pedig nagyon vágyom rá. Miért nem a béna bikicsunájosok ilyen gátlásosak?