A hajléktalanoknál, vagy öngyilkosoknál vajon mi lehetett az az utolsó törés az életükben, hogy elhatározzák, nem küzdenek többet? Vagy inkább rakódnak egymásra a traumák, nincs egy nagy, konkrét kiváltó ok?

Onnantól hogy elveszíted a lakcímkártyádat és lakcím nélkülit csináltatnak (pl. melegedőben), a társadalom által eléggé meg leszel bélyegezve, mert a lakcím nélküli egyenlő "hajlesz", "munkakerülő", "alkoholista", "megbízhatatlan", tehát munka szempontjából nehéz kitörni, mondjuk hogy egy albit fenn tudjál tartani. Vagy maradnak a családtagok, rokonok, barátok, ha van rá lehetőséged.

Utcán meghalni csöves szint. Egy hajléktalan (nem ugyanaz) nem fog éhen halni és "bárhol" álomra tudja hajtani a fejét a szociális ellátórendszerben, csak hát el kell fogadni a sanyarú körülményeket és feltételeket.

Alkalomadtán azt hogy poloskás az ágy, néha meglopnak vagy beléd kötnek, igazodni a házirendhez, vagy Józsi álmodban megfogja a segged.

Kinek tartod oda a pinádat? Szóval nő vagy! :) S nem kellesz senkinek?