Mélyponton vagyok. Hogyan jöhetek ki ebből?

Elég komoly jó irányú fejlődésen mentem keresztül az elmúlt időszakban. A mai nap viszont sírtam, mert fel jöttek az általános iskolás éveim, hogy mennyi bántást kaptam tanároktól, osztálytársaktól, szüleimtől és rokonoktól. Egy ideje a megalázásokat sikerül kezelnem, hogy nem érdekel, mert egyértelműen rossz kritika, amivel felesleges foglalkozni. Azonban minél régebbi, annál jobban fáj az egész és sokkal nehezebb átfordítani a gondolatomat. Gyakran azt érzem, hogy így most a 28 éves koromat büszkén megünnepelhetem, mert sikerült sok mindent elérnem és még 30 se vagyok. Azonban a mai nap sírással telt. Érdekes még, hogy eddig sose jöttek fel ennyire részletesen az általános iskolai dolgok és csak mostanában kezdtek el feljönni. Egyébként az érzésem nagyon ismerős, amikor még 16 év körüli voltam, tele álmokkal és hittem benne, hogy egyszer szeretni fognak az emberek, na pont így érzem magam most. Csak nincs szociális fóbiám. Jónak jó ez az állapot, de fáj is egyben nagyon, ezért mindenképp segít, ha dolgozom.